Az egyik gyilkosságot beismerte, a másikat tagadja M. László

Fotók: Paraméter

A 34 éves vádlott első tárgyalására november elején került sor. A bíróság akkor a 2015. december 16-án történt gyilkossággal kapcsolatban hallgatta meg a vádlottat. A vádlott beismerte, hogy ő követte el a brutális gyilkosságot, méghozzá azért, mert tudomást szerzett róla, hogy a 63 éves áldozat, K. Ferenc több ezer eurónyi készpénzt tart otthonában – ami később, a rendőrségi helyszínelés során be is bizonyosodott. A novemberi tárgyaláson a bíróság meghallgatta az áldozat K. Ferenc testvérét is.

A bűnügy részleteiről később tájékoztatunk, alábbi cikkünkben Zsemlye Mária 2015. január 16-i meggyilkolásáról lesz szó – a bűncselekmények elkövetésének sorrendjét tekintve ez az első gyilkosság, amit a hatóságok a vádlott számlájára írnak.

Agyonverte és elvágta a torkát

A vádirat szerint M. László 2015. január 16-án (péntek) anyagi haszonszerzés céljából szándékosan meggyilkolta Zsemlye Máriát az áldozat dunaszerdahelyi, Lőrincz Gyula utcai lakásán. Az 55 éves nő tarkójára, halántékára és feje tetejére összesen hét nagy erejű ütést mért, melyek következtében két helyen eltörött a koponyája, agya pedig bevérzett. Ezek az ütések valószínűleg egy esetleges azonnali orvosi beavatkozás ellenére is halált okoztak volna, de a gyilkos nem állt meg, és két helyen elvágta a már eszméletlen nő torkát – a 7 és 20 centiméteres vágásokkal átszakítva az áldozat légcsövét és több nyaki erét. A gyilkos fegyver (kés) azóta sem került elő. Miután végzett a nővel, az elkövető valószínűleg megmosakodott és átkutatta a lakást, ahonnan a vád szerint egy ezüst nyakláncot, és további, egyelőre ismeretlen értékeket tulajdonított el (a rendőrök csak két függőt, egy arany keresztet és egy ezüst kisangyalt találtak a helyszínelés során, más ékszert nem). A tett színhelyét és az áldozat holttestét a bizonyítékok eltüntetése és a szakértői munka megnehezítése céljából nagy mennyiségű fűszerrel szórta be, majd távozott.

M. László már a bírósági eljárás elején tagadta, hogy ő követte volna el a bűncselekményt, és a törvény adta lehetőséggel élve megtagadta ezügyben a vallomástételt.

Ugyanakkor két erős bizonyíték is arra utal, hogy a gyilkosságot ő követte el.

A szakértői vizsgálat szerint a lakásban vett vérmintákban két helyen is megtalálták M. László DNS-ét, azonban a gyilkosság és a laboreredmények elkészülése között tíz hónap telt el, és a feltételezett gyilkos szabad emberként élt Dunaszerdahelyen. Miután 2015. novemberében a rendőrség megkapta a DNS-teszt eredményeit, azonnal őrizetbe vette M. Lászlót, és az illetékes rendőrségi vizsgálótiszt indítványozta a gyanúsított vizsgálati fogságba helyezését. Azt, hogy M. László rács mögé kerüljön, az illetékes ügyész akadályozta meg - úgy vélte, hogy a DNS-bizonyíték nem elegendő, és nem volt hajlandó a bíróság elé terjeszteni a rendőrség indítványát. Az ügyész döntését óriási felháborodás követte a rendőrségi körökben, de a zsaruknak nem volt más választásuk, el kellett engedniük M. Lászlót.

Az ezüst nyaklánc

A másik bizonyíték egy ezüst nyaklánc, ami a szerdai tárgyalás fő témáját képezte.

A vizsgálati fogságát töltő M. László a Leopoldovi Büntetés-végrehajtási Intézetből érkezett a Nagyszombati Járásbíróságra. A farmert, kapucnis pulóvert és barna bőrkabátot viselő vádlottat két fegyveres őr felügyelte folyamatosan, bilincsét csak a tárgyalás idejére vették le róla. A bíróság nem engedélyezte, hogy a teremben képfelvételt készítsünk, így csak a folyosón sikerült lencsevégre kapni a vádlottat – aki a kamerát meglátva a kezében tartott iratokkal gyorsan eltakarta arcát.

A Paraméteren kívül más médium nem jelent meg a tárgyaláson, a hallgatóság padsorában kb. tíz személy ült – köztük egyetemista joghallgatók és az ügyészség gyakornokai.

M. László kérvényezte, hogy a tárgyalásra zárt ajtók mögött kerüljön sor, ám miután az ügyész és a bíróság is azt állapította meg, hogy nyilvánosság kizárását semmi nem indokolja.

A vádlott által igényelt szlovák-magyar tolmács késése miatt a tárgyalás félórás késéssel vette kezdetét. A Judr. Ladislav Réves által vezetett, háromtagú bírósági szenátus hat tanút idézett be december 7-re, ám csak ketten voltak ott. A bíróságon nem jelent meg I. Zsuzsa, a vádlott egykori barátnője – akinél a rendőrség megtalált egy ezüst nyakláncot, amit a nő M. Lászlótól kapott. A feltételezések szerint a nyaklánc azonos azzal az ékszerrel, amelyet Zsemlye Mária lakásából lopott el a tettes. Nem jelent meg továbbá a meggyilkolt nő egyik régi barátnője, és annak szintén beidézett lánya sem.

A vádlott M. László kezdeményezésére beidézték az élettársi viszonyban élő S. Tamást és G. Mónikát. A férfi munkája miatt nem tudott megjelenni, a nő azonban ott volt – a szóban forgó ezüst nyaklánc származási helyével kapcsolatban nekik még később fontos állításaik lesznek.

A bíróságon megjelent a beidézett Zsemlye Viliam – Zsemlye Mária fia – ám mielőtt őt meghallgatták volna, az ügyész észrevette, hogy a teremben ott ül az áldozat másik gyermeke, Zsemlye Žaneta is, és indítványozta, hogy a nőt is meghallgassa a bíróság. Az ügyész kérésének a bíróság eleget tett, ám a nőt kiküldték a teremből, és a folyosón kellett várnia, míg rákerül a sor.

Zsemlye Viliam részletesen elmesélte, mi történt vele a gyilkosságot követő napokban. Franciaországban dolgozott hentesként, amikor anyja halálhíre eljutott hozzá, ahonnan rögtön hazautazott. Elmondta azt is, hogy azonnal nővérére vagy annak baráti körére gyanakodott, ugyanis a lány jó ideje „problémás“ volt, korábbn az is előfordult, hogy a lány hosszú időre eltűnt. Később viszont megtudta, hogy a gyilkossággal M. Lászlót gyanúsítják a nyomozók.

Az ügyész anyja ékszereiről kezdte kérdezni a férfit, aki felsorolta azokat, melyekről tudomása volt: többek között arany gyűrűket és további ékszereket említett, melyek anyja közösségi oldalaira feltöltött fotóin is tisztán látszódtak. Az ügyész ezután a már említett ezüst nyakláncról kezdte faggatni a tanút. „Hol és mikor vette anyja az ékszert? Mekkorák voltak rajta a szemek? Milyen hosszú volt? Volt rajta függő? Milyen kapocs volt rajta? Látta a nővére valaha ezt az ékszert?“ – tette fel a kérdéseket, melyekre Viliam – a kapocs típusát kivéve – pontos válaszokat adott. Ezek között főként a szemek nagysága volt lényeges, „három kis szem és egy nagy, ezek váltakoztak a láncon“ – felelte Viliam, hozzátéve, hogy ha élőben látná, akkor felismerné a nyakláncot.

Zsemlye Mária rokkantnyugdíjas volt, szerény nyugdíját azzal egészítette ki, hogy varrómunkát vállalt, illetve tortákat, süteményeket sütött.

Szolgáltatásait legfőképp ismerősei vették igénybe, és az ügyész arra is kíváncsi volt, hogy fia szerint a nő beengedte-e klienseit a lakásába. Erre Viliam úgy válaszolt, hogy csak azokat, akiket jól ismert. Elmondta, hogy bár anyja nagyon kevés készpénzt tartott magánál, mivel bankkártyát használt, azonban a gyilkosság előtt biztosan volt nála egy bizonyos összeg, melyet a következő héten egy kirándulásra fizetett volna be.

Végül az ügyész kérte, hogy a tanúnak mutassák meg a vádiratban bizonyítékként szereplő ezüst nyakláncról készült fotót. Míg a szenátus egyik bírája a fotót kereste, M. László védőügyvédje tett fel kérdéseket a tanúnak. Ő elsősorban arra volt kíváncsi, hogy Viliam mikor találkozott utoljára anyjával, hogy volt-e köztük konfliktus, hogy kinek volt kulcsa anyja lakásához, hogy először miért nővérét gyanúsította a gyilkossággal, és hogy szerinte milyen volt a viszony anya és lánya között.

Zsemlye Viliam a gyilkosság előtt 5-6 hónappal találkozott utoljára anyjával, amikor külföldről hazajött szabadságra. Konfliktus is volt közöttük egy anyagi jellegű vita miatt, elvált anyja és apja nem tudtak megegyezni. A tanú nem tudta megmondani, hogy nővérének volt-e kulcsa a lakáshoz, azonban „az egyik szemszédasszonynak biztosan volt, másnak valószínűleg nem“ – mondta. Nővérére azért gyanakodott, mert a nő rossz társaságban mozgott. Elmondta, hogy a lánynak voltak anyjával konfliktusai, de mindig kibékültek, és anyja mindent megtett volna érte.

Miközben Viliam vallomást tett, többször is említette azt az E. Józsefet, aki szerinte tudhatott arról, hogy M. László gyilkolta meg édesanyját.

Elmondta, hogy a szörnyű eset után állítólag M. László és E. József együtt vásároltak nagy mennyiségű kábítószert, és az utóbbi férfi később gyakran kereste társaságát. Ő mondta Zsemlye Viliamnak azt is, hogy a nővére keze lehet a gyilkosságban. A tanú kijelentette, úgy tudja, E. József a lépcsőház közelében várakozott, míg M. László elkövette a gyilkosságot. Mivel azonban ezeket az állításait nem támasztotta alá megfelelő módon, és arra alapozta őket, hogy a rendőrségen, illetve a városban hallotta ezeket, a bíróság számára ezek az információk irrelevánsnak bizonyultak.

Mivel az ügyiratban nem találták meg az ominózus ezüst nyakláncról készült fotót, félórás szünet következett, hogy az ékszert behozhassák a bíróság trezorjából a tárgyalóterembe. Miután erre sor került, Viliam megállapította, hogy anyja nyaklánca is ugyanilyen volt. Végül a tanú kérdést tehetett fel a vádlottnak, és azt kérdezte tőle, miért volt E. József is gyanús a rendőröknek a gyilkosság után. M. László nem válaszolt, mivel a bírói szenátus elnöke visszautasította a kérdést arra hivatkozva, hogy a tanú nem kérdezheti azt a vádlottól, hogy a tanúnak korában mit mondtak a rendőrök – így végül ez a dolog megválaszolatlan maradt.

Az áldozat lánya

A terembe ezután behívták tanúskodni Viliam nővérét, Zsemlye Žanetát. Míg Viliam vallomása közben a vádlott figyelte a tanút, és kereste vele a szemkontaktust, addig Žanet esetében ez már nem volt így – jobbára lesütött fejjel, az asztalon könyökölve hallgatta végig a nőt. Az áldozat lányát szintén megkérdeztek arról, milyen kapcsolatot ápolt anyjával. Elmondása szerint kapcsolatuk viharos volt, egyérszt a lány „ügyei”, másrészt pedig szexuális orientációja miatt, amit anyja nehezen viselt. A bíróság kérdésére válaszolva elmondta, hogy korábban csalás miatt elítélték, feltételes szabadságvesztést kapott, jelenleg is próbaidejét tölti. Az ügyész őt is kérdezte az ezüst nyakláncról, amire a nő emlékezett, de nem olyan pontosan, mint öccse. Amikor megmutatták neki a nyakláncot, ő is azt mondta, hogy ugyanilyen volt anyjának is.

Anyját utoljára 2014 karácsonyán látta, lakásához egészen addig volt is kulcsa, azonban az év végén ezt otthagyta nála, és elutazott. Pár hét múlva a tévéhíradón keresztül jutott el hozzá a gyilkosság híre, és rögtön Dunaszerdahelyre jött, ahol kihallgatták a rendőrök.

Žaneta személyesen ismerte a vádlottat, M. Lászlót. Pár éve a vádlott egykori barátnőjén keresztül ismerkedtek meg, akinek Žaneta csinálta a körmeit. A nő lakásán találkozott először M. Lászlóval, majd később többször is összefutottak a városban és az akkori barátnőnél is.

A tanú elmondta, hogy anyját M. László is jó ideje ismerte személyesen, számos alkalommal találkoztak is, mivel anyja is jóban volt az említett baránővel.

Žaneta azt is mondta, anyjától tudta, hogy Zsemlye Mária korábban többször is megvarrta M. László ruháit.

Ahogy Viliamtól, úgy az ügyész Žanetától is megkérdezte, hogy anyja beengedett-e valaha idegeneket a lakásba. A tanú azt válaszolta, hogy idegent soha nem engedett volna be, anyja pedig csak azoknak varrt illetve sütött, akiket jól ismert. A vádlott ügyvédjének kérdésére válaszolva azt mondta, lehetséges, hogy anyja tartott otthon készpénzt a szekrényben, de ebben nem volt biztos.

Honnan van a nyaklánc?

A nő ezután helyet foglalt a hallgatóság soraiban, és a bíró behívatta a folyosón várakozó utolsó jelenlévő tanút, G. Mónikát, akinek meghallgatását a vádlott, M. László javasolta.

G. Mónika a bíróságon azt állította, hogy ő ajándékozta M. Lászlónak azt az ezüst nyakláncot, amit a Zsemlye Mária elkövetett gyilkosság után a rendőrök lefoglaltak M. László volt barátnőjétől.

A védelem célja tehát az volt, hogy megkérdőjelezzék a bizonyíték hitelességét.

G. Mónika tíz évvel ezelőtt ismerkedett meg élettársán keresztül M. Lászlóval, akivel élettársa baráti kapcsolatot ápolt, majd a nő is jóban lett vele. A bírói szenátus és az ügyész nem bánt kesztyűs kézzel a tanúval, minden apró részletre kíváncsiak voltak a nyaklánccal és az állítólagos ajándékozással kapcsolatban.

A nő elmondása szerint születésnapja alkalmából, barátaitól kapta 5-6 éve az ezüst nyakláncot. 2015 tavaszán a vádlott náluk járt, és ahogy ültek a konyhában, M. László meglátta az ott heverő, szóban forgó ezüst nyakláncot, és egy orvosi acélból készült karkötőt. G. Mónika elmondása szerint az ékszerek úgy megtetszettek M. Lászlónak, hogy párjával nekiajándékozták őket. „Pontosan hogy nézett ki a nyaklánc”? – kérdezték a nőtől, aki azonnal válaszolt: „három kis szem, egy nagyobb” – ez a minta váltakozott rajta, és egy playboynyuszit ábrázoló függő is volt a láncon. A szenátusnak és az ügyésznek bemutatott két papírlapra nyomtatott fényképet is, amelyek egyikén ő maga viseli az ezüst nyakláncot kb. három évvel ezelőtt – ezt úgy lehetett kikövtkeztetni, hogy a fotón az akkor kb. 12 hónapos gyermeke is szerepel.

Az ügyész megkérdezte G. Mónikától, hogy név szerint kiktől kapta a nyakláncot, azonban a nő csak egy személyt említett név szerint, egy nyárasdi férfit. A fotókat megmutatták a vádlottnak is, aki kijelentette, hogy ezek voltak azok az ékszerek, amiket a nőtől és párjától kapott.

Ezután a bíró bombázta kérdések sorával a tanút, azt akarta megtudni, hogy a viszonylag alacsony jövedelmű pár miért ajándékozott viszonylag nagy értékű ékszereket barátjuknak.

A nő elmondta, hogy akkoriban anyaságin volt, így csak férje fizetéséből éltek egy szociális lakásban. Az ezüstlánc értékét nem tudja, de a karkötőt 50 euróért vették férjével egy ékszerüzletben. Arra a kérdésre nem tudott válaszolni, hogy pontosan hányadik születésnapjára kapta az ezüstláncot. A bírói szenátus elnöke ezt követően az alábbi kérdést szegezte a tanúnak:

„Önöknél szokás, hogy elajándékoznak olyan dolgokat, melyeket ajándékba kapnak?”

„Igen” – válaszolta tömören a tanúskodó nő.

A bíró úgy vélte, legjobb lenne, ha összehasonlítanák a meglévő nyaklánc hosszúságát a fotón szereplő láncéval, ezért az ügyész feltette a tanú nyakára a láncot, és felvetették vele azt a pózt, amiben a fotón is szerepel.

Az ügyész ekkor határozottan kijelentette, hogy szerinte a fotón látható lánc rövidebb, mint a bizonyíték, ráadásul a szemek mintázata is más lehet, viszont ezt nehéz teljes bizonyossággal megállapítani a gyenge minőségű fotóról. A vádlott M. László is összehasonlíthatta a fotón és a nő nyakában szereplő láncot, és azt mondta, hogy ez az a lánc, amit ő kapott a nőtől, és aztán továbbajándékozott a volt barátnőjének.

Az ügyész ezután levette G. Mónika nyakából a láncot, majd M. László ügyvédje a nőhöz fordult, és megkérdezte tőle, hogy a bizonyítékként bemutatott lánc ugyanaz a lánc volt-e, amit M. Lászlónak ajándékozott. A nő erre egyértelműen azt mondta, hogy a két lánc azonos. Mivel a nő korábban azt állította, hogy a lánc ugyanolyan, és nem azt, hogy ugyanaz, a bíró felszólította, hogy tegye tisztába ezt az ellentmondást.

„Azt nem tudom bebizonyítani, hogy ez konkrétan ugyanaz a lánc, amit a vádlottnak ajándékoztam, de ugyanolyan típusú”

– válaszolta a nő a bírónak, és ezzel az ő vallomástétele is befejeződött.

A tárgyalásnak ezzel vége is lett, a per január 10-én folytatódik további tanúk meghallgatásával. A december 7-i tárgyalásról igazolatlanul hiányzó tanúkat a rendőrség munkatársai fogják elővezetni. Köztük lesz I. Zsuzsa is – aki az ezüst láncot kapta M. Lászlótól – így vélhetően többet tudhatunk majd meg erről a bizonyítékról

(parameter)