Az előzetesben ülő korábbi SIS-igazgató testvére, a Sme rodinás Peter Pčolinský támogatni fogja a belügyminiszter leváltását

2021. június 8. - 09:51 | Belföld

A Sme rodinán belül többen is megkérdőjelezik Roman Mikulec (OĽaNO) belügyminiszter és Peter Kovařík országos rendőrfőkapitány munkáját.

Az előzetesben ülő korábbi SIS-igazgató testvére, a Sme rodinás Peter Pčolinský támogatni fogja a belügyminiszter leváltását
Roman Mikulec (Fotó: TASR)

Az ellenzéki Smer-SD a hétvégén jelentette be, hogy indítványozni fogják a belügyminiszter leváltását, Robert Fico szerint ugyanis megalapozott bizonyítékok nélkül, hamis vallomások alapján vannak többen is előzetes letartóztatásban.

A Sme rodina elnöke, Boris Kollár állítja, hogy pártja kiáll Mikulec mellett, de hozzátette, két képviselőjének szabad keze van.

„Úgy gondolom, elveszett abban, ami a tárcáján belül zajlik. Nem lehetséges, hogy egyik rendőr tartóztassa a másikat és fordítva. Egy jó belügyminiszter nem így jár el“ – jegyezte meg Mikuleccel kapcsolatban a Sme rodinás munkaügyi miniszter, Milan Krajniak.

A miniszter kijelentésétől nem határolódott el Eduard Heger (OĽaNO) kormányfő és Igor Matovič (OĽaNO) pénzügyminiszter sem. Előbbi csak annyit reagált, hogy továbbra is bízik a belügyminiszterben és a rendőrfőkapitányban is, utóbbi a SME kérdéseire nem reagált.

Mikulec nem érti, pontosan mit kifogásol Krajniak.

„Bízom benne, hogy nem akarunk olyan társadalomban élni, ahol szemet hunyunk a biztonsági erők által elkövetett bűncselekmények felett, csak azért, mert Krajniak úr szerint egy jó belügyminiszter nem cselekszik így. Évekig figyeltük a politikai megrendeléseket, a nyomozóknak mindenekelőtt tudniuk kellett a választ arra a kérdésre, hogy van-e akarat a bűncselekmény kivizsgálására“ – reagált a belügyminiszter.

A Sme rodina másik képviselője, az előzetes letartóztatásban ülő ex-SIS-igazgató, Vladimír Pčolinský testvére, Peter Pčolinský a lapnak megerősítette, hogy Mikulec leváltása mellett fog szavazni.

„Nem bízom a belügyminiszterben, én személy szerint a leváltására fogok szavazni. A frakcióban eltérő vélemények vannak vele kapcsolatban, egyeztetni fogunk, de én elhatároztam, hogy a leváltására fogok szavazni” – nyilatkozta Pčolinský az Aktualitynek.

Hasonló kritika éri a Mikulec által kinevezett rendőrfőkapitányt, Peter Kovaříkot is.

„Nem bízom a rendőrségben. Biztosan nem bízom egy olyan rendőrfőkapitányban, aki nyilvánosan hazudik“ – jelentette ki Peter Pčolinský június elején a SME-nek a testvére, Vladimír Pčolinský ügyével összefüggésben, aki korrupció gyanúja miatt van vizsgálati fogságban. Pčolinský szerint Kovařík hazudott, amikor azt állította, hogy nem csupán egyetlen, a rendőrséggel együttműködő tanú vallomására alapozzák a meggyanúsítást.

A belügyminiszter leváltását célzó rendkívüli ülés valószínűleg jövő héten lesz. Az ellenzék egyelőre nem nyújtotta be az erre vonatkozó javaslatot. A parlament elnökének a bizalmatlansági indítvány benyújtását követően hét napon belül kell összehívnia a rendkívüli ülést. Az ellenzék azután követelte Mikulec leváltását, miután csütörtökön őrizetbe vették Adrián Szabót, a belügyminisztérium Felügyeleti Szolgálati Hivatalának igazgatóját. Hivatali hatáskörrel való visszaélés és korrupció gyanújával indult ellene büntetőeljárás. Fico meggyőződése, hogy Szabó letartóztatásával el akarják hallgattatni a belügyminisztérium alá tartozó felügyelőséget, amely a Szlovák Titkosszolgálat jelentésével összefüggésben folytat vizsgálatot.


(SME/para)