Az AVA-stav pert vesztett Érsekújvárral szemben!

2019. július 13. - 11:43 | Régió

Az építkezési vállalat az érsekújvári Béke (Mier) mozi újjáépítése kapcsán a város által kifizetendő összeg harmadának visszatartása miatt perelt.

Az AVA-stav pert vesztett Érsekújvárral szemben!

Az AVA-stav 2017-ben kötött szerződést a várossal a mozi homlokzatának felújításáról, miután megnyerte ez erre vonatkozó közbeszerzést. Az árat 412 800 euróban szabták meg, és a cég vállalta, hogy 84 nap alatt elkészül onnantól fogva, hogy átvette az épületet. Ez augusztus 15-én történt meg, a munkálatoknak tehát november 7-ig be kellett volna fejeződniük.

A szerződés tartalmazta, hogy minden egyes késedelmi napért áfa nélkül az ár 0,5%-ának megfelelő büntetést kell fizetnie a kivitelezőnek. Végül a felújítással 72 nap késéssel készültek el, ami pedig átszámolva lényegében 36%-os büntetést jelent. Gabriel Závodský, a városháza vagyonkezelési osztályának vezetője a TASR hírügynökségnek elmondta, hogy az elejétől fogva tudták, hogy a város helyesen cselekedett, mikor végig figyelemmel kísérte a rekonstruckiót és figyelmeztette a kivitelezőt a határidőre. A büntetés végül 128.260,08 eurót tett volna ki.

A jegyzőkönyvekből a bíróság előtt is kierült, hogy az átadási eljárás még 2017. december 20-án megkezdődött, de csak 2018. február 16-án zárult le, ekkor vehette ismét használatba a mozit a város. A bíróság nem ismerte el az AVA-stav érvelését arról, hogy az átadás december 20-ára értendő, így jött ki a február 16-i dátum, és a 72 napos késés.

A Kereskedelmi Törvénykönyv ugyanakkor lehetőséget ad a méltánytanalul magas büntetések csökkentésére, és a bíró úgy látta, hogy most szükség van erre, mert a büntetés nagysága aránytalan módon károsítja a kivitelezőt. Így a 0,5%-os büntetés helyett napi 0,25%-ot ismert el, tehát a kiszabott büntetést megfelezte. A városnak így még 64.130,04 eurót kell kifizetnie a vállalatnak.

(TASR)