Az MKP szerint megvalósíthatatlan az együttműködés személyi konzekvenciák nélkül, a Híd kész a kompromisszumokra

A Híd továbbra is keresi a hatékony együttműködés lehetőségét, jelentette ki Sólymos László, a párt elnökségi tagja az MKP-val és más pártokkal folytatott hétfői tárgyalást követően. Az MKP a személyi konzekvenciák szükségességére figyelmeztetett.

Az MKP szerint megvalósíthatatlan az együttműködés személyi konzekvenciák nélkül, a Híd kész a kompromisszumokra
Fotó: Facebook - MKP

„Tudatosítjuk, milyen felelősség hárul ránk: biztosítanunk kell a nemzeti kisebbségek és a régiók parlamenti képviseletét a következő ciklusban is. Meggyőződésünk, hogy elsősorban a két nagy pártnak kell megegyeznie” – nyilatkozta Sólymos.

Magdeme Klára, a Híd szóvivője elmondta:

a párt a vitás kérdésekben hajlik a kompromisszumokra és „a választások előtti együttműködés érdekében ugyanilyen hozzáállást vár el a többi szereplőtől is”.

Amennyiben nem sikerül megegyezni, az a választókat elbizonytalaníthatja és eltántoríthatja attól, hogy részt vegyenek a választásokon, tette hozzá a szóvivő.

A Híd meggyőződése, hogy a széles együttműködés csak a két legjelentősebb párt, a Híd és az MKP megegyezésére épülhet, ha pedig nem sikerül megegyezni, komoly veszély fenyegeti a nemzeti kisebbségek és a régiók parlamenti képviseletét a 2020-as választások után.

Az MKP korábbi közleménye szerint az együttműködés nem lehetséges bizonyos engedmények nélkül. Králik Róbert, a Magyar Közösség Pártja (MKP) sajtótitkára elmondta: a párt prioritása, hogy a magyar kisebbségnek hiteles politikai képviseletet biztosítsanak az SZK Nemzeti Tanácsában. Hozzátette: az MKP, a Híd, a Magyar Fórum és az MKDSZ pártok, valamint az Összefogás mozgalom együttműködése esetén biztosítani kell, hogy mindegyik formáció megőrizhesse az identitását és az értékrendjét.

Az MKP szerint ugyanakkor az ötpárti együttműködés személyi konzekvenciák nélkül megvalósíthatatlan. Menyhárt József pártja emellett elsőrendű célnak tekinti, hogy az új kormánynak ne legyen tagja a Smer-SD, az SNS és az ĽSNS.

Az MKP elnöksége múlt héten elvetette a Híd párttal való, választások előtti együttműködésről szóló javaslatot, amelyről korábban a két párt küldöttsége egyezett meg. A javaslat értelmében a két párt és az MKDSZ közös jelöltlistát állított volna. Az MKDSZ-ből hozták volna létre a választási pártot Régiók pártja Híd MKP néven. A listavezető nem a pártelnökök közül került volna ki. Az MKP az egyezség elvetése után további tárgyalásokat helyezett kilátásba.

A magyar és az egyéb kisebbségi pártok nyár óta tárgyalnak a választási együttműködés lehetőségeiről. Eddig csak a Híd pártnak sikerült megegyeznie a parlamenten kívüli MKDSZ-szel.


(TASR)