Az EU konferenciát szervez az ukrán gyermekek hazatérésének elősegítésére
Az Európai Unió konferenciát szervez az megszállt ukrajnai területekről Oroszországba deportált több ezer gyermek hazatérésének elősegítésére - jelentette be Ursula Von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke csütörtök este az uniós csúcs első napját záró brüsszeli sajtótájékoztatón.
"Történelmünk legsötétebb időszakára emlékeztet ez a háborús bűncselekmény" - jelentette ki.
Mint mondta, Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnökkel együttműködve nemzetközi összefogást kezdeményez a hazatérésükhöz szükséges támogatásért.
Véleménye szerint a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) elfogatóparancsa Vlagyimir Putyin orosz elnök ellen teljes mértékben indokolt, mivel a 16 ezer gyermekből eddig csak 300-an tértek vissza szülőföldjükre. Felhívta a figyelmet, hogy minden lehetséges intézkedést meg kell tenni a gyermekek hollétének felkutatása érdekében, ehhez az ENSZ illetékes szervei is segítséget fognak nyújtani.
(MTI)