Az MKP-ban nem lesz tisztújítás a járvány alatt

2020. április 8. - 13:59 | Belföld

A Magyar Közösség Pártjában valószínűleg nem lesz tisztújítás a járvány idején, illetve amíg életben vannak a járvány miatt kihirdetett megszorító intézkedések. Nem tervezik, hogy a Hídhoz hasonlóan, még a járvány idején új elnökséget választanának a parlamenti választás után lemondott elnökség helyére.

Őry Péter
Fotó: TASR

A párt országos tanácsának március végére összehívott ülését elhalasztotta az MKP. „A járvány, a kihirdetett intézkedések miatt az országos tanácsot nem tudtuk összehívni, de a tanács tagjait folyamatosan tájékoztatjuk” - mondta a Paraméternek Őry Péter, az MKP-t vezető ideiglenes testület tagja.

A pártot az elnökség lemondása után kilenctagú testület vezeti, akiknek tagjait a választáson elért preferenciaszavazatok alapján állították össze. Gondolkodtak az országos tanács online ülésének a megtartásáról is, de Őry szerint erre nem volt igény. „A kongresszust is halasztani kell, mert a párttörvény kimondja, hogy bármilyen módosítást, amit a kongresszus elfogad, aláírással kell igazolni, vagyis a küldötteknek jelen kell lenniük” - mondta Őry.

Az ügyvezető elnökség ülésezik.

„Születnek döntések is, amelyek biztosítják a párt működőképességét, és készülnek az anyagok az országos tanács tervezett ülésére is” - mondta Őry.

Szerinte azonban a járvány idején nem lesz ülése az országos tanácsnak, így egyelőre kongresszus sem, mivel azt az országos tanácsnak kellene összehívnia. „Ha valami rendkívüli esemény történne a politikában, akkor egy online ülést meg tudnánk valósítani, de egyébként nem tervezünk ” -

A párt a választások után szerkezetváltásra készült. Menyhárt József, a parlamenti választás után lemondott pártelnök rugalmasabb, kisebb struktúrával működő párttá alakítaná az MKP-t, megszüntetné például az országos tanácsot. „Az OT-nak már nem lenne döntéshozó helyzete, már ma is csak jobbára a politikai döntésekben van szava. De ha egy kisebb kongresszust, egy OT méretűt hozunk létre, akkor sokkal operatívabb egy párt” – mondta korábban a Paraméternek Menyhárt József, aki tagja lett a párt ideiglenes vezetésének is.

- lpj-

Címkék: MKP, Őry Péter