Az ellenzék aláírásokat gyűjt az előrehozott választásokért

Az SaS, az OĽaNO és a Sme rodina törvényileg javasolta, hogy mikor rendezhetnék meg az előrehozott választásokat.

Az ellenzék azt szeretné, hogy szeptember 8-án rendezzék meg az előrehozott parlamenti választásokat, emellett elkezdtek aláírásokat gyűjteni rendkívüli ülés összehívására, amelyen jóváhagynák a javaslatot.

„Rendkívül erős a nyilvánosság követelése az előrehozott választásokat és a változást illetően. Az előrehozott parlamenti választásokat látjuk az egyetlen megoldásnak a jelenlegi politikai helyzetre, amely akár káoszba is torkollhat. Ezért minél előbb meg kell valósítani. Bízunk benne, hogy az emberek segítségével a parlamentben sikerül összegyűjtenünk a szükséges 90 szavazatot a végrehajtásra“

– áll az ellenzék hivatalos közleményében.

„A jelenlegi kormánykoalíció nem tud olyan kormányt nyújtani az embereknek, amelyben bíznának, és képes lenne megtisztítani a közéletet a politikai körökig nyúló szervezett bűnözéstől. A Smer esetében fennáll annak a kockázata, hogy Ján Kuciak és Martina Kušnírová kivégzése nem lesz alaposan kivizsgálva, mivel a nyomozást nem lehet elválasztani attól a ténytől, hogy a párt képviselői valamilyen kapcsolatban álltak a maffiával“ – jelentette ki Jana Kiššová (SaS), Igor Matovič (OĽaNO) és Boris Kollár (Sme rodina).

noviny.sk/para