Az Iszlám Állam felrobbantott egy híres mecsetet

2017. június 22. - 07:36 | Külföld

Az Iszlám Állam terrorszervezet szerdán felrobbantotta a Moszul jelképének számító Nagy an-Núri mecsetet, és annak ferde minaretjét - közölte az iraki hadsereg.

Az iraki kormányerők közlése szerint a mecset és a minaret is romokban hever.

Abdul-Amír Rasíd Jaralláh, az iraki hadsereg ninivei kormányzósága hadi műveleteiért felelős vezetője elmondta: az iraki erők mélyen előre tudtak törni a szélsőségesek egykori fellegvárának óvárosában. A mecset pusztulását pedig akkor vették észre, amikor csapataik eljutottak a történelmi épülethez. Az illetékes ezzel összefüggésben az Iszlám Állam "újabb történelmi jelentőségű bűncselekményéről" beszélt.

A terrorszervezet az iraki bejelentést követően az interneten közzétett nyilatkozatában azt állította, hogy az an-Núri mecsetet és a "púpos" néven ismert minaretet az Egyesült Államok egyik légicsapása tette a földdel egyenlővé.

A 12. században épült mecsetben kiáltotta ki 2014 júliusában az Iszlám Állam "kalifátusát" Abu Bakr Bagdadi, a dzsihadista szervezet vezetője, miután az iszlamisták jelentős területeket foglaltak el Irakban és Szíriában.

Az Iszlám Állam 2014 júniusában szállta meg Moszult, Irak második legnagyobb városát. A kormányerők tavaly októberben indítottak hadműveletet Moszul felszabadítására, és az óvárost leszámítva a nagy részéről már kisöpörték a dzsihadistákat. Jaralláh szerint a terroristák alig 500 harcosa maradhatott a városban.


MTI/para