Az olaszok fele fél attól, hogy elveszti a munkáját

2020. május 1. - 17:25

Európai társadalmi összefogást szorgalmaztak a munkahelyek védelmében a virtuálisan ünneplő olasz szakszervezetek május elsején, felméréseik szerint az olaszok fele munkanélküliségtől tart, miközben a gazdaság 1995 óta nem állt ennyire rosszul.

Az olaszok fele fél attól, hogy elveszti a munkáját
Szinte üresen közlekednek a villamosok Milánóban (Fotó: TASR/AP)

Az UGL szakszervezet és a Censis közvélemény-kutató közös vizsgálata szerint az olaszok 61 százaléka attól is fél, hogy elveszíti megtakarított pénzét. Hetven százalékuk elégtelennek tartja az Európai Unió eddigi gazdasági lépéseit a járvány negatív hatásainak enyhítésére.

A statisztikai hivatal (Istat) adataiból kiderül, hogy márciusban a munkaképes korú 15 és 64 év közötti olaszok 35,7 százaléka gazdaságilag inaktívnak számított. Az egyszemélyes vállalkozások 57 százaléka leállt. A GDP az év első negyedévében 4,8 százalékkal esett vissza, ami 1995 óta a legrosszabb eredménynek számít.

Az idei virtuálisan ünnepelt május elseje, nagyon is valós problémák megoldásáért kiált - hangsúlyozta a három legnagyobb szakszervezeti tömörülés, a CGIL, CISl és UIL főtitkára. A több mint 11 millió munkavállalót képviselő szervezetek "társadalmi paktumot" sürgettek, hangsúlyozva, hogy a járvány teremtette helyzetben "a talpraállás senkinek sem sikerülhet egyedül: egyetlen dolgozónak, egyetlen vállalkozónak, egyetlen országnak sem Európában". Jelszóként a "Biztonságban dolgozni a jövő építésén" mondatot választották.

Maurizio Landini a legnagyobb érdekképviselet, a CGIL főtitkára a válságban született új munkavégzési formák szabályozását szorgalmazta. Anna Maria Furlan a CISL vezetője az eddig "láthatatlan" dolgozóknak a fekete gazdaságból való kiemelését. Nunzia Cataldo olasz munkaügyi miniszter a gazdasági vészhelyzethez kötött újabb segélyek bevezetését ígérte, miközben az olaszok nagy része még a márciusra tervezett összegeket sem kapta meg, amiért Giuseppe Conte miniszterelnök bocsánatot kért. Az ellenzéki Giorgia Meloni, a jobboldali Olasz Testvérek (FdI) elnöke közösségi oldalán "mészárláshoz" hasonlította a koronavírus olaszországi következményeit a foglalkoztatottságban.

A május elsején Rómában megszokott szakszervezeti megmozdulás és azt ez kísérő könnyűzenei koncert az idén elmaradt: a felkért művészek interneten lépnek fel. Tüntetéseket viszont tartottak: a venetói Vicenzában a biztonsági távolságot betartásával kereskedők tüntettek boltjaik május 18-ig meghosszabbított bezárása ellen. Triesztben a rendőrség feloszlatta "A vírus pusztít, de ennél jobban öl a kapitalizmus" - felkiáltással tartott, be nem jelentett demonstrációt. Matteo Zuppi bolognai püspök a város egyik teljesen munka nélkül maradt taxis-szövetkezetében mutatta be a május elsejei misét. Torino polgármestere arra hívta fel a figyelmet, hogy a város zálogháza előtt kora reggeltől tömött sorokban állnak az utolsó vagyontárgyukat beadó emberek.

(MTI)