Az igazságügyi minisztérium is jócskán kiveszi a részét az ukrajnai menekültek megsegítéséből

2022. március 17. - 16:10 | Belföld

Az igazságügyi minisztérium, illetve a hozzá tartozó intézmények is kiveszik a részüket az Ukrajnából Szlovákiába menekülő háborús menekültek megsegítésében – áll az igazságügyi minisztérium közleményében.

Az igazságügyi minisztérium is jócskán kiveszi a részét az ukrajnai menekültek megsegítéséből
Fotó: TASR

A Jogsegélyközpont (CPP) jogi tanácsadást nyújt a menekülteknek. A szolgáltatás egyelőre telefonos ügyfélszolgálaton érhető el, de dolgoznak rajta, hogy a nagykapacitású központokra is kiterjesszék.

A minisztérium az Igazságügyi Rendészet és a Büntetés-végrehajtási Alkalmazotti Karral (ZVJS) együttműködve szállást is kínál a menekülteknek az erre a célra létrehozott létesítményekben. A ZVJS már a háború kezdete óta aktívan bekapcsolódik a segítségnyújtásba, a határról elszállítják az embereket, emellett a tárca kérésére 225 emeletes ággyal támogatta a menekültszállásokat.

Bizonyos intézmények individuális módon segédkeznek, mások ennek koordinált formáját választották. Hétfőtől az igazságügyi minisztérium épületében gyűjtést szerveztek, két nap alatt pedig két furgonra való ruházat, higiéniai eszköz, játék és egyéb holmi gyűlt össze a menekültek számára. Ezt Mária Kolíková csütörtökön átadta az Omšenie községben létrehozott menekültszállás lakóinak.

Emellett a járási és kerületi bíróságok is bekapcsolódtak a segítségnyújtásba, ezek főként szállást biztosítanak a menekülteknek, de materiális és pénzügyi gyűjtést is szerveztek.


TASR/para