Az Öngyilkos Osztag: Ez az az őrültség, amire szükségünk volt
Öt évvel ezelőtt óriásit bukott a David Ayer rendezte Öngyilkos Osztag, de szerencsére láttak még annyi potenciált az antihősökből verbuválódott csapat ötletében, hogy újból nekifussanak a dolognak. A gyeplőt ezúttal A galaxis őrzőivel nagyot alakító James Gunn vette át, és bár a végeredmény nem lett tökéletes, az első részre mérföldeket ver.
Annak idején óriási reményeket fűztek az Öngyilkos Osztaghoz, hiszen korábban a Marvelnél és a DC-nél is csak jófiúkból álló szuperhőscsapatokat hoztak össze, az ellenkezőjére nem volt példa. A várva várt „aszta!” viszont elmaradt, a film szinte semennyire nem teljesítette azt, amire hivatottnak kellett volna lennie, cselekményileg pedig teljesen erőtlen volt. Évekkel később James Gunnra bízták az új film elkészítését, a rendező pedig teljesen szabad kezet kapott – a látottak alapján élt is a lehetőséggel.
Nehéz megmondani, talán még maguk a készítők sem tudják, hogy Az Öngyilkos Osztag a 2016-os változat folytatása-e vagy rebootja, ugyanis vannak visszatérő karakterek (Rick Flag, Harley Quinn, Bumeráng Kapitány, Amanda Waller), de a korábban látottakról egy szót sem ejtenek, mintha meg sem történt volna. Hőseinknek egy belpolitikai konfliktus sújtotta szigeten kell behatolniuk egy titkos létesítménybe, hogy infót szerezzenek egy tudományos projektről. Az odafelé vezető út természetesen nem zajlik zökkenőmentesen, a célhoz érve pedig kiderül, mi az, ami odabent rejtőzik és veszélyezteti az egész világot…
A 2016-os változat legnagyobb hibája, hogy hiába volt a film címe Öngyilkos Osztag, ennek gondolata szinte sehogy sem jött át – magyarán mondva, a készítők féltek bárkit is feláldozni a csapatból. Csupán egy teljesen jelentéktelen karaktert (Kötél) küldtek jobb sorsra, valamint egyet a főbb szereplők közül (El Diablo), csak, hogy azért legyen egy kis dráma is a végén. Ezzel szemben a James Gunn-féle Az Öngyilkos Osztagban már az első másodpercektől hullanak a karakterek. Persze azért sejteni lehet, hogy ki az, aki biztosan megéli a film végét, de bizony történnek olyan halálesetek is, amik meglepetést okoznak. Tehát ez mindenképp a pozitívumok mellett említendő, ugyanakkor lehet bennünk egy kis csalódottság, hogy a beharangozott feláldozhatók közül néhányuk játékát nem sokáig élvezhetjük, noha érdekes egyénnek ígérkeztek. A karakterek egyediek, változatosak, mindegyiküket van miért szeretni.
Szintén az előd egy hibája volt, hogy túlságosan komolyan vette magát. Esetünkben erről szó sincs: már az elejétől kezdve lerí, hogy egy óriási őrültséget látunk, a karakterek között zajló interakciók fenomenálisak – különösen Bloodsport és Békeharcos rivalizálása hoz vicces pillanatokat, na meg a cápaember Nanaue „cukiskodása”. Természetesen előjön azért egy-egy mélyebb pillanat, amikor betekintünk hőseink sanyarú múltjába, ezzel kialakítva a néző és karakter közti kapcsot, de szerencsére nem esnek túlzásokba.
Emellett piszkosul jól áll a filmnek, hogy a Deadpoolra hajazó hangulat felé megy el – ezúttal is bebizonyosodik, hogy megfelelő adagolás és hozzáértés esetén az erőszak, az akció és a humor remek triót tud alkotni. A cselekmény pörgős, akciódús és látványos, a megvalósítás pedig tele van ötletes megoldásokkal: a tájolásra szolgáló feliratok környezetbe építése, az időben való ugrálás, a különféle effektusok alkalmazása csak tovább fokozza a film hangulatát.
Persze azért adódnak hibák, amik rontanak az összképen. A film gonoszainak motivációja a szokásos világuralomra törésben ki is merül, az óriásira nőtt tengericsillag, valamint annak háttere viszont valamelyest visszabillenti a mérleg nyelvét. Már fentebb említettem, hogy néhány karakter korai kiírására kihagyott ziccerként lehet tekinteni, de ide sorolható Peter Capaldi Agyasa is, akinek hírhedt intelligenciája és agyafúrtsága sajnos nem igen mutatkozott meg.
Idris Elba Bloodsportja jól érezhetően Deadshot-helyettesként volt jelen, hiszen a két karakter képessége és annak háttértörténete is majdnem teljesen megegyezik. Ettől függetlenül ő volt a film legerősebb pontja. A mostanában igen felkapott John Cenával (Békeharcos) fergeteges párost alkottak.
Harley Quinnt szerencsére nem tolták túl, Margot Robbie a kisujjából rázta ki a karaktert. Joel Kinnaman ezúttal szerethetőbb volt Rick Flagként, az első nagyobb szerepében tündöklő Daniela Melchior (Patkányfogó 2) vérprofin mozgott a vásznon, David Dastmalchiannal (Polka-Dot Man) a film egyik üde színfoltja volt.
Az Öngyilkos Osztag tehát nem egy világmegváltó film, de stílusos, merész és vagány. Kétségkívül a DCEU egyik erősebb darabja.
(tt)
