Az oligarcha Výbohot, aki állítólag Pellegrininek szállította a zsozsót, egyelőre nem körözik

2021. augusztus 10. - 10:44 | Belföld

Miroslav Výbohot néhány évvel ezelőtt személyes barátjának nevezte Robert Fico, bizonyos háttérinformációk szerint pedig ő a Smer "részvényeseinek" egyike.

Az oligarcha Výbohot, aki állítólag Pellegrininek szállította a zsozsót, egyelőre nem körözik
Miroslav Výboh (Fotó: SITA-archívum)

Most azért van benne a slamasztikában, mert a Vámszedő III (Mýtnik III) nevű rendőrségi akció során őt is meggyanúsították korrupcióval, mivel azonban külföldön (vélhetően Monacóban) tartózkodik, nem vették őrizetbe. Výbohot egyébként a korrupció mértéke alapján 10-től 15 évig terjedő börtön fenyegetheti, öt nappal a meggyanúsítása után azonban még nem adtak ki ellene elfogatóparancsot.

Výboh a sajtóval eddig mindössze annyit osztott meg, hogy külföldön tartózkodik magán- illetve munkaügyben. Egyelőre nem tudni, hogy a Speciális Ügyészség kérni fogja-e az elfogatóparancsot, Dalibor Skladan szóvivő csak annyit közölt, hogy a folyamatban lévő ügy miatt nem nyilatkoznak.

Michal Suchoba vállalkozó ellen, aki szintén a Vámszedő-ügy gyanúsítottja, korábban hat nap elteltével adták ki az elfogatóparancsot. Suchoba akkoriban az Egyesült Arab Emirátusokban tartózkodott. Suchoba ugyanakkor végül maga tért haza, noha ezt már megelőzte, hogy videóhíváson keresztül Dubajból kihalgatták.

A vállalkozó hazatérése óta együttműködik a rendőrséggel, és ő az egyik, akinek vallomásában szerepel, hogy 2014-ben Výbohon keresztül juttattak el 150 ezer eurót Peter Pellegrininek, aki akkoriban a pénzügyminisztérium államtitkára volt.

Výboh egyébként a SME információi szerint a kihallgatás hasonló formáját szorgalmazza, mint azt tették Suchoba esetében is, Daniel Lipšic speciális ügyész viszont múlt csütörtökön azt közölte, hogy egyetlen gyanúsított sem szabhatja meg a feltételeket. "Nem üzengethet nekünk, hogy milyen műveletek elvégzését tartja elképzelhetőnek vagy sem" - fogalmazott.

Výboh korábban állította, biztos abban, hogy nagyon hamar minden kétséget kizáróan bizonyítani tudja a meggyanúsítása értelmetlenségét. Azt viszont nem árulta el sem ő, sem az ügyvédje, Ondrej Laciak, hogy mivel. Laciak közölte, a gyanúsítás ellen panaszt tettek. Ezt viszont csak azt követően indokolják meg, hogy megismerkedtek a nyomozati anyaggal.

A rendőrségi gyanúsítás nemcsak Suchoba vallomásán alapszik. Utóbbi ugyanis lényegileg megegyezik azzal, amit František Imrecze, az adóhatóság korábbi igazgatója vallott a rendőröknek. Ő szintén a bűnbánó gyanúsítottak körét színesíti. Suchoba állítólag azért fizetett Pellegrininek, hogy államtitkárként befolyásolja az elektronikus pénztárgépekkel kapcsolatos törvénymódosítást. Ezen a projekten keresztül aztán Suchoba cégei nyertek, mivel azok szállították be a működtetéshez szükséges szoftvert.

Suchoba és Imrecze vallomását most már egy harmadik személy, Daniel Čech vallomása is erősíti, aki beismerte, hogy 200 ezer euró kenőpénzt fogadott el az adóhatóság alelnökeként.

Čech egyébként más ügyben korábban már vádalkut kötött, a Vámszedő-akció következő körében viszont ismét meggyanúsították, ami most nehezíti a helyzetét, mivel olyan ügyről volt szó, amiről a vádalkuért cserébe korábban nem csiripelt a hatóságoknak.

Čech szerint amikor még folytak az egyeztetések erről az eKasáról, Pellegrini a tárgyalásokon az Suchoba-féle Allexis társaság ellen érvelt. De aztán hirtelen megváltozott az álláspontja. Akkor meg is kérdezte a felettesét, Imreczét, hogyan érték el azt, hogy Pellegrini meggondolja magát. Imrecze pedig erre azt mondta, pénzt adtak Pellegrininek, mégpedig annyit, amiről már korábban is szó esett, kereken 150 ezer eurót.

(SME)