Az SNS-nek nem tetszik Ficóék terve a maximális nyugdíjkorhatárról

2018. május 18. - 12:45 | Belföld

Az SNS nem elégedett a Smer-SD által javasolt maximális nyugdíjkorhatárral.

Az SNS-nek nem tetszik Ficóék terve a maximális nyugdíjkorhatárról
Fotó: TASR - illusztráció

A Szlovák Nemzeti Párt (SNS) a jelenlegi formájában nem támogatja koalíciós partnerének, a Smer-SD-nek, a maximális nyugdíjkorhatár bevezetéséről szóló alkotmánytörvény-javaslatát. A 65 éves korhatár szerintük nem elég ambiciózus – állapították meg a nemzetiek az állásfoglalásukban.

„Az SNS - a Szakszervezeti Szövetség követeléseivel és ennek petíciójával összhangban - kezdettől fogva azt javasolja, hogy a nyugdíjkorhatár a férfiaknál 64 év, a nőknél pedig 63 év legyen” – közölte a párt.

A párt bízik benne, hogy a javaslata elfogadható lesz a koalíciós partnerei számára, és hogy azt az ellenzék egy része is támogatni tudja. „Ha ezt nem fogják tudni alkotmánytörvényként elfogadni, akkor az SNS a maximális határ törvénybe foglalását fogja javasolni” – tették hozzá. Mivel alkotmánytörvényről van szó, ennek elfogadásához legalább 90 szavazatra van szükség, vagyis a kormánykoalíciónak az ellenzék szavazatai is kellenének.

Robert Fico, a Smer-SD elnöke szerdán (május 16.) mutatta be a párt alkotmánytörvény-javaslatát. Eszerint a maximális nyugdíjkorhatár a férfiaknál 65 év lenne, azoknál a nőknél, akik egy gyermeket neveltek fel 64 év, akik pedig legalább két gyermeket neveltek fel, 63 év.

Kovo Emil Machyna, a Szakszervezeti Szövetség (OZ) elnöke üdvözli egy ilyen törvény előkészítését. Elmondása szerint a szakszervezetek azt szeretnék, hogy a maximális nyugdíjkorhatár 64 év legyen, de hajlandóak erről tárgyalni, és kompromisszumot kötni.


TASR/para