Az igazságnak és a szeretetnek győzedelmeskednie kell a hazugság és a gyűlölet felett

2021. december 18. - 20:12 | Külföld

Tíz éve, 2011. december 18-án hunyt el Václav Havel cseh író, esszéista, a kommunizmus időszakának legismertebb csehszlovák ellenzéki személyisége, 1989-1992 között Csehszlovákia, majd 2003-ig az 1993-ban létrejött Cseh Köztársaság első köztársasági elnöke.

Az igazságnak és a szeretetnek győzedelmeskednie kell a hazugság és a gyűlölet felett
Václav Havel a rá jellemző mosollyal egy 2009-es felvételen (Forrás: Wikipedia)

1936. október 5-én született Prágában az egyik leggazdagabb cseh nagypolgári családban, egykoron övék volt Prága egyik legelőkelőbb palotája és több filmstúdió is. A kommunista Csehszlovákiában származása miatt csak esti tagozaton végezhette el a gimnáziumot, majd két évig műszaki főiskolán tanult.

Katonaéveinek letöltése után színházi technikusként dolgozott, 1961-ben került a Divadlo Na zábradlí (Színház a Korláton) színházhoz, ahol dramaturg, rendezőasszisztens, majd sikeres házi szerző lett, 1967-ben diplomázott a művészeti akadémia színházművészeti karán.

Sörgyári munka és börtön

Az 1968-as prágai tavasz idején tevékeny szerepet vállalt az "emberarcú szocializmus" megteremtésének kísérletében, ezért a Varsói Szerződés augusztusi katonai intervenciója után betiltották műveit, és csak sörgyári munkásként tudott elhelyezkedni. A hivatalosan normalizációnak nevezett visszarendeződés ellen minden módon tiltakozott, a hetvenes évek közepén Gustáv Husák kommunista pártfőtitkárhoz intézett nyílt levélben emelt szót az emberi jogok tiszteletben tartása érdekében.

Az 1975-ös helsinki záróokmány aláírását követően a csehszlovákiai emberi jogokért küzdő Charta '77 ellenzéki mozgalom első szóvivője lett. A hatóságok folyamatosan zaklatták, a következő évtizedben számtalanszor letartóztatták, háromszor ítélték el, öt évet töltött börtönben. (1977-ben írt börtönnaplóját 2016-ban találták meg és adták ki.) A diktatúra idején drámái, esszéi odahaza csak szamizdatban terjedtek, de darabjait külföldön számos helyen játszották, esszéit sok nyelvre lefordították, írói és emberi jogi tevékenységét kitüntetésekkel ismerték el.

1989 őszén, a "bársonyos forradalom" előestéjén még börtönben ült, de kiszabadulása után a rendszerváltó erők élére állt. Részt vett a Polgári Fórum megalapításában, majd a mozgalom jelöltjeként 1989. december 29-én Csehszlovákia elnökévé választották. A tisztségről, amelyet 1990 júliusában újra elnyert, 1992-ben Csehszlovákia általa ellenzett megszűnése miatt lemondott.

Az önálló cseh állam létrejötte után, 1993. február 2-án őt választották a Cseh Köztársaság első elnökévé, s 1998-ban újraválasztották. Mandátumának 2003. február 2-i lejárta után kivonult a nagypolitikából, neve és személyisége azonban továbbra is Csehország "védjegye" maradt. A világ politikusai, művészei az ő kedvéért szívesen látogattak Prágába. A belpolitikában már ritkábban hallatta szavát, de következetesen síkra szállt az emberi jogok tiszteletben tartásáért, többek között támogatta a kubai és a fehérorosz ellenzéket, bírálta a mianmari diktatúrát.

Végigautózta volna a világot

Václav Havel kétszer nősült, gyermeke nem született. Első felesége, Olga - akihez börtönlevelei szóltak - 1996. január 27-én rákban halt meg, másodszor egy népszerű színésznőt vett feleségül.

A hosszú ideig láncdohányos Havel egészsége a börtönben töltött évek alatt maradandó károsodást szenvedett, a kilencvenes években többször esett át életmentő műtéteken.

"Nyugdíjba vonulása" után egészségi állapota tovább romlott, egykori álmát - szerette volna végigautózni a világot - már nem tudta megvalósítani. 2011. december 18-án hunyt el vidéki házában, az észak-csehországi Óriáshegység Hrádeček nevű falujában.

Václav Havel irodalmi és közéleti, politikai tevékenységét megszámlálhatatlan kitüntetéssel, díjjal, címmel ismerték el. Nemzetközileg elismert drámaíró volt, legsikeresebb darabjai: Kerti ünnepély, Koldusopera, Audiencia, Verniszázs, Tiltakozás, Largo desolato, Kísértés. Börtönlevelei Levelek Olgának, önéletrajzi beszélgetései Karel Hvízdalával Távkihallgatás, valamint Kérem, röviden címmel jelentek meg. Nem sokkal halála előtt fejezte be a prágai tavasz ihlette Távozás című drámáján alapuló film forgatását.

A sok véletlen

Bár egy interjúban rá jellemző módon furcsa, szinte hihetetlen véletlenek sorozatának minősítette életét, mégis személyiségének, tetteinek köszönhetően a kelet-európai rendszerváltás és az újkori cseh történelem jelképévé vált.

2013-ban az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése a cseh kormány támogatásával emlékére díjat alapított, amelyet évente emberi jogvédő személyeknek, szervezeteknek ítélnek oda, szintén 2013-ban Budapesten posztumusz díszpolgár címet kapott. Szobra áll kedvenc prágai kávéházában és a cseh főváros Nemzeti Színházában, 2014-ben leleplezték le mellszobrát az amerikai Kongresszus épületében. A prágai nemzetközi repülőtér, számos közterület, intézmény és az általa alapított könyvtár őrzi nevét.

2016-ban a prágai Szent Vencel-templom új harangjára vésték rá nevét és mellé egy szívet, amit gyakran használt levelezésében az aláírása mellett. 2019-ben filmet forgattak ellenzéki tevékenységéről a szocializmus idején.

A szabadságért és demokráciáért való küzdelem, a totalitarizmus és a kommunizmus elleni harc szimbólumának számító Havel mottója ez volt: "Az igazságnak és a szeretetnek győzedelmeskednie kell a hazugság és a gyűlölet felett."

(MTI)