Az emberi agy fejlődésében szerepet játszó gént ültettek majomgenomba

Az emberi intelligencia kutatása céljából az emberi agy fejlődésében szerepet játszó gént ültettek majomgenomba kínai kutatók. 

Az emberi agy fejlődésében szerepet játszó gént ültettek majomgenomba
Fotó: Pixabay - illusztráció

A Kínai Tudományos Akadémia, a Kunmingi Zoológiai Intézet kutatói és az Észak-Karolinai Egyetem tudósai az így született transzgenikus majmokkal végzett tesztek eredményeit a National Science Review című pekingi tudományos lapban mutatták be.

A szakemberek az MCPH1-gént, amely az emberi agy fejlődésében játszik szerepet, számos rhesusmajom genomjába ültették be. 11 transzgenikus rhesusmajom (Macaca mulatta) született, de csak öt maradt életben. 

A kutatók szerint az agy fejlődése a vizsgált állatoknál hosszabb ideig tartott, mint fajtársaiknál, ám agyuk nem nőtt az átlagosnál nagyobbra. 

Az öt állattal a rövidtávú memóriát és a reakcióidőt tesztelő vizsgálatokat végeztettek. A transzgenikus majmok a tesztekben jobb eredményt értek el, mint a kontrollcsoport - jelentették be a kutatók. 

A majmokkal olyan teszteket végeztek, amelyek során színeket és mintákat kellett felismerniük. Eközben mágneses rezonancia tomográffal (MRT) mérték agytevékenységüket. 

Az eredmények szerint a transzgenikus majmok segítségével betekintést nyerhetnek a tudósok az emberi agy egyedülállóságának alapjaiba - írták a tanulmányban. 

Kína az utóbbi időben több etikailag vitatott tudományos kísérlettel hívta fel a figyelmet magára. A transzgenikus rhesusmajmokkal végzett kísérlet is sok kétséget keltett a tudósok körében.


(MTI)