Az ellenzék szerint a sikertelen szavazás a koalíció kétszínűségéről tanúskodik

2020. február 21. - 16:42 | Belföld

Az ellenzék szerint a gyorsított eljárásról való sikertelen szavazás a kormányjavaslatokkal összefüggésben a kormánykoalíció kétszínűségéről tanúskodik. Ebben egyetértett Miroslav Beblavý független képviselő, Eduard Heger (OĽaNO) és Karol Galek (SaS) is.

„Örülünk, hogy nem sikerült elfogadniuk a gyorsított törvényalkotási eljárást” – jelentette ki a sikertelen szavazást követően Beblavý, hozzátéve: a koalíció tagjai semmin sem akarnak változtatni, csupán kampányolásra használják ki a szociális intézkedéseket.

„Ha ennyire törődnek az emberekkel, hol vannak a képviselőik? Ez az ő névjegyük” – jelentette ki Heger, aki szerint a Smer-SD képviselői hátat fordítottak a saját szavazóiknak. Galek a választási korrupció egy formájának nevezte a kormányjavaslatokat. „Ők maguk sem voltak meggyőződve arról, hogy ez egy jó ötlet, és inkább nem vettek részt az ülésen” – tette hozzá.

Boris Kollár, a Sme rodina elnöke a szavazás után megállapította, hogy a Smer-SD elnökének valójában nem is számítanak a szociális intézkedések, szerinte csupán választások előtti színjáték ez az egész.

A plénumnak pénteken a gyorsított eljárásról kellett volna döntenie három kormányjavaslattal – a 13. nyugdíj bevezetésével, az autópálya-matricák eltörlésével és a családi pótlék emelésével – kapcsolatban. A szavazás sikertelen volt, a plénum ugyanis nem volt határozatképes.


TASR

Címkék: szavazás, parlament