Hibaüzenet

Notice: unserialize(): Error at offset 22 of 27 bytes in variable_initialize() (line 935 of /var/www/parameter.sk/web/includes/bootstrap.inc).

Az Európai Unió nem fogadott el újabb szankciókat Irán ellen

Noha Németország, Nagy-Britannia és Franciaország olyan javaslat megfontolását kérte az uniós tagállamoktól, amely az Iránnal szembeni szankciók kiterjesztéseként értelmezhetők, az Európai Unió nem fogadott el újabb szankciókat Irán ellen - közölte Federica Mogherini, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője hétfőn Luxembourgban az uniós külügyminiszterek egynapos tanácskozását követően.

A főképviselő elmondta, a szakminiszterek egyetértettek abban, hogy az Iránnal megkötött nukleáris megállapodás fenntartása az egész világ érdeke. Az uniós országok azt szeretnék, hogy Irán a nemzetközi közösség tagja maradjon, ugyanis a közel-keleti régió stabilitása megkívánja a Teheránnal való folyamatos és előremutató párbeszédet - hangsúlyozta.

Aláhúzta, a tagországok támogatását élvező ajánlások fent kívánják tartani azt a nemzetközi összefogást, amelynek keretében Iránnal és az Egyesült Államokkal közösen folytatódik a nukleáris megállapodás szerinti együttműködés. Az uniós miniszterek egyetértettek az iráni nukleáris megállapodás megőrzésének fontosságában, "a kérdés továbbra is napirenden van" - közölte Mogherini.

Diplomáciai források szerint az ülésen egyes tagországok aggodalmukat fejezték ki amiatt, hogy a jelenlegi amerikai külpolitika a szigorítás irányába mozdulna el. Az Egyesült Államok részéről van olyan elképzelés, amely szerint az Iránnal kapcsolatos nemzetközi együttműködést más irányba terelné. Mint elmondták, a Németország, Nagy-Britannia és Franciaország által támogatott Iránnal szembeni új szankciók a javaslat szerint a szír kormány törekvéseit támogató iráni hadsereg tagjai ellen léptethetnének életbe. Ugyanakkor ez a közeljövőben várhatóan nem történik meg - tették hozzá.

Mogherini sajtótájékoztatóján kiemelte, a szakminiszterek értékelték az EU és Oroszország kapcsolatait terhelő kihívásokat, amelyet Moszkva több területen kifejtett aktivitása tesz indokolttá. Ezek között első helyen szerepel az Ukrajnával kapcsolatos, nem szűnő konfliktus, a szíriai helyzet kialakulásában játszott szerepe, az interneten terjesztett dezinformációs tevékenysége, valamint határain belül a civil társadalom és a független politikai megnyilvánulások szűkülő tere.

Mindezek fényében a miniszterek egyetértettek abban, hogy az EU-orosz kapcsolatokat meghatározó, 2016 márciusában elfogadott öt vezérelv további végrehajtása teljes mértékben indokolt - közölte.

Az irányelvek kimondják, hogy a minszki megállapodás végrehajtása kulcsfontosságú feltétele annak, hogy az EU Oroszországgal kapcsolatos álláspontjában lényeges változás állhasson be. Erősíteni kell az EU keleti és más partnereivel, köztük Közép-Ázsiával fenntartott kapcsolatokat, csakúgy mint az unió ellenálló képességét, például az energiabiztonság, a hibrid típusú fenyegetések vagy a stratégiai kommunikáció terén. Fenn kell tartani a szelektív együttműködést Oroszországgal az unió érdeklődésére számot tartó kérdésekben, valamint támogatni kell az emberek közötti kapcsolatokat és az orosz civil társadalmat - emlékeztetett a főképviselő.


MTI/para