Az SaS októberi rendkívüli kongresszusán fogadhatják el a jelöltlistát

camera

1

Az SaS októberi rendkívüli kongresszusán fogadhatják el a jelöltlistát

Fotó: TASR 

Megosztás

Október 5-én újabb rendkívüli kongresszust tart az ellenzéki SaS párt Jasnán. Erről Natália Blahová, az SaS frakcióvezetője tájékoztatta a TASR hírügynökséget szerdán.

A kongresszuson várhatóan elfogadják a párt választási jelöltlistáját. Blahová hozzátette: tart tőle, hogy a párton belül nem Ľubomír Galko alelnök a probléma, hanem Richard Sulík pártelnök, aki meg akar szabadulni az ellenfeleitől.

Blahová nem érti, miért rendkívüli ülésen akarják elfogadni a jelöltlistát, hiszen azt általában a párt országos tanácsa szokta jóváhagyni. „A jelöltlistával fogunk foglalkozni, ami azt jelentheti, hogy vannak olyanok, akiket az elnök ki akar zárni a politikai életből. Egyre kevésbé értjük őt. Egyáltalán nem tekintem ezt szerencsésnek, elképzelésem sincs, hogyan fog 200 ember tárgyalni a jelöltlistáról” – jegyezte meg Blahová, aki szerint Galkónak és Jozef Rajtárnak (SaS) is rajta kellene lenniük a listán. Úgy véli, Galko semmilyen problémát nem okoz a pártban.

Sulík már korábban jelezte, hogy a párt alapszabályzata értelmében a jelöltlistát az elnök terjeszti elő. „Az SaS jelöltlistáján olyan emberek lesznek, akikért tűzbe tenném a kezemet” – tette hozzá.

Az SaS elnöke szerdán arról tájékoztatott, hogy az ún. jelölő kongresszus összehívására a párttagok egynegyede kérte fel őt a párt alapszabályzatával összhangban. Egyben megerősítette, hogy a kongresszuson várhatóan jóváhagyják a 2020-as parlamenti választásokra állítandó jelöltlistát.


(TASR)

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program