Az Európa Liga selejtezőjében még Rossi fog ülni a DAC kispadján

Az FC DAC 1904 hivatalos közleménye szerint az Európa Liga július 12-i, és július 19-i selejtezőkörében még Marco Rossi lesz a DAC vezetőedzője.

Az Európa Liga selejtezőjében még Rossi fog ülni a DAC kispadján
Marco Rossi (Fotó: Paraméter)

Hétfőn a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) elbocsátotta a válogatott szövetségi kapitányát, Georges Leekenst, akinek utódja a dunaszerdahelyi FC DAC 1904 vezetőedzője, Marco Rossi lesz.

A csallóközi klub közleményben reagált a történésekre, melyben leszögezik: a klub tudomásul veszi, hogy Rossi elfogadta az MLSZ ajánlatát. A közleményből az is kiderül, hogy az Európa Liga július 12-i és július 19-i selejtezőkörében még Rossi ül majd a DAC kispadján.

"A közös megegyezés szerint az Európa Ligában továbbra is Marco Rossi irányítja a csapatot, egészen az utódja kinevezéséig"

- áll az FC DAC 1904 állásfoglalásában.

A hivatalos tájékoztatás szerint a klubvezetés mindent megtesz annak érdekében, hogy megtalálja Rossi megfelelő utódját, aki 25 év után ismét kivezette a klubot az európai kupaporondra.

"Marco Rossinak és az egész stábjának sok sikert kívánunk a magyar válogatott élén. Bízunk benne, hogy a DAC-nál letöltött idő alatt olyan értékekkel gazdagodott, amelyekből a magyar válogatott melletti munkássága során is meríteni tud" - fejezi ki köszönetét eddigi edzőjének a klub.

(para)