Az emberek nem is gondolták, milyen veszélynek voltak kitéve a galántai fürdőben

A galántai Galandia termálfürdőben végzett technikai-építészeti felmérések eredményei ismét megerősítették, hogy a fürdő épületének állapota életveszélyes.

Az emberek nem is gondolták, milyen veszélynek voltak kitéve a galántai fürdőben
Fotó: TASR

A 2007-ben átadott Galandia fürdő központi épületének állapotával kapcsolatban szakértők harmadszor is megállapították, hogy a fürdő látogatói a kezdetektől fogva életveszélyes épületben voltak.

 A fürdő épületének tetőszerkezete több helyen is olyan rossz állapotban van, hogy bármikor beszakadhatott volna.

Lucia Galambosová, a galántai városháza munkatársa elmondta, a szakértői elemzések során számos egyéb hiányosságra derült fény, amelyek a fürdő építésével függenek össze. Mindez pedig azt jelenti, hogy nemcsak a fürdő medencéit és azok környékét, hanem a főépületet is teljesen fel kell majd újítaniuk.

A legfrissebb szakértői vélemények már harmadszor állapították meg, hogy a látogatók komoly veszélyeknek voltak kitéve a fürdőben.


TASR/para