Az első szolgáltató már bejelentette, hogy mennyibe kerül majd az energia a háztartásoknak jövőre

2022. november 24. - 12:59 | Belföld

Az energiapiaci alternatív szolgáltatók közül a legnagyobb cég bízik a kormány ígéretében, ebből kiindulva határozták meg a jövő évre vonatkozó energiaárakat.

Az első szolgáltató már bejelentette, hogy mennyibe kerül majd az energia a háztartásoknak jövőre
Fotó: Cséfalvay Á. András - illusztráció

A Magna Energia szolgáltató a napokban ismertette a 2023-ra vonatkozó energiaárakat a háztartások számára – szúrta ki a Denník E.

Az áramszolgáltatásért a fogyasztók nagyjából ugyanannyit fizetnek majd, mint most, azaz valamivel több, mint 75 eurót megawattóránként. Ehhez jönnek még az elosztási és szállítási díjak, amelyek valószínűleg emelkedni fognak, de egyelőre nem tudni, hogy mennyivel.

A szolgáltató annak ellenére hozta nyilvánosságra a jövő évre vonatkozó árakat, hogy az Árszabályozási Hivatal (ÚRSO) még nem tájékoztatott a végső árakról, miközben az árképzési folyamat során a hivatalé az utolsó szó.

A gáz esetében a végső ár várhatóan nem emelkedik majd 40 százaléknál nagyobb mértékben a jelenlegihez képest.

A Magna az árak nyilvánosságra hozatalakor az olcsóbb, mohi atomerőműből származó energiára hivatkozott, amit korábban az állam ígért a háztartásoknak. A gáz esetében a gazdasági minisztériummal folytatott tárgyalások eddigi eredményéből indulnak ki, itt ugyancsak készül a megoldás a háztartások számára.

"Optimista vagyok" – mondja a cég vezérigazgatója, Martin Ondko. "Bízom a gazdasági miniszterben és másokban, hogy az intézkedések megvalósulnak."

A több mint hétezer háztartás számára energiát biztosító Magna egyelőre az első a piacon, amely nyilvánosságra hozta az árakat. A többi beszállító valószínűleg decemberig vár a bejelentéssel, amikor ismert lesz az Árszabályozási Hivatal végső döntése.

A Denník E emlékeztet, jelenleg a háztartások az összes hozzáadott díjjal együtt körülbelül 200 eurót fizetnek megawattóránként az áramért. Ha a kormány nem biztosít olcsóbb áramot, jövőre a végső ár meghaladhatja a 700 eurót. Az állami beavatkozásnak köszönhetően az ár valahol 300 és 400 euró között mozoghat, ami 50-100 százalékos növekedést jelenthet.


(DenníkE)