Az új rendőrfőkapitányt már az új szabályok szerint kellene kiválasztani

2018. október 23. - 15:12 | Belföld

Az új rendőrfőkapitányt már az új szabályok szerint kellene kiválasztani. A parlament keddi ülésén a második olvasatba került a rendőrségről szóló törvény módosító javaslata, melyet a Belügyminisztérium dolgozott ki.

Az új rendőrfőkapitányt már az új szabályok szerint kellene kiválasztani
-illusztráció- (Fotó: TASR/Martin Baumann)

Az új szabályok értelmében az országos rendőrfőkapitányt továbbra is a belügyminiszter fogja kinevezni. Figyelembe kell vennie ugyanakkor a pozícióra kiírt álláspályázat eredményét, valamint a parlament védelmi bizottságának ajánlását is. A megbízatási ideje négy évre fog szólni, az ismételt megválasztás lehetőségével. Az új rendőrfőkapitány tehát csak olyan személy lehet majd, akit a héttagú pályázatelbíráló bizottság, a védelmi bizottság és a belügyminiszter is alkalmasnak talál a pozícióra.

A törvény értelmében csak olyan rendőrt nevezhetnek majd ki rendőrfőkapitánynak, aki legalább tíz éve teljesít szolgálatot. A miniszter komoly indokkal visszahívhatja majd a hivatalából, a lemondatását azonban a védelmi bizottságnak is jóvá kell majd hagynia, legalább három ötödös többséggel.

A változtatások a rendőrséget felügyelő szervet is érintik. A törvénymódosítás értelmében létrehozzák a Felügyeleti Szolgálati Hivatalt, melynek feladata a fegyveres biztonsági erők tagjai által elkövetett bűncselekmények leleplezése és kivizsgálása lesz, illetve ellenőrizni fogja a rendőrségi eljárások törvényességét is. A hivatal vezetője a kormánynak fog felelni, és a kormány is fogja kinevezni őt a belügyminiszter javaslata alapján. Erre a pozícióra is álláspályázatot hirdetnek, a legmegfelelőbb jelöltet ugyancsak egy héttagú pályázatelbíráló bizottság fogja kiválasztani. Kinevezése a védelmi bizottság ajánlásától is függeni fog.

A belügyi tárca állásfoglalása szerint a javaslat megerősíti a belügyminisztériumi felügyelőség függetlenségét, valamint szigorítja az országos rendőrfőkapitány és a Felügyeleti Szolgálati Hivatalt vezető igazgató kinevezésének feltételeit. A tárca azt javasolja, hogy a törvény 2019. január 1-jével lépjen életbe.

TASR