Az egészségbiztosítók ma is megszüntethetnék bármelyik kiskórházat, állítja az elemző - Interjú

Kedden szavazni fog a parlament a kórházreformról, de még mindig sokan tartanak attól, hogy ez kórházak megszűnéséhez, az egészségügyi ellátás szűküléséhez fog vezetni. Megalapozottak ezek a félelmek?

Meg kell nézni, hogy mi is a reform valódi célja. Ma komoly problémát jelent, hogy nincs meghatározva, hogy mit is takar az a kifejezés, hogy kórház. Erről mindenkiben más kép él: van, akinek a kórház az egyetemi kórház Pozsonyban, van akinek a kis helyi városi kórház. De nem egyforma két kisvárosi kórház sem. Mivel nem létezik definíció, a kórházak sokszor olyan szolgáltatásokat nyújtanak, amelyek nekik a legjobban megfelelnek, amihez megvannak a személyi és egyéb feltételeik, vagyis amire vannak orvosaik, nővéreik, amire van felszerelésük, vagy amire sikerült jó szerződést kötniük az egészségbiztosítóval.

Ez gyakran azzal jár, hogy az egészségügyi kezelésekhez való hozzáférés, és gyakran a színvonal tekintetében is nagyok a regionális különbségek Szlovákiában. A reform célja a kórházak típusainak világos meghatározása, és annak a definiálása, hogy mi az, mik azok a kezelések, amit az adott kórház elvégezhet, mi az, amit mindenképpen el kell végeznie, és mi nem tartozik a kínálatába.

Vagyis a reform első célja, hogy rendet tegyen a rendszerben. Úgy, ahogyan néhány évtizeddel ezelőtt voltak is első, második és harmadik típusú kórházaink.

Martin Smatana (Fotó TASR – archív felvétel)

Viszont sokan a kisebb kórházak bezárásától tartanak, ami azt jelentené, hogy messzebbre kell utazniuk a kezelésért. Ez a félelem alaptalan?

Annak a veszélye, hogy kórházakat kell bezárni, nem megalapozott, mivel minden mai kórháznak meglesz a maga feladata.

Már ma is sok olyan intézmény van, amit ugyan kórháznak hívnak, de csak egynapos kezeléseket, ambuláns kezeléseket, CT- és röntgenkivizsgálásokat végez.

Ez a lehetőség továbbra is megmarad, csak éppen világos lesz, hogy milyen szintű kórházról beszélünk. A cél tehát az, hogy legyenek valamilyen szabályok, legyen valamilyen fejlődési irány. Én nem tartok attól sem, hogy a reform hatására kevésbé lesz elérhető az egészségügyi ellátás, éppen ellenkezőleg: a reform első része a primer, az elsődleges egészségügyi ellátásra, vagyis az általános vagy háziorvosi rendszerre vonatkozik. A cél az volt, hogy határozzuk meg a kevésbé vonzó régiókat, és ezekben premizáljuk az orvosokat, adjunk pénzt a rendelő megnyitásához. Ha tehát van egy olyan régió, ahol kevés a páciens, nehezen megközelíthető, és ezért kevésbé vonzó, akkor az az orvos, aki ott nyit rendelőt, az kapjon valamilyen bónuszt, hogy mindenhol biztosítani tudjuk az alapellátást. A reformhoz kapcsolódik a mentőállomások hálózatának átalakítása is, hogy ne forduljon elő az, hogy ha valamilyen kezelést, ellátást központosítunk, akkor az térben ne legyen túlságosan távol. Hogy a szükséges akut gyógykezelést a beteg minél gyorsabb megkapja.

A regionális és helyi önkormányzatok elsősorban attól félnek, hogy az úgynevezett közösségi, vagyis a legalacsonyabb szintű kórházak csak rehabilitációval és utókezeléssel foglalkoznak majd, mivel például a sebészet vagy a baleseti sebészet biztosítása nem lesz kötelező számára.

Ez azonban nem jelent semmilyen változást a mai állapotokhoz képest, mivel ma semmi sem kötelező. Ha megnézzük, hogy ma melyik kórháznak van joga szerződést kötni valamilyen egészségügyi teljesítményre, valamilyen kezelésre, akkor azt látjuk, hogy ilyen joguk csak a nagy állami kórházaknak van. Egyetlen helyi kórháznak sincs garantált joga szerződéskötésre, vagyis semmi sem garantálja, hogy az egészségbiztosító szerződni fog vele. Tehát a helyzet ebből a szempontból nem változik.

Csak az emberek nem tudatosítják azt, hogy ha például az egészségbiztosítók akarnák, akkor egyik napról a másikra bezárhatják bármelyik kis kórházat, és az emberek semmit sem tehetnek ellene.

A reform ezzel szemben éppen azt mondja, hogy az adott kórháznak meg kell maradnia, és egyben meghatározza a szolgáltatások minimális körét is, amit az adott kórháznak biztosítania kell. Ebből a szempontból tehát a reform segít a kórházaknak. Viszont a kórházak pontos tipológiájáról még tárgyalások folynak, ez még hosszú folyamat eredménye lesz. Tudok arról, hogy az egészségügyi miniszter a régiókban erről is tárgyalt, olyan megoldást keres, ami valóban megvalósítható.

A kórházak tervezett kategóriái (Forrás: egészségügyi minisztérium)

Viszont a reform azt is tartalmazza, hogy csökkenteni kell az akut kezelést biztosító kórházi ágyak számát, a mai mintegy 28 ezerről 17,5 ezerre, vagyis mintegy 38 százalékkal. Igaz, nem egy, hanem 10 év alatt, vagyis 2030-ig. Ez sem jelent kórházbezárást?

Ehhez tudni kell azt is, hogy az ágyak száma ma is fokozatosan csökken. 15 évvel ezelőtt közel 40 ezer ágy volt, ma pedig gyakorlatban mintegy 30 ezret használnak. Valóban, a reform csökkenteni akarja az akut ágyak számát, de ezt kompenzálni fogja a krónikus betegek számára fenntartott ágyak létesítésével, vagyis az ágyak száma nem fog olyan gyorsan csökkenni, mint ahogyan eddig csökkent.

Azt is el kell mondani, hogy Szlovákiában uniós összehasonlításban átlag feletti a kórházi kezelések száma, ezzel szemben az ágyak kihasználtsága átlag alatti, vagyis van miből csökkenteni. Ezzel csak közelíteni fogunk a legjobb európai gyakorlathoz.

Azt is hozzá kell tenni, hogy megállapodás született arról, hogy amíg nem stabilizálódik az ambuláns hálózat, nem indulnak be a reformok azon a területen, és amíg a járvány véget nem ér, addig nem csökken a kórházi ágyak száma. Nem kell tehát hirtelen csökkenéstől tartani, nem fordulhat elő, hogy felkészületlenek leszünk, és az ambuláns szféra nem lesz képes reagálni, nem tudja majd ellátni feladatát. A reform megvalósulásának első szakasza csak 2024-25-re várható.

A kórházi ágyak számának tervezett csökkentése (Forrás: egészségügyi minisztérium)

Említette az ambuláns szféra bővítését, amelynek át kellene venni a kórházi kezelések egy részét. De lesz ehhez a bővítéshez elég orvos? Nemcsak általános orvosok kellenek, hanem szakorvosok is a szakrendelőkbe.

Ez valóban nehéz kérdés, mivel a statisztika azt mutatja, hogy ma is mintegy 3 ezer orvos hiányzik a rendszerből, és hozzávetőlegesen ugyanennyi nővér. És ezek a számok még a járvány előtti helyzetet mutatják, ami azóta sokat romlott. De a kérdés az, hogy van-e más választásunk, mint a reform. Valahogyan be kell állítanunk a rendszert, meg kell határoznunk a szabályokat. A minisztérium feladata, hogy jövőre megváltoztassa az irányítást és a bérviszonyokat úgy, hogy az tényleg vonzó legyen az egészségügyi dolgozóknak. Nem várhatjuk el, hogy orvosok jöjjenek egy széteső, nem működő rendszerbe, ahol a kórházak omladoznak, ahol nincs semmilyen vízió, semmilyen fejlődési irány. Bízom benne, hogy a vízió, a fejlődés megtervezése is az egyik motivációs faktor lesz az egészségügyi személyzet számára a visszatéréshez vagy a fiatalok bevonzásához. Kulcsfontosságú azonban az is, hogy az egészségügyi minisztérium már tárgyalt a pénzüggyel a béremelésről az egészségügyi dolgozók számára. A számok, amelyeket én láttam, érdekesek voltak, de mivel még semmit sem hoztak nyilvánosságra, ezért semmi sem biztos.

Béremelésre azonban mindenképpen szükség van, hiszen tudjuk, hogy Magyarország, Csehország és Ausztria is, de mindenekelőtt Magyarország és Csehország erre készül. Ez komoly probléma, hiszen Dél-Szlovákia és Magyarország között nincs nyelvi korlát, Csehországba pedig tényleg bárki elindulhat.

Jól előkészítették ezt a reformot? Most ugyan az egészségügyi minisztérium és ön is azt mondja, hogy még nincs meg, melyik kórház milyen besorolást kap, de már hónapokkal ezelőtt kiszivárogtak listák, amelyek tartalmazták azt. Hogy a listák nem voltak véglegesek, azt a rimaszombati kórház esete is bizonyítja, amelyet előbb a legalsó kategóriába soroltak, most viszont egy teljesen új kórházat építenének oda, magasabb besorolással. Nem túlságosan kaotikus ez?

Egyet biztosan állíthatok: most még nincs semmilyen kórházlista. A kórházak besorolását csak a törvény elfogadása után kezdik előkészíteni, tehát ilyen lista csak jövőre lesz legkorábban. Azt én is hatalmas hibának tartom, hogy kikerült a minisztériumból egy olyan lista, ami csak egy első elemzésre épült, ami ráadásul nem is volt befejezve. Ennek nem lett volna szabad megtörténnie, mert ez okozta a későbbi, hatalmas bizalmatlanságot a reform iránt.

Az a lista tényleg butaságokat tartalmazott, nem volt végiggondolva, ezután viszont már nehéz volt megmagyarázni, hogy ez még változni fog. A reform előkészítésében ez egy rendkívül szerencsétlen lépés volt.

Hiba volt az is, hogy Marek Krajčí miniszter idejében nagyon gyenge volt a kommunikáció az érintettekkel. Az embereknek, még az érintetteknek sem voltak információik, és amikor az említett lista kijutott, az valóságos földindulást eredményezett.

A legtöbben azt kifogásolják, hogy a kórházak besorolásáról egy bizottság fog majd dönteni, amely a minisztérium irányítása alatt áll majd, vagyis sem a régióknak, sem a szakmának nem lesz megfelelő beleszólása. Nem kellett volna a besorolást a törvényben lefektetni?

A kórházak tipológiájának feltételeit valahogyan be kell állítani, és ez alapján be kell majd sorolni a kórházakat is, emellett pedig meg kell határozni a minimális hálózatot. De ez nem egy végleges döntés, hanem egy dinamikus folyamat lesz, amit időről időre, évente felül kell vizsgálni. Ezért nem lehetett beleírni a törvénybe a végeredményt. A minisztérium a gyógyszerkategorizáció mintájára épített, létrejön egy bizottság, amely hoz egy döntést, ami ellen lehet fellebbezni stb. Ez a gyógyszerek esetében már egy kipróbált, évek óta jól működő folyamat. Ebben a bizottságban benne lesznek a kórházak, a biztosítók, a páciensek és természetesen a minisztérium képviselői is, de nem a minisztérium kezében lesz a meghatározó többség.

A parlamentbe lévő törvénytervezetben – amiről már kedden szavazni fognak – is rengeteg javítás lesz, a képviselők összesen csaknem 250 ponton módosítanák a jogszabályt. Ez nem azt mutatja, hogy Lengvarský miniszter sem végzett jó munkát, miután átvette a reform elindítását?

Ahogyan én átnéztem a módosításokat, azoknak a többsége inkább a Sme rodina követeléseinek beépítését tartalmazza, vagyis egyfajta politikai alku eredménye. Ezeknek a többségét el sem kellene fogadni, mert nagy részük nem más, csak kettős biztosíték a folyamatok ellenőrzésére. Csak azt mutatja, hogy mennyire bizalmatlanok a reformmal szemben. Az igaz, hogy emellett több olyan változás is van benne, amit a régiók kényszerítettek ki, mert a miniszter is rájött, hogy bizonyos elemei a törvénynek nehezen lettek volna megvalósíthatóak a gyakorlatban. De az igaz, hogy ennyi módosítási javaslatot nem lenne szabad a parlamentben beépíteni a törvénybe, mert ez rettenetesen kaotikussá, átláthatatlanná teszi azt.

Mi lesz akkor, ha a reformot kedden nem fogadja el a parlament?

A reformtörvény elfogadása önmagában még nem jelenti a reform elindulását is. Ahhoz ugyanis el kell fogadni a végrehajtó rendeleteket. Ha a reformtörvényt sem fogadják el, akkor minden marad a régiben. Vagyis azt fogjuk látni, hogy Szlovákia-szerte véletlenszerűen bezárnak kórházi osztályokat.

A „reformot”, vagyis a kórházak osztályozását ugyanis ki fogja kényszeríteni a gyakorlat, mert anyagilag nem fenntarthatóak, vagy egyszerűen nincs meg a szükséges egészségügyi személyzet a működéshez. A kórházi kezelés egyre kevésbé lesz elérhető, a betegek azt fogják tapasztalni, hogy meghosszabbodnak a várólisták.

Aki egy sérvműtétre vár, az lehet, hogy csak hat hét múlva kap időpontot, pedig korábban négy hét várakozás után megműtötték volna. Egyes régiókban teljesen kieshetnek bizonyos kórházi szakirányok, mert nem lesznek orvosok. Mivel a kórházaknak nem kötelessége fenntartani minden osztályt, az egészségbiztosítóknak sem magas a motivációja arra, hogy többet fizessenek, ezért egyszerűen bizonyos osztályokat maguk a kórházak zárnak be. Ez a folyamat a jövőben egyre gyorsabb, és egyre jobban látható lesz. Az az igazság, hogy ez a reform nagyon elkésett, már 5-7 évvel ezelőtt el kellett volna indítani, akkor még könnyebb, fokozatosabb lett volna a végrehajtás, jobb volt a környezet. Most az egészségügyi személyzet, a dolgozók hiánya miatt akkor is nehéz évekre kell felkészülnünk, ha a reformot elfogadja a parlament. Egészségügyi dolgozókat nem tudunk úgy „nyomtatni”, mint bankjegyeket. A helyzetet tovább nehezíti a járvány. Ezért nagyon bízok abban, hogy amint elfogadják a reformot, sor kerül a béremelésre és emelkedni fog az egészségügy költségvetés is, mert pénz nélkül a reform sem segít.

Lajos P. János