Az MKP bemutatta választási listáját

2015. november 14. - 18:10 | Belföld

A Magyar Közösség Pártjának választási listáját Berényi József vezeti a jövő évi parlamenti választásokon.

Az MKP bemutatta választási listáját
Fotó: TASR/Michal Svítok

A jelöltlistán három polgári mozgalom tagjai is indulnak.“Elfogadtuk a 138 nevet tartalmazó listát, amin megtalálják a dél-szlovákiai régió vezető politikusait, akik az MKP tagjai, de olyanok is indulnak a választásokon, akik nem tagjai a pártnak“ – nyilatkozta a pártelnök a párt Országos Tanácsának ülése után.

Két helyet szabadon hagytak, egyiket Stubendek László komáromi polgármesternek akarják felajánlnai, aki ha elfogadja az ajánlatot, a lista 11. helyéről mérettetheti meg magát.

A jelöltlista első tíz helyének felén újoncok szerepelnek, ami Berényi szerint azt mutatja, hogy ez nem csak az MKP jelöltlistája, hanem azoké, akik képesek együttműködni“ – jegyezte meg Berényi.

A jelöltlistán másodikként Bárdos Gyula elnökségi tag indul, aki szerint a mai tárgyalás azt bizonyította, hogy az MKP egy demokratikus és nyitott párt. Biztos abban, hogy azok a jelöltek, akik részt vettek az Országos Tanács szombati ülésén, mindent megtesznek annak érdekében, hogy az MKP bejusson a parlamentbe.

A jelöltlistán a harmadik helyet Farkas Iván kapta meg, mint az Érsekújvári járás jelöltje, dunaszerdahelyi járásbeli jelöltként Menyhárt József száll harcba a voksokért a negyedik helyről.

MKP-lista:

1. Berényi József

2. Bárdos Gyula

3. Farkas Iván (Érsekújvári járás)

4. Menyhárt József (Dunaszerdahelyi járás)

5. Samu István (Komáromi járás)

6. Szigeti László (OT-elnök)

7. Köteles László (Kelet-Szlovákia)

8. Auxt Ferenc (Közép-Szlovákia)

9. Orosz Örs (civil jelölt, Fiatal Függetlenek)

10. Ciprusz Zoltán (Via Nova)

11. Forró Krisztián (Galántai járás)

12. Kiss Beáta (Lévai járás)

13. Ilko Zoltán (Tőketerebesi járás)

14. Németh Gabriella (Szenci járás)

15. A. Szabó László (Dunaszerdahelyi járás)

16. Karaffa Attila (Dunaszerdahelyi járás)

17. Őry Péter (Dunaszerdahelyi járás)

18. Kőrösi Ildikó (Vágsellyei járás)

19. Zachar Pál (Fiatal Függetlenek, civil)

20. Nagy Dávid (Via Nova)

60. Szabó Ottó (volt DAC-játékos)

70. Bárdos Gábor (somorjai polgármester)

71. Horváth Árpád (gútai polgármester)

100. Somogyi Szilárd (Mi Magunk mozgalom)

120. Hájos Zoltán (dunaszerdahelyi polgármester)

148. Miklós László (volt környezetvédelmi miniszter)

149. Bauer Edit (volt EP-képviselő)

TASR,ujszo.com/para

Címkék: MKP, választási lista