Az UNAS befejezte a hátárzárt, a Česmadra morognak

2020. január 30. - 08:05 | Belföld

A Szlovákiai Fuvarozók Uniója (UNAS) szerdán este befejezte a sztrájkot egyes szlovákiai határátkelőkön.

Az UNAS befejezte a hátárzárt, a Česmadra morognak
Fotó: TASR

A Facebookon azt jelezték, hogy a rendőrség fellépése következtében kellett befejezniük, ugyanakkor továbbra is sztrájkkészültségben maradnak, adott esetben pedig ismét blokkolni fogjáka határátkelőket.

Az UNAS szerint a kormánnyal folytatott tárgyalások holtpontra jutottak, ugyanis, mint közölték, a kormány a követeléseikről nem az UNAS-szal, hanem a másik fuvarozói érdekképviselettel, a Česmaddal tárgyalt, mely egy olcsóbb verziót kínált a fuvarozásban érdekelt kis- és középvállalkozók kárára. "Rólunk, nélkülünk" - jegyezték meg.

A kormány szerdán jóváhagyta azt a rendeletjavaslatot, mely szerint az útdíj-kedvezményt már az első megtett kilométer után is odaítélhetik. Ez a kedvezmény – melynek összértéke 8,5 millió euró - a kormányfő szerint elsősorban a hazai fuvarozókat fogja érinteni. Peter Pellegrini figyelmeztetett: az ennél is nagyobb, az UNAS által követelt „extrém” kedvezmények az európai szabályozással sem lennének összhangban. Emlékeztetett, hogy a fuvarozó társaságokat tömörítő Česmad társulás elfogadta a kormány ajánlatait.

(TASR)

Címkék: kamionossztrájk