Az: A félelemmel teli húson csámcsogó bohóc nagyon odavágott!

Az Andy Muschietti rendezte film bizony nagyon odavágott. Azt már eddig is tudtuk, hogy Stephen King hatalmas fantáziával rendelkezik, amit regényeiben bizonyított is, az azonban már a rendező munkáját dicséri, hogy mindezt sikerült is filmvászonra vinni. Nem is akárhogyan! Figyelem, spoilerveszély!

Már a könyökünkön jön ki a sok gagyi démonos és szellemes film, amelyek mindig ugyanazt a sablont követik: a család beköltözik egy új házba, ahol ezentúl furcsa dolgok kezdenek történni. Mikor már a helyzet tűrhetetlenné válik, szakember segítségét kérik, majd rövid nyomozás után rájönnek, mit is kell tenniük, hogy életük visszakerüljön a régi kerékvágásba. Ezután jön egy kis harc a démonnal, majd a végére mindenki happy!

Valójában Stephen King bohócos filmjétől is valami ilyesmit vártunk, és hasonlót is kaptunk (a nyomozós, démonnal küzdős zsáner klisé itt is stimmelt), mégis az Az teljesen elüt az eddig már látott horrorfilmektől.

Történetben az 1980-as években járunk egy Derry nevű kisvárosban, ahol egy csapat kiközösített tinédzser rájön, hogy a 27 évente bekövetkező városi tragédiák nem a véletlen szülöttei: a csatornák mélyén egy bohócmaskarába bújtatott titokzatos szörnyszülött tér rendre vissza, hogy az általa kiválasztott fiatalokat a legnagyobb félelmeik képében csalja kelepcébe. A tinédzserek végül addig merészkednek, míg kénytelenek megküzdeni a brutális bohóccal.

A film már az elején fittyet hány a klisékre: a mű fő rettegésforrásaként számontartott bohóc, Pennywise ugyanis már az első percektől kezdve teljes lényében megmutatkozik a filmvásznon – ezzel jelentősen csökkentve a nézőben a tőle való félelemérzetet. Hisz mitől félünk a legjobban? Attól, amit nem látunk, illetve csak részletekben érzékelünk. Az Az című filmben hiányzott az efféle sejtetés, így a zsáner legnagyobb fegyvere, az ijesztés lényegesen vesztett effektivitásából. Persze, hazudnánk, ha azt mondanánk, hogy az Az nem ijesztő film, hiszen volt pár jelenet, amikor legszívesebben elbújtunk volna a moziban az előttünk ülő mögé. Mégis több volt az olyan rész, melyek láttán inkább felállt a hátunkon a szőr, mintsem megijedtünk volna.

Lévén, hogy egy körülbelül nyolcszáz oldalas regény filmadaptációjáról van szó, nem volt sok idő a film egyes részeinek túlmagyarázására, így lényegében már az első percektől pörögtek az események. A valamivel több mint kétórás játékidő így alaposan leterhelte volna a nézőt, ezért ezt a problémát a gyerekszereplők közti poénos beköpésekkel orvosolták. Rég láttunk már olyan horrorfilmet, amelyben olyan szavakkal dobálóztak, hogy a hasunkat fogtuk a röhögéstől. Ez nem mellesleg a szövegírók munkáját dicséri, hogy ilyen valósághűen tudták tükrözni a gyerekek szókincsét. Valljuk be, furcsán hangzott volna, ha egy jól odapakolt, ízes káromkodás helyett azt mondták volna a szereplők, hogy „a csudába“.

Bizonyára sokan örültek, mikor megtudták, hogy a film 18-as besorolást kapott, hiszen így semmin sem kellett finomítani, úgy, ahogy van, a legbrutálisabb formában mindent a nézők elé tálalhattak. Ezzel mindjárt az első néhány percben szembesülhettünk is, mikor a kegyetlen bohóc tőből leharapta egy kissrác karját.

A rendezők remekül idézték meg a 80-as éveket: mind a környezet, mind a szereplők hűen tükrözték a múlt századbeli évek hangulatát.

Apropó, ha már a szereplőknél tartunk: a gyerekek egyszerűen zseniálisak voltak. Közülük is kiemelkedett a Stranger Things-ből ismert Finn Wolfhard és a csapat egyetlen lánytagja, Sophia Lillis. Szaftos beköpéseivel Wolfhard egyértelműen elvitte a show-t a főszereplőnek kikiáltott dadogós Billt alakító Jaeden Lieberher elől. Ettől függetlenül azonban az összes gyerekszínész előtt még nagy jövő áll.

Nem csak a gyerekek, de a Pennywise-t alakító Bill Skarsgård is fenomenálisat alakított. Megjelenéséhez persze rengeteget hozzátettek a sminkesek, ez azonban mit sem csökkenti érdemeit. Skarsgård annyira át tudta élni a gyilkos bohóc szerepét, hogy teljesítményben már-már megközelítette Heath Ledger Jokerét.

Tulajdonképpen az Az úgy jó, ahogy van: Stephen King regényeinek szerelmesei, valamint a horrorimádók garantáltan jól szórakozhatnak rajta. Epekedve várjuk a második részt!

Utolsó pontban érdekességként megjegyzendő: a sztori szerint a bohóc 27 évente jelenik meg, hogy „a gyerekek félelemmel teli húsán csámcsogjon“. Stephen King Az című regényét azonban már egyszer megfilmesítették, méghozzá 1990-ben – pontosan 27 évvel ezelőtt. Vajon véletlen lenne?

tt/para