Az nem úgy van 8. – Szabadság > egyenlőség > zsarnokság

Széky János | 2015. november 14. - 08:12 | Vélemény

A sorozat következő részeiben a liberalizmusról lesz szó. Mi az a liberalizmus? Miért jó? (Vagy miért nem?) Mi értelme és haszna van a XXI. század elején annak, amit liberalizmusnak neveznek, bármi légyen? A válaszok előtt, bevezetésül, két aktuális téma.

Az egyik: Justin Trudeau kanadai miniszterelnök olyan kormányt alakított, amelyben fele-fele arányban vannak nők és férfiak, továbbá „sokszínű” is, mivel tárcát kapott nem egy őslakos, több indiai származású ember, egy harmincéves afganisztáni menekült, akit sokan muszlimnak vélnek; van meleg és kerekesszékes tagja.

Trudeau pártját Kanadai Liberális Pártnak hívják, és mint Ravasz Ábel megjegyezte: „Üzenet ez Európába is, ahol a liberális szó már-már szidalomnak számít, és ahol a politika egyre inkább egy konzervatív közép és egy euroszkeptikus radikális tömb közötti újraelosztás felé halad.”

Csakhogy a hatalmi döntéssel megvalósított paritás – a férfiak és a nők előre megtervezetten azonos száma – nem liberális, hanem baloldali politika, s annak is a balszélhez közeli változatából való, a sokszínűség pedig, mint látni fogjuk, szerencsés országokban (és Kanadánál kevés szerencsésebb ország van) a politikai gondolkodás alapjáhpz tartozik nemcsak a liberálisnak nevezett pártokban, hanem a többiben is.

Egyszóval Trudeau nyitólépése sok mindennek igen, de liberális intézkedésnek éppen hogy nem nevezhető. És mégis, a Kanadai Liberális Párt a Liberális Internacionálé tagja, és törés nélkül fejlődött ki az angolhoz hasonló, XIX. századi pártból, amelynek neve nem „általánost” jelent, nem „szociáldemokratát” és főképp nem posztmodern baloldalit, nem a legújabb ideológiai fejleményekkel összhangban lévőt, hanem azt, amit a XIX. században liberálisnak neveztek.

Hogy kit és mit neveztek így? Azt, akinek és aminek a legfőbb értéke az egyéni szabadság. Pont. Ez megfelel az Encyclopaedia Britannica „konzervatív'” definíciójának. A posztmodern alapon és posztmodern tudású emberek által írt angol Wikipedia azonban mást mond: „olyan politikai filozófia vagy világnézet, amely a szabadság [személyes szabadság, liberty] és az egyenlőség gondolatán alapul”.

Egyenlőség?

Itt érünk a másik aktuális témához, de előbb idézzük fel Eötvös József politikaelméleti alapművét, a csodálatos Uralkodó eszméket. A szabadságharc bukása utáni években a magyar nemzeti liberalizmus nagy alakja vaslogikával és prófétai megérzéssel levezette, hogy „a szabadság és egyenlőség eszméi egymással ellenkeznek”.

Eötvös – erről a következő részben bővebben lesz szó – arról beszél, hogy a liberalizmus és a demokrácia nemhogy összetartoznának, hanem éppen hogy nem férnek össze: „. A törekvés nem mindenkinek egyenlő egyéni szabadsága felé, hanem arra van irányozva, hogy mindnyájan egyenlően és tökéletesen a többség korlátlan hatalmának vettessenek alája ”. És: „minél továbbra terjed az állam hatalma, annál nagyobb a népszabadság; a polgári életnek minél több viszonya vonatik az állam körébe, annál nagyobbá válik a kör, melyben minden egyes, mint a népfelség részese, hatalmát gyakorolhatja”.

Hogy a régies nyelvezetet mai magyar fogalmakra fordítsam, kénytelenségből terjengősen: klasszikus liberális álláspont szerint az elsőrendűen fontos egyéni szabadság mellett az egyenlőség a törvény előtti egyenlőséget, a szabadságjogokból – vallás-, sajtó-, gyülekezési szabadságból, petíciós jog – való egyenlő részesedést és az államhoz fűződő kapcsolattól független piaci érvényesülés lehetőségét jelenti. Jogokat, lehetőségeket. Ha ezenfelül azt is jelenti, hogy mindenkinek az adott társadalmi helyzetében egyenlő szava lehessen a kormányzásban, akkor az államnak a fenti szabadságok megvalósulásánál jóval többet kell ellenőriznie, olyasmiket, amik liberális szemszögből a magánéletre tartoznak. És az egyének életének ilyen ellenőrzése – az egyenlőség védelmében – nem más, mint a szabadság ellentéte.

Ugorjunk előre az időben, a másik aktuális témához: az amerikai egyetemeken dominóként dőlnek a rektorok, mivel magukat gyakran liberálisnak nevező diákok a „biztonságos” tér (a bármely kisebbséghez tartozóknak a legcsekélyebb, akár rossz szándékú negatív élménytől való védettsége) őrzése és követelése közben semmibe veszik a véleményszabadságot, a sajtószabadságot, sőt a többséghez tartozók személyes szabadságát. (Ehhez persze tudni kell, hogy az amerikai koordinátarendszerben a „liberális” régóta az, amit Európában baloldalinak neveznek De szervesen fejlődött azzá a klasszikus liberalizmusból.)

Van tehát egy liberális kormány, amelyik megvalósítja azt, ami Eötvös és Madách korában a liberálisok rémálma volt: a választások eredményétől függetlenül a társadalom tetszőleges szempontok szerinti megoszlásának leképezését a végrehajtó hatalomban. Férfiak és nők esetében nem az esélyegyenlőséget, hanem a létszám egyenlőségének kicsinyített mását, hogy minél nagyobb többség („mindenki”) uralma látsszon. Ahol legföljebb azok a más véleményen lévők lehetne kisebbségben, akik szerint nem jó a minél nagyobb többség akaratának automatikus érvényesítése. Ők – az ilyen liberalizmus szemszögéből – a nép ellenségei, nem érdemelnek egyenlő szabadságot.

Van egy évtizedek óta erősödő egyetemi kultúra, mely elvárja a többségtől, hogy mondjon le szabadságairól önmagukat tetszőlegesen kijelölő kisebbségek kedvéért, és ha nem mond le az általa kívánt mértékben, akkor megbünteti. Ezt hívják zsarnokságnak.

Hogyan jutott el a liberalizmus idáig, és ha másfél évszázad alatt önmaga ellentétébe fordult át, akkor végül is mi a liberalizmus? Érdemes-e védeni?

Folytatása következik.

Előzmények: Az nem úgy van Bevezető; Az nem úgy van 1. - Mik azok a fékek és ellensúlyok?;Az nem úgy van 2. - Egyéni jogok és intézmények; Az nem úgy van 3. - Választások. Az nem úgy van 4. - Korrupció és antikorrupció. Az nem úgy van 5. - Az elvhűség haszna. Az nem úgy van 6. -Multikulturalizmus és nacionalizmus. Az nem úgy van 7. – Jogászállam.

A szerző az Élet és Irodalom (Budapest) rovatvezetője.