Az ellenzék üdvözli a Bašternák ellen hozott ítéletet

Az ellenzéki SaS párt üdvözölte a Pozsonyi Kerületi Bíróság Ladislav Bašternák vállalkozó ügyében hozott döntését. Az OĽaNO mozgalom az üggyel összefüggésben kilátásba helyezte, hogy előterjesztenek egy törvényjavaslatot, amelynek értelmében lehetővé válna az illegális módon szerzett tulajdon elkobzása.

Bašternák vagyonának lefoglalása az állam javára, tekintettel az adócsalásra, amelyet elkövetett, az SaS szerint jogos büntetés. A párt szerint ezzel betetőződött az a folyamat, amelyben aktív szerepet vállalt Jozef Rajtár (SaS) parlamenti képviselő is. A liberálisok azt várják, hogy ha a bűnüldöző szervek kivizsgálják a Rajtár képviselő által tett többi büntetőfeljelentést is, az elítélt Bašternák a bűntársaival együtt még több évet fog rács mögött tölteni.

Az ítéletet az OĽaNO mozgalom is üdvözölte. Veronika Remišová (OĽaNO) parlamenti képviselő figyelmeztetett, hogy az államra csak az lakás száll át, amelyben Robert Fico (Smer-SD) volt kormányfő lakik, hiszen a vállalkozónak a vagyona nagy részét időközben sikerült átíratnia a felesége nevére. „Egyébkent nem csodálkoznék rajta, ha Robert Fico most kedvező áron megvásárolná Bašternák lakását” – jegyezte meg.

Szerinte ez az eset az állam tehetetlenségéről tanúskodik, illetve arról, hogy a kormánykoalíció képtelen hatékonyan megbüntetni azokat az embereket, akik hosszú évekig meglopták az államot és az állampolgárokat.

Remišová kilátásba helyezte, hogy a mozgalom előkészít egy törvényjavaslatot, amelynek értelmében lehetővé válna az illegális módon szerzett tulajdon elkobzása. „Nem tolerálhatjuk tovább azt, hogy mindenféle csalók lopják meg az embereket, olyanok, akik élősködnek az államon, végül pedig az állam nem is tudja lefoglalni az összelopott vagyonukat” – tette hozzá.

Ladislav Bašternák vállalkozót adó- és járulékfizetés elkerülésének bűncselekménye ügyében csütörtökön öt év letöltendő szabadságvesztésre ítélte a fellebbviteli Pozsonyi Kerületi Bíróság háromtagú tanácsa. A büntetést a legenyhébb végrehajtási fokozatú büntetés-végrehajtási intézetben kell letöltenie.

TASR