Az ígéretek politikájának kora

2019. július 28. - 14:17 | Kultúra

Csallóközi lenyomatok XLVI.

Az ígéretek politikájának kora

Kolumnás írásban számolt be a Csallóközi Hírlap 1925. július 5-i kiadása az Országos Magyar Kisgazda, Földműves és Kisiparos Párt dunaszerdahelyi járási csoportjának zászlószentelési ünnepélyéről. A politikai formáció vezető embereit Szakáll Balázs, a városi szervezet elnöke, illetve a nagyabonyi Csiba Eszter fogadta a vasútállomáson.

A gyülekezés a templomtéren volt reggel 9 órakor, a menetet lovasbandérium kísérte a vásártérre. „Gyönyörű látványt nyújtottak a hetyke lovasok és a virágos díszben pompázó kocsik, majd a bősi tűzoltózenekar következett. A fehér ruhás lányok után a komáromiak haladtak; ezüstgombos, csizmás magyarok, előttük a komáromi központ zászlójával. A komáromiakat követte a járás közönségének végeláthatatlan tömege“ – írja a politikai és társadalmi (heti)lap.

A vásártéren dr. Uhrovics Vendel, a Keresztény Szocialista Párt helyi elnöke mondott üdvözlő beszédet. Tábori mise következett azután, melyet dr. Markwarth Gábor dunaszerdahelyi római katolikus plébános celebrált. „A szép zöld selyemből készült zászlót – melynek felirata: »Megértés, szeretet« – dr. Markwarth Gábor felszentelte és Marczy István dunaszerdahelyi evangélikus és Vargha Dezső diósförgepatonyi református lelkész megáldotta. Majd Bartal Ivánné (Alsókarcsák?), Kovács Ignácné (Baka) és Gaál Máténé (Csallóközkürt) „üdvözölték a zászlót“.

Szentiványi József nemzetgyűlési képviselő szónoklatából az alábbi mondatokat idézzük: „komoly, szomorú jelenség az, hogy a mi jó magyar népünknek nincs politikai neveltsége. Jól tudjuk, hogy 1918 után új tanok korszaka következett. Az ígéretek politikájának kora. Ígértek mindent az új tan hírdetői, de nem adtak semmit. A magára maradt magyarság, kellő felvilágosítás híjján készpénzként fogadta az új tan hírdetőinek minden szavát s a szociáldemokraták és kommunisták hálójába került, mert nem volt politikai nevelése.“

A mintegy 4000 ember előtt Fűssy Kálmán nemzetgyűlési képviselő emelkedett szólásra. Részlet a beszédéből: „A régi időben azt mondották, hogy a politika úri huncutság. Ma már ez nem így van. Magam sem vagyok politikailag iskolázva. Tegnap még a kasza törte a kezemet – ma eljöttem politizálni. Ma szükséges és kell, hogy minden ember a politikával foglalkozik. Azonban vigyázzunk. A politika nehéz mesterség. Becsületre megy. A lelkünket, becsületünket el ne adjuk.“

A zászlót a körzet nevében Bartal Iván elnök vette át. Szólt a hallgatósághoz Bazsó Kornél kerületi, illetve Méhes Rudolf járási titkár. Ezután a dunaszerdahelyi szervezet nevében Bognár Erzsike, az alsókarcsaiakéban Varga Irénke, a dióspatonyiakéban Gálffy Erzsike, a felsőpatonyszéliekében László Katica, a csallóközkürtiekében Barmoki Mariska, a csallóköznyékiekében Csaplár Mariska, a pozsonyeperjesiekében Pató Mariska, az albáriakéban Márk Janka, a komáromiakéban pedig Gulyás Juliska kisasszonyok megkoszorúzták a zászlót.

Az előző részek:

Aratóünnepélyek, templomi búcsúk ideje
Csallóközi gazdahírek 1910-ből
Neves dunaszerdahelyi zsidók
Jókai emlékezete
Száznyolcvan éve született Kalocsa Róza
A Csallóközt is bejárta a világhírű olasz földrajztudós
Nyolcvan évvel ezelőtt nyílt meg az első csallóközi középiskola
A dunaszerdahelyi Berger Lipót korszakalkotó találmánya
Kisváros a vidék közepén
Víg, bohókás Szilveszter-estek 1925-ben
Magyarország monographiája
Saul nagymagyari fiai
Maga alá temette a bedőlt fal
Felmetszette a hasát az öreg juhász
Ketten udvaroltak egy lánynak Móroczkarcsán
Az első szlovák lap Dunaszerdahelyen
Vámbéry Ármin a francia császárnál
A Csallóközt sújtotta csapásokról
Déryné lucskos pástétoma
Shimmy, tangó, fox-blues
Országos vásár Nemesócsán
Recseg, ropog a vereknyei vasúti fahíd
Alsónyárasdon gyilkolt a vörheny
Templomépítés Nagymadon
Főispán, plébános és lelkész beiktatása
Vásárút irodalmi kincsei
A keresztény szociálizmus szolgálatában
Hirtelen halál Nagyudvarnokban
Prelúdiumok sorozata az élet
Tüdővész elleni liga Dunaszerdahelyen
Egy öreg halász halála Bősön
Magyar papokat a magyarságnak
Harangszentelés Légen és Kulcsárkarcsán
Alistál hitközség rabbijai
Országos katolikus tanítói segélyalap a 19. század végéről
Százhetven évvel ezelőtt végezték ki az előpatonyi Petőcz Györgyöt
„Árajánlat a Szent György-templommal történendő munkákra”
Megbokrosodott lovak gázolták el a kisfiút
Kútba ugrott a nemeshodosi cselédlány
Halál sótörővel és vaslapáttal
Egyesültek az alistáli, a tőnyei és a felistáli tűzoltók

Lelkes Vince