„Az a baj, hogy senki sem tudja, meddig fog tartani” – egy dunaszerdahelyi gyógyszerésznő a kialakult helyzetről

Hogyan érte a gyógyszertárakat a kialakult helyzet?

Amikor kihirdették a válsághelyzetet, az hatalmas sokk volt mindenki számára. Néhány nap alatt akkorát változott a helyzet, hogy hihetetlen. Az emberek nemcsak az élelmet kezdték felvásárolni, hanem a gyógyszereket és a táplálékkiegészítőket is. Peter Pellegrini azt mondta a médiában, hogy szedjetek C-vitamint, és elkezdett mindenki C-vitamint felvásárolni. Múlt hét csütörtök és péntek katasztrofális volt, és merem állítani, hogy két nap alatt összeomlott a gyógyszerszállítás, a disztribútorok ugyanis sem személyzetileg, sem technikailag nem voltak erre felkészülve. Sokkal több lett a megrendelés, Pozsony lényegében bedőlt, ez pedig a vidéki ellátást is fékezte. Volt olyan disztribútor, aki nem is szállított máshova. Ez mindenki számára új helyzetet teremtett. Én szombaton kaptam csak meg a csütörtöki rendelést, aznap pedig még elmentünk Komáromba C- és D-vitaminokért, mert előző este érkezett meg oda, és szükség volt rá, hogy hétfőn már adni tudjunk az embereknek.

A pozsonyi helyzet súlyosbodásáról hallani lehetett, de ez Dunaszerdahelyen hogy csapódott le? A vevők itt is olyan nagy mennyiségben vitték a Paralent és a vitaminokat – bármit, amit bemondtak a sajtótájékoztatókon?

Ami megjelent a médiában, azt mi másnap érzékeltük. Például elterjedt az is, hogy elfogyott a Paralen. Van még, csak már meg kell mondani az embereknek, hogy ne vigyenek tíz dobozt, hanem egyet-kettőt, hogy jusson másnak is.

Néhány napja viszont a disztribútoroktól csak gyógyszereket és olyan dolgokat lehet rendelni, amelyeket elláttak az Állami Gyógyszerellenőrzési Hivatal kódjával. Táplálékkiegészítőket, kozmetikumokat például nem…

Milyen rendkívüli igényeik vannak még az embereknek?

Sarkítok, de az egyik nagyon túltolja, bespájzol úgy a fertőtlenítőszerekből, mint a vitaminokból, lázcsillapítókból, a másik réteg pedig lazán veszi.

Ami a gyógyszer- és vitaminhalmozást illeti, arra azért csak számítani lehet, hogy ha már mindenki, aki akarta, felhalmozta magának, lenyugszik a helyzet, nem?

Az a baj, hogy senki sem tudja, meddig fog tartani. Kínában 3-4 hónapos volt a történet súlyos része, a legelrettentőbb számunkra pedig Olaszország, ahol sokunknak él kint ismerőse.

Hogy érintette Önöket, amikor elküldték mindenkinek az sms-t, hogy orvoshoz lehetőleg ne menjen senki, inkább csak patikába?

Az nekünk nagyon betett. Noha jó ötletnek tartom az elektronikus receptet, mert legalább körülöttünk az épületben üresek a várók, a patikákban viszont összetömörülnek az emberek.

Vannak akik tényleg jelentéktelen problémákat próbálnak oldani a kiélezett helyzetben, pedig az lenne a fontos, hogy már előre gondolják át, mit szeretnének, csak a szükséges időt töltsék ott, velünk és az óvintézkedéseinkkel pedig legyenek türelmesek.

Ha szakmai szemmel nézem, hogy mit ajánlanék a betegeknek, akkor azt mondom, hogy mivel nagy a bizonytalanság arról, meddig fog ez tartani – mert az ugye biztos, hogy nem két hétig – aki krónikus betegségben szenved, gyógyszereket szed, annak mérlegelni kellene, hogy az orvosával felírasson három havi adagot – ennyit lehet.

A patikákba tehát sokan mennek, milyen korlátozásokat vezettek be?

A hétfő kegyetlen volt, de az előtte lévő hétvégén elkövettem azt a „hibát”, hogy kiraktam Facebookra, hogy van még fertőtlenítőnk. Másnap reggel héttől egymás után tépték az ajtót az emberek. Bevezettük, hogy kasszánként egyesével engedjük be az embereket. Hétfőn viszont még nagyon sok emberen nem volt maszk, aztán a maszkot már viselték, de kesztyűt nem.

Egy fegyelmezett, kulturált társadalomban alapvető dolognak kellene lennie, hogy akár egy influenzajárvány során maszkot hordunk, de nem erre vagyunk szocializálva. Embert maszkban járvány alatt nem láttam húsz éve, hacsak nem egy onkológiai betegről van szó, akinek védenie kellett magát. Ez az ország az életben nem volt ennyire fertőtlenítve kívül-belül, mint most.

Sokan úgy gondolják, a fertőtlenítőszer mindentől megment. Gyakran magyarázom az embereknek, hogy a WHO receptje alapján készített alkoholos oldatot, amit mi is készítünk, nem kell tízpercenként használni, hanem kimondottan annak való, aki kénytelen elmenni üzletbe vagy máshova. Aki otthon van, van meleg vize és szappanja, állandó lehetősége kezet mosni, annak nem kell a fertőtlenítőből tíz litert megvennie, annyit nem is tudok adni.

A kesztyűviselet terén változott a helyzet?

Amit most tapasztalok, hogy élelmiszerboltok tulajdonosai, cégek képviselői keresnek és kérnek kesztyűt. Személyenként ebből sem tudok 10-20 párt adni, csak néhányat. Várjuk, hogy töltsék fel a készletet, de ha csak a személyzetünknek kellene háromhavi adagot bebiztosítanom – márpedig naponta többet is elhasználunk – akkor nem nagyon lehetek nagylelkű másokkal. Az embereket viszont figyelmeztetjük, nem veszik rossz néven, inkább óvintézkedésként, amivel magukat is védik és minket is.

Ahogy látom, felkerült a védőüveg is…

Amikor megnyitottuk a patikát, a családiasabb közeget, nyíltabb kommunikációt biztosító, nyitott belterű gyógyszertár felé indultunk el, mint a modern patikák. Most viszont már jöttek hozzám is felszerelni a védőüveget, és nem hinném, hogy levesszük, amikor ezen túl leszünk. Hiába jelent egyfajta komfortot, ha nincs ott, muszáj az alkalmazottaimra és magamra is ügyelnem. Emellett csak a kisablakon át adunk ki gyógyszereket.

Térjünk vissza egy picit arra, hogy a kormány most hogyan tekint a patikusokra. A most érkező maszkokból jut önöknek is?

A kormány szemében mi szolgáltatók vagyunk. Pellegrini a minap kijelentette, hogy a gyógyszerészek tanuljanak a maguk kárán, miért adtuk el a maszkokat, miért nem tartottuk meg magunknak. Abban biztos vagyok, hogy a harmincmillió maszk nagyon kevés egy 5 milliós országban, és abban is, hogy hozzánk nem fog eljutni.

Azt is tudni kell, hogy hihetetlen méretű üzérkedés megy az eszközökkel. Egy dezinfekciós sprayt 2-3-szoros áron kapok. Ami korábban 6 euró volt, most 15,50-ért tudom adni. Nemrég kitettünk egy doboz maszkot, ami 88 euróba került.

Láttam egy weboldalon, hogy 300 euróért árulnak 5 reszpirátort, ami 6-8 órát bír ki. Tegnap is hívtak, hogy valakitől vehetünk maszkokat 4 euróért darabonként, melyek korábban 10 centbe kerültek. Ezt én nem tudom megfizetni.

Ennyit az a textilmaszk is ér, amit a barátnőimtől kaptam. Behozok egy vasalót, és fertőtlenítésképp néhány óránként átvasalom.

Egy francia miniszter szavai alapján megjelent egy álhír az ibuprofénnel kapcsolatban, amit ráadásul egy dunaszerdahelyi járásbeli nő terjesztett. Ez hogyan hatott itt, kerülik az emberek?

Mindig azt mondom, hogy a Csallóköz a rózsaszín ibuprofén székhelye. Ez a hír viszont olyan módon hatott az emberekre, hogy áttértek a paracetamol alapú fájdalom- és lázcsillapítókra, amiből nálunk még van készleten, de mára többnyire tényleg hiánycikk lett.

Mire számít, hogy fognak erre az egész szituációra reagálni később az emberek?

Az én korosztályom és az idősebbek még tudják, mit jelentett az, hogy évente csak egyszer lehetett átmenni Győrbe vagy hogy sorakozni kellett mandarinért. Ki kell lépnünk a komfortzónánkból, és el kell fogadnunk azokat a szavakat is, hogy „nem” és hogy „nincs”. Talán ez idő alatt visszatérünk egy olyan szintre, ami nem a pazarlásról szól. Abban viszont biztos vagyok, hogy jövőre vagy két év múlva rettenetes lesz a lejárt gyógyszerek mennyisége, amit vissza kell vennünk.

Volt néhány kellemetlen beszélgetésem emberekkel, akik azt mondják, nem tudnak mit csinálni otthon, pláne a gyerekkel. Az Olaszországban lévőktől tudhatjuk, hogy mentálisan nagyon kemény kibírni, hogy korlátozzák a szabadságod.

De adjon hálát az istennek, aki otthon tud maradni. Én is otthon maradnék, ha tehetném, mert mikor tudatosul benned, hogy potenciális veszélyt jelentesz a saját gyerekedre, vagy a szüleidre, nagyszüleidre, az nem mindegy.

Én hazamegyek, a garázsban levetkőzöm, a ruhákat rögtön dobom a gépbe, a telefonomat, szemüvegemet, autót belülről fertőtlenítem, majd megyek a zuhanyba. Nagymamához nem megyek. De nemcsak én, hanem más sem. Sokan viszont nem fogják fel ennek a jelentőségét.

(Szilvási Tibor)