Az oroszok azt állítják, hogy már több mint kétezer katonai objektumot megsemmisítettek Ukrajnában

2022. március 6. - 12:46 | Külföld

Igor Konasenkov vezérőrnagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője szerint az orosz haderő az Ukrajna ellen elindított háború kezdete óta az ukrán katonai infrastruktúra 2203 objektumát semmisítette meg.

Az oroszok azt állítják, hogy már több mint kétezer katonai objektumot megsemmisítettek Ukrajnában
Fotó: AP/Andriy Dubchak

Konasenkov állítása szerint az elmúlt egy nap alatt tíz ukrán vadászgépet, harci helikoptert és hat drónt semmisítettek meg, valamint rakétacsapással megsemmisítettek egy Sz-300-as rakétavédelmi rendszert és egy katonai repülőteret. Tájékoztatása szerint a háború kezdete óta 69 ukrán gép semmisült meg a földön, 24 pedig a levegőben.

A szóvivő által ismertetett orosz hadijelentésben szerepelt még 111 megsemmisített légvédelmi rakétarendszer, 71 lokátorállomás, 778 harckocsi és páncélozott harcjármű, 77 rakéta-sorozatvető, 279 ágyú és aknavető, 553 különleges jármű és 62 pilóta nélküli repülőgép.

Eduard Baszurin, a donyecki "népi milícia" parancsnokhelyettese bejelentette, hogy a körülvett Mariupolnál és Volnovahánál ismét humanitárius folyosót nyitottak a távozni akaró polgári lakosok számára. Szombaton történt már egy hasonló kísérlet a humanitárius folyosók megnyitására, de az oroszok további támadásai miatt lehetetlen volt az evakuálás.


MTI/para