„Az egész életem megváltozott, amikor sikerült leszoknom a cukorról!” - INTERJÚ

Mit jelent valójában a cukorfüggőség és hogyan lehet leküzdeni? Milyen hatással van a szervezetünkre a túlzott cukorbevitel és mi mindent tehetünk az egészségünk érdekében? Erről beszélgettünk Ollé Vladimírával és Kutiš Angelikával, a Nesladím Polgári Társulás csallóközi alapítóival.

„Az egész életem megváltozott, amikor sikerült leszoknom a cukorról!” - INTERJÚ
Ollé Vladimíra és Kutiš Angelika (Fotók: Cséfalvay Á. András)

Fogyasztói társadalomban élünk, ahol finomabbnál finomabb ételek tömege csábít bennünket mindenütt, miközben a leggyakrabban azt sem tudjuk, valójában mi is kerül a tányérunkra.  Életünk során naponta találkozunk valamilyen formában a cukorral, a szervezetünk azonban korántsem kedveli annyira az édességeket, mint az agyunk. A pozsonyi székhelyű Nesladím (nem édesítek) Polgári Társulás elsődleges célja, hogy segítsen az embereknek leküzdeni a cukorfüggőséget és táplálkozási tanácsok által hozzájáruljon egy egészségesebb életmód kialakításához. A társulást a bősi születésű Vladimíra és a csécsénypatonyi származású Angelika alapította 2015-ben, azóta pedig számos érdeklődőnek segítettek leküzdeni a cukorfüggőséget. A nemrégiben megjelent könyvükben a szerzők őszintén mesélnek saját történetükről, a cukorfüggőség leküzdésről, emellett pedig hasznos életmódtanácsokkal látják el az olvasót. Érdeklődés esetén magyar nyelven is szívesen biztosítanak tanácsadást.

__________________________________________________________________________________

Mikor jött az ötlet, hogy hivatásosan is szeretnének életmód-tanácsadással foglalkozni?

Vladimíra: Valójában azzal kezdődött az egész, hogy Angelikával cukorfüggők voltunk, de mindketten sikeresen leszoktunk róla. Ettől annyira jól éreztük magunkat, hogy úgy gondoltuk, ezt a tudást és a tapasztalatot tovább kell adnunk, mert azt látjuk, hogy a környezetünkben szinte mindenki cukorfüggő. Ezt nagyon kevesen ismerik fel magukban, és ha mégis, egyszerűen nem tudják, mihez kezdjenek vele. Rengeteg információt kapunk a táplálkozásról, és nem is meglepő, ha az ember összezavarodik. Nem tud lefogyni, különféle egészségügyi problémái vannak, annak ellenére, hogy azt gondolja, megfelelően táplálkozik. Megbizonyosodtunk róla, hogy

a helyes táplálkozáshoz vezető út valójában nagyon egyszerű. Annyira egyszerű, hogy az emberek észre sem veszik.

Egy bizonyos módszer által mindketten sikeresen leszoktunk az édességekről, majd kidolgoztunk egy programot, amely a saját tudásunkon és tapasztalatunkon alapszik. Miután kidolgoztuk a programot, létrehoztuk a polgári társulást, amelynek nagyon egyértelmű a neve: Nesladím, azaz nem édesítek.  A program célja, hogy segítsen az embereknek a cukorról való leszokásban, emellett pedig próbálunk a közönségnek minél több hasznos információt átadni a cukormentes táplálkozásról és a cukor, valamint az édességek ártalmasságáról.

A frissen megjelent könyvükben is találkozhatunk életrajzi vonatkozássokkal. Hogyan történt a cukorfüggőség felismerése?

V: Gyerekkorom óta imádtam az édességeket. Amikor elkezdtem sportolni, ezzel párhuzamosan elkezdtem érdeklődni a helyes táplálkozás iránt. Mindenütt azzal találkoztam, hogy a cukor és a fehér liszt mennyire ártalmas, ezért hagyjuk ki az étendünkből. Ez nem sikerült. Ha ki is hagytam a cukrot, akkor valami mással édesítettem, mondjuk mézzel, mesterséges édesítőszerekkel, de így is ugyanott voltam. Miután a második gyermekemet megszültem, képes voltam megenni egy nyolcszáz grammos bonbont, kétszerre. Akkor döntöttem el, hogy ebből elég, Ekkor még mindig nem tudatosítottam, hogy cukorfüggő vagyok, mert korábban ezzel a fogalommal nem találkoztam. Amikor először olvastam róla, azonnal rájöttem, hogy én is ezzel küzdök. Elkezdtem a témával foglalkozni, rengeteg könyvet elolvastam ezzel kapcsolatban, információkat gyűjtöttem. Saját magamon kísérleteztem, ennek pedig az lett az eredménye, hogy leszoktam a cukorról – éppen karácsony előtt.

El sem tudom mondani, hogy mennyire felszabadító érzés volt, és milyen jól éreztem magam a bőrömben! Az egész életemet megváltoztatta, hogy sikerült leszoknom az édességekről.

Amikor Angelikával találkoztunk, rajta is láttam, hogy cukorfüggő. Elkezdtünk komolyan foglalkozni a témával, mára viszont már nem központi téma nálunk a táplálkozás, hiszen természetes dolognak tartjuk ezt az életmódot:

azt adjuk a szervezetünknek, amire szüksége van, nem pedig azt, amit az agyunk kíván.

Angelika: 2015 áprilisában, amikor részt vettem a Kamzík-Baba-Kamzík hegyi futáson, még én is szárított gyümölccsel próbáltam pótolni az energiát. Másnap kezdtem el a programot, amelyen Vladka segített végig. Közben ezerszer megkérdeztem, hogy tényleg nem fogom kívánni az édességet? Egyszerűen nem tudtam elképzelni egészen addig, amíg meg nem bizonyosodtam róla.

Az emberek tisztában vannak a cukorfüggőség veszélyével, és felismerik ennek a problémáját?

V: Nagyon kevesen, de amikor az emberek ezzel a fogalommal találkoznak, többnyire mindannyian magukra ismernek. Belátják, hogy a mindennapi étrendjük cukortartalma nagyon magas. Manapság szinte minden ételben találunk cukrot, nem csak az édességekben. A cukorfogyasztás napjainkban elképesztő méreteket ölt:

hivatalos adatok szerint Szlovákiában az egy főre eső elfogyasztott cukormennyiség 31 kilogramm évente, ez pedig rengeteg!

Hogyan lehet mégis leküzdeni a cukorfüggőséget?

V: Erről szól a három hónapos programunk, amely nem radikális cukormegvonást jelent. Azért is tart három hónapig, mert először felkészülünk rá: felismerjük, hogy hol van elrejtve az étrendünkben a rengeteg cukor, és megtanulunk tisztán látni azzal kapcsolatban, hogy valójában mit is eszünk. Az első hónapban fokozatosan csökkentjük az édességmennyiséget. A második hónap a program legfontosabb fázisa, ekkor megvonunk magunktól minden édeset. A harmadik hónap pedig arra szolgál, hogy megbizonyosodjunk róla: igenis jó úton haladunk. Ekkor már érezzük a változásokat a szervezetünkben, és a közérzetünk is jelentősen javult.

A program elsődleges célja nem a fogyás, de mondhatni, egyfajta vele járó kísérőjelenség.

A: Valóban, fogyást is eredményez. Miután kiiktatjuk étrendünkből az édességeket, lassabban, de tartósan kezdünk fogyni. A program megtanítja az embereket, hogy hogyan étkezzenek. Tisztában lesznek azzal, hogy mit és miért esznek vagy éppen miért nem, és a befejezése után is tudni fogják, hogy hogyan tovább. Ezért sem hasonlítható a diétához, hiszen a diéta végeztével többnyire minden visszaáll a régi kerékvágásba: általában visszatérünk a régi szokásainkhoz, és ugyanott találjuk magunkat, ahol előtte voltunk. A könyvünk és a programunk is edukatív jellegű, tehát megtanítja az embert, hogy hogyan étkezzen, illetve azt, hogy az egyes táplálékok hogyan hatnak a szervezetünkre, hogyan befolyásolják annak működését. A könyvben az egész cukorleszokási folyamat ismertetve van. Aki elolvassa, az komplex képet kap a programunkról, életmódtanácsokkal és étrendjavaslattal kiegészítve.

Mára pedig saját termékek előállításával is foglalkoznak.

A: Nemrégiben kezdtünk saját termékek gyártásával foglalkozni. Egyelőre cukormentes kekszeket forgalmazunk, amelyek jelenleg három ízben kaphatók. Más kekszekkel összehasonlítva ezek sokkal egészségesebbek. Ami az összetevőket illeti, kizárólag természetes anyagokból, teljes kiőrlésű tönkölylisztből készült – fehérliszt és pálmaolaj felhasználása nélkül. A csokis keksz például 80 százalékos csokoládét tartalmaz.

Sokan azt gondolják, hogy a barnacukor vagy a nádcukor nem annyira káros, mint a hagyományos fehér cukor. Ez valóban igaz?

V: Mind a barnacukor, mind a nádcukor vegyileg teljesen olyan felépítésű, mint a fehér cukor, és ebből következik, hogy ugyanolyan a hatása van a szervezetünkre, még a méznek is.

A: És a fruktóznak is, ami talán még rosszabb is, mint a fehér cukor. Természetesen nagy különbség van gyümölcs és gyümölcs között. Egyesek a kifacsart narancslét vagy a szárított gyümölcsöt is gyümölcsnek tekintik, de nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy ebben az esetben már feldolgozott termékről beszélünk. A rostokban és vitaminokban gazdag friss gyümölcs másképp hat a szervezetre, mint például egy liter gyümölcslé, ami mondjuk húsz darab almából készült.

Ha csökkentjük az étrendünkben a gyümölcsök mennyiségét, hogyan pótolhatjuk az azokban lévő vitaminokat?

V: A zöldségekből elegendő vitamint nyerhetünk, a zöldségfogyasztás ugyanis nagyon fontos.

A: Este, amikor a vacsoránkat esszük, érdemes magunktól megkérdezni, hogy mennyi zöldséget fogyasztottunk az elmúlt nap. Ezáltal képesek leszünk tudatosítani, hogy mennyire egészségesen étkezünk.

És ami a szénhidrátokat illeti? Azok is cukorrá alakulnak át a szervezetünkben, az emberek pedig általában nagyon szeretik a fehér lisztből készült pékárukat.

V: A fehér liszt valóban nem előnyös a szervezetnek, de a teljes kiőrlésű szénhidrátokkal is érdemes mértéket tartani. Én úgy gondolom, hogy átlagosnál nagyobb mennyiségben annak érdemes szénhidrátot fogyasztania, aki sportol. Aki irodai munkát végez, azon a teljes kiőrlésű liszt is lerakódik. A szénhidrátot mi sem zárjuk ki az étrendünkből: kenyeret, tésztát, rizst és burgonyát is eszünk – ritkán. A fehér lisztből készült termékeknek nincs semmi tápértékük. Csak üres kalóriák, amelyektől a szervezetünk semmi hasznosat nem kap. Kap egy halom energiát, amivel hirtelen nem is tud mit kezdeni, ezért átalakítja zsírrá, majd tartalékolni kezdi.

Fontos részét képezi a testmozgás a programnak?

A: A mozgás elengedhetetlen annak érdekében, hogy az ember egészséges maradjon. A programunkban és a könyvünkben is kitérünk a mozgás és a sport fontosságára. Tény, hogy nem mindenki szeret sportolni, viszont a mozgás hozzátartozik az egészséges életmódhoz. Rengeteg előnye van annak, ha valaki sportol. Nemcsak a fogyás miatt, hanem azért is, mert a test teljesen másképp reagál az étkezésre a rendszeres mozgás által.

Érdemes szem előtt tartani, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint naponta legalább 10 ezer lépés megtétele javasolt.

Milyen szolgáltatásokat foglal magába a program? Szükség esetén akár még a bevásárlást is elvégzik az ügyfelek helyett?

V: Az emberek gyakran sajnos nincsenek is tisztában azzal, hogy mit esznek és mit vesznek, mert nem olvassák el a címkéken feltüntetett összetevőket. Szeretik megkönnyíteni az életüket, ezért gyakran félkész- vagy készételeket vásárolnak. A bevásárlásban is segítünk: megtanítjuk az embereknek, hogy mire is figyeljenek oda vásárlás közben, és mi az, amit semmiképp ne vegyenek.

A: Nagyon sok érkezési stílust egészségesként tüntetnek fel, de közben egyáltalán nem az. Csak mondjuk inkább modern, ezért vonzó az emberek számára. Vásárláskor erre is fel kell hívni a figyelmet. A program alapszolgáltatásai mellett javasolt étrendet is kapnak az ügyfelek – receptekkel és bevásárlólistával. 

V: Természetesen a főzés is nélkülözhetetlen, hiszen csak így tudjuk elkerülni, hogy rejtett cukrokkal találkozzunk. Az étrendet úgy állítottuk össze, hogy a dolgozó anyák is egyszerűen megoldhassák a főzést, és az egész család számára ízletes ételek készüljenek, valamint minél kevésbé korlátozzanak bennünket a mindennapokban.

Az óvodai, iskolai étkezéssel milyen módon egyeztethető össze ez az életmód?

V: Számomra ez egy nagy belső harc, amivel sajnos nem tudok mit kezdeni. Nem tudom átszabni a központilag meghatározott iskolai étrendet. Ebből a szempontból nem tehetek mást, mint hogy továbbra is példát mutatok a gyerekeknek. Az otthoni étrendünk cukor- és édesítőszer-mentes, szerencsére a férjemnek sem kell külön főznöm. Desszertet nem fogyasztunk, hiszen ha tápláló ételt eszünk, akkor nincs szükségünk arra, hogy még együnk valamit utána.

A: Én naponta viszem a kislányomnak az egész napi ételt az óvodába, amit korábban megfőztem neki. Amikor hétvégén megkérdezem tőle, hogy mit kér reggelire, magától is azt feleli, hogy zabpelyhet, mondjuk körtével, ez az egyik kedvence. És persze a kovászos kenyér, vajjal. Nagyon ízlik neki, gyakran mondja is, hogy süssünk kenyeret, mert az sokkal finomabb, mint a bolti.

Az egész lényege a hozzáállás és a példaképmutatás. Ha a szülő arra panaszkodik, hogy a gyereke csak édességet akar enni, akkor lehet, hogy elsősorban saját magára kellene odafigyelnie, és arra, hogy milyen példát mutat a gyereknek.

Milyen betegségeket okozhat a túlzott cukorbevitel?

A: A legtöbb betegség, amelyet a cukor közvetett módon okoz, nem fáj. És ha az ember nem érez fájdalmat, akkor nem is igazán tudatosítja annak következményeit. Cukorbetegséget, magas koleszterint, elhízást, májzsírosodást, migrént, ekcémát, különféle krónikus betegségeket okozhat, de közvetett módon a rákkal és az Alzheimer-kórral, a kardiovaszkuláris betegségekkel, gyerekeknél pedig a figyelemzavarral is összefüggésben áll a túlzott cukorbevitel. Szlovákiában a leggyakoribb betegség a diabétesz: a népesség 60 százaléka cukorbetegséggel küzd. Ennek 90 százaléka második típusú cukorbetegség, ami az életstílusból fakad: a túlzott cukorbevitel, a feldolgozott ételek gyakori fogyasztása és a mozgáshiány miatt alakul ki.

A cukorfüggőség részben testi, részben lelki probléma. Amíg keressük az édes ízt, addig függők leszünk. Mindegy, hogy mivel édesítünk.

Hol mindenütt találkozhatnak Önökkel az emberek?

A: Előadásokkal készülünk, akár workshopokkal is egybekötve, amelyen bemutatjuk bizonyos ételek elkészítésének módját. Emellett az új weboldalon is tájékoztatjuk majd az érdeklődőket. A terveim szerint áprilisban részt veszek a Mert nőnek lenni jó című szemináriumon, Dunaszerdahelyen, ahol egyebek mellett arról is beszélek majd, hogy milyen különbség van az élesztős és a kovászos tészták között. Az élesztő ugyanis valójában egy vegyi „gyorsító”, nem élő mikroflóra, hanem gomba, ami a cukorhoz hasonlóan nincs jó hatással a szervezetünkre.

Milyen újdonságokkal készülnek?

A: A megújult weboldal mellett két új programot tervezünk indítani: a tíznapos valójában egy ízelítő a cukormentes életből. Megmutatja, hogy másképp is lehet táplálkozni és közben remekül érezni magunkat. A másik program egy hónapos, amely arról győzi meg az érdeklődőket, hogy édesíteni egészségesen is lehet, cukor nélkül. Ezek a programok is elsősorban oktató jellegűek: elmagyarázzuk az embereknek, hogy pontosan mit eszünk és hogyan. És természetesen mindkét programhoz jár az étrendjavaslat is.


(Farkas Linda)