Az idős, szövődményekben szenvedő cukorbetegek számára az új koronavírus okozta fertőzés súlyos kockázatot jelent

2020. május 29. - 17:55 | Tech

Az új koronavírus okozta Covid-19 betegség súlyos esetei léphetnek fel azon 75 évnél idősebb, kettes típusú diabéteszben szenvedők esetében, akiknek cukorbetegségük súlyos szövődményekkel párosul.

Az idős, szövődményekben szenvedő cukorbetegek számára az új koronavírus okozta fertőzés súlyos kockázatot jelent
-illusztráció- (Fotó: Pixabay)

Tíz ilyen koronavírussal fertőzött cukorbetegből egy meghal a kórházba kerülése után hét hapon belül - mutatták ki kutatók a Diabetologia című orvostudományi folyóiratban pénteken megjelent tanulmányukban több mint 1300 beteg esetét elemezve, akiket március 10. és március 31. között ápoltak 53 francia kórházban.

A betegek kétharmada férfi volt, az átlagéletkor mindkét nem esetében 70 év körüli.

"A diabéteszkomplikációk és az idősebb életkor növeli az elhalálozás kockázatát. A magas testtömeg-index (BMI) párosul mind a lélegezőgép használatának szükségességével, mind az elhalálozás kockázatának növekedésével"

- írták.

Az orvosok a betegek felénél találtak mikrovaszkuláris szövődményeket - amelyek a szemet, a vesét és az idegeket érinti. A betegek több mint 40 százalékánál találtak olyan problémákat, amelyek a szívben, az agyban és a lábakban lévő nagyobb artériákhoz köthetők.

A kutatók kimutatták, hogy a 75 éven felüliek esetében 14-szeres volt a halálozás kockázata az 55 évesekhez képest. A kórházi kezelés hetedik napján a betegek ötödét kellett intubálni lélegeztő gépen, egytizedük pedig meghalt. A betegek negyedét engedhették viszont haza a hetedik napon.

A tanulmány megerősítette, hogy a vércukorszintet módosító inzulin és más kezelések nem jelentenek kockázati tényezőt a súlyos Covid-19 esetekre, és a cukorbetegeknek folytatniuk kell alkalmazásukat.

A világban 5 millió 810 ezer 331-en fertőződtek meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 360 332, a gyógyultaké pedig 2 millió 416 ezer 528-ra emelkedett a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem péntek reggeli összesítése szerint. A fertőzés 188 országban van jelen.

(MTI)

Címkék: koronavírus