Az empátia zsákutcájában

Juhász László | 2021. október 29. - 13:01 | Vélemény

Empatikus vagyok. Na, jó: igyekszem az lenni. Sokkal könnyebb ugyanis megérteni az életemet, a körülöttem zajló eseményeket, a környezetemben élő embereket, ha időről időre megpróbálom magam beleképzelni mások helyzetébe. Ilyenkor azon vagyok, hogy az ő szemükkel lássam a világot, átéljem, milyen lenne az ő bőrükben lenni. Eddig ez több-kevesebb sikerrel ment is.

Az empátia zsákutcájában
Az illusztrációs fotó az ukrajnai Kharkov kórházának covid osztályán készült október közepén - TASR

Mostanában azonban gyakran vall kudarcot ez az igyekezetem. Bárhogyan is próbálom, nem tudom ugyanis megérteni azokat, akik tagadják a koronavírus létezését, és valamiféle felső hatalom öncélú játékának tartják a Covid-19 elleni védőoltást. Nem vagyok képes az ő fejükkel gondolkodni.

Rendben, megpróbálom még egyszer.

A szlovák kormány, az amerikai titkosszolgálat, Soros György vagy Bill Gates (tök mindegy, ki volt) kitalálta, hogy ez az új koronavírus (amit talán tényleg elő is állítottak egy kínai laboratóriumban, hogy biológiai fegyverként bevethessék valamikor) veszélyes az emberekre. Hogy bele lehet halni. Ennek érdekében elkezdtek statisztikákat hamisítani, kórházi adatokat kreálni a fertőzöttekről, a halottakról, hogy később, amikor az emberek már hinni kezdenek ebben az egészben, saját puszipajtásaik, a gyógyszergyártók nagy hirtelen előrukkolhassanak egy csodaszerrel, ami majd jól megmenti az emberiséget. Mondom: nagy hirtelen, mert azt mindenki tudja, hogy bármilyen hasonló védőoltás kifejlesztése évekbe telik. De ezek a hülyék még a látszatra sem adtak, pár hónap alatt készen állt a vakcina. Nem is egy. A gyógyszergyártók sós vizet töltöttek az ampullákba (vagy még valószínűbb, hogy eleve egy lassan ható mérget készítettek), amit most jó drágán el- és beadnak nekünk. És ami még rosszabb, vannak olyan oktalanok, akik hagyják maguknak beadatni ezt az „életmentő” vakcinát. Aztán persze bele is halnak. Ezt nem szabad hagynunk! Le a reszpirátorokkal, hiszen a vírus nem létezik! Ne hagyjuk magunkat birkák módjára az oltópontokra terelni! Éljen a maszkmentes, vakcinátlan szabadság!

Na. Most visszaolvastam a fenti gondolatmenetet. Akkora zagyvaságnak tűnik, hogy egy mínuszos IQ-val rendelkező agyhalott sem hiheti el.

Elszomorodik az ember – mármint a mazochista ember –, amikor olvassa a koronavírus-fertőzésről szóló cikkek végén a hozzászólásokat. Igen, azokat a bizonyos Facebook-kommenteket. Megannyi önjelölt virológus, járványügyi szakember és tüdőgyógyász osztja az észt. Hiába pusztít az országban a fertőzés, ezek a kommentelők mégsem engedik meg maguknak a gondolatkísérletet sem, hogy ez a veszély igenis valós lehet. Orr alá letolt szájmaszkban, a járványügyi előírásokat büszkén kijátszva böfögik fel a hülyeséget. Sajnos úgy tűnik, csak egyvalami állíthatja meg őket: ha saját szüleik, nagyszüleik halnak bele a betegségbe.

Személyes utóirat következik.

Idén édesapám sírján gyújtok gyertyát, aki nyáron halt meg. Előtte megkapta mindkét adag védőoltást. Azonban a fejemben kavargó számtalan kérdés, a gyász és a szomorúság sem homályosítja el annyira az elmémet, hogy egy pillanatig is azt higgyem, a koronavírus elleni vakcina miatt került kórházba, majd a temetőbe.

Úgy látszik, ezt az empátiadolgot még gyakorolnom kell...