Az Iszlám Alapítvány felhívta a muszlimok figyelmét, hogy kerüljék Pozsony belvárosát

2015. szeptember 11. - 14:58 | Belföld

Szombaton megint "Európa iszlamizációja" ellen tüntetnek a szélsőségesek Pozsonyban.

Az Iszlám Alapítvány felhívta a muszlimok figyelmét, hogy kerüljék Pozsony belvárosát
Fotó: TASR

Terveik szerint a pozsonyi főpályaudvarnál találkoznak délután háromkor, majd onnan menetelnek az SzNF térre.

A Szlovákiai Iszlám Alapítvány ennek kapcsán felhívást tett közzé, melyben figyelmeztetik a fővárosban élő muszlimokat, hogy ha egy mód van rá, kerüljék el szombaton a pozsonyi főpályaudvart és a belvárost.

"Legyen óvatos az is, aki tömegközlekedési eszközzel érkezik Pozsonyba vagy hagyja el a fővárost, mivel a tüntetők némelyike is valószínűleg ugyanígy tesz, és így már az utazás során incidensre kerülhet sor" - jegyzik meg.

Emlékeztetnek arra, hogy a szélsőséges tüntetők a június 20-án megtartott demonstrációhoz csatlakoznak a mostanival, amikor is a főpályaudvarnál egy arab családot térkövekkel dobáltak meg, majd egy nemzetközi bicikliverseny menetét is megzavarták amit emiatt le kellett fújni.

Hangsúlyozzák, hogy a szélsőségesek támadásainak bárki ki lehet téve, ugyanakkor úgy vélik, különösen óvatosnak kell lenniük "a vizuálisan könnyen azonosítható személyeknek", mint például a kendőt viselő muszlim nőknek, sötétebb bőrű külföldieknek, nemzeti vagy etnikai kisebbségeknek.

TASR/para