Az SaS lehetséges partnernek tekinti Heger pártját
Az SaS önállóan indul a választáson – szögezte le Richard Sulík, a párt elnöke. A frissen megalakult Demokrati pártot lehetséges partnernek nevezte.

„Mi stabilitást és tapasztalatot kínálunk, korrupció és káosz nélkül. Meggyőződésem, hogy ezzel elegendő szavazót tudunk megszólítani”
– jelentette ki Sulík. Szerinte a túlzott pártegyesítési törekvések azt a veszélyt hordozzák magukban, hogy olyan emberek kerülnek egy csapatba, akik képtelenek az együttműködésre. Az SaS egységességét nevezte fontosnak a parlamenti munka és a kormányban való részvétel szempontjából.
„Ez már sokéves együttműködés”
– mondta annak kapcsán, hogy az OKS jelöltjei is indulnak az SaS listáján.
Leszögezte, hogy ha Eduard Heger vezetésével a Demokrati párt bejut a parlamentbe, az SaS lehetséges partnernek fogja tekinteni. Egyúttal azt is megjegyezte, ha Heger fél évvel korábban hagyja ott az OĽANO-t és pártot alapít, ma is működőképes kormánya lehetne.
„Az SaS négy miniszterével”
– tette hozzá azzal, hogy ezt Heger határozatlanságának a számlájára írja.
Sulík szerint ha tűrhetetlen lesz a politikai helyzet az országban, Zuzana Čaputová államfő hivatalnokkormányt nevezhet ki.
„Én nem tartok attól, hogy most ellenőrizhetetlen helyzet alakul ki”
– fűzte hozzá azzal, hogy a szeptemberi választásról megállapodás született és ez egy lezárt ügy.
TASR