Az utcán áll a sor a jelöltekből Nagymegyeren

A polgármesteri címért 5-en, a 13 képviselői helyért pedig 36-an szállnak versenybe. 

Az utcán áll a sor a jelöltekből Nagymegyeren
Archív felvétel

A rendszerváltás óta eltel 28 évből 21 évig a jelenlegi polgármester, Lojkovič Sámuel vezette a várost, és talán kevés olyan polgármester létezik, akiről elmondható, hogy hivatalos korrupciós vádemelés után, majd a bíróság által kiszabott büntetése letöltése után – némi kihagyással – ismét megválasszák.

Lojkovič 1990-től 2007-ig megszakítás nélkül a város élén állt, 2005-ben viszont kenőpénz elfogadásával vádolták meg. Ennek ellenére 2006-ban, 1502 szavazattal ismét megválasztották, a tőle mintegy négyszáz szavazattal lemaradó MKP-s jelölt, Sárközy Klára, illetve csaknem 850-nel a későbbi polgármester, Ladislav Rudický előtt. Nyilván a regnáló polgármester elleni korrupciós vád akkor sokakat ösztönzött a megmérettetésre, ugyanis raz említetteken kívül további hat jelölt indult abban az évben.

2007 februárjában azonban megszűnt Lojkovič polgármesteri mandátuma, miután jogerősen elítélték, ezt követően pedig 10 hónapig két megbízott képviselő látta el a polgármesteri teendőket, mígnem megvalósult az időközi polgármester-választás. Ekkor Ladislav Rudický került ki győztesen 874 szavazattal, és mindössze 46-tal előzte meg a jelenlegi alpolgármestert, Mikóczy Dénest.

Rudický a következő választásokig, 2010 őszéig töltötte be a polgármesteri címet, amikor is meglehetősen szoros eredmény született az urnazárást követően. Az MKP jelöltjeként induló Néveri Sándor 129 szavazattal (1211) előzte meg Rudickýt (1082), és ennek a választásnak az is az egyik érdekessége volt, hogy a kiszabott börtönbüntetését letöltő Lojkovič Sámuel ismét indult, és a harmadik helyen végzett 891 szavazattal, Mikóczy Dénes pedig a negyedik lett 792-vel. Az ötödik jelölt, Takács Andrej eredménye elenyésző.

2014-ben ismét a feje tetejére állt minden, de akár azt is mondhatnánk, hogy visszaugrottunk az időben nyolc évet, ugyanis Néveri jócskán kikapott Lojkovičtól. Noha alig több mint kétszáz szavazatot vesztett 2010-hez képest, Lojkovič megduplázta az akkori eredményét, és 1992 szavazattal lett újra a város vezetője. Ehhez talán az is hozzájárult, hogy Mikóczy, akit Lojkovič ekkor alpolgármesterré tett, nem indult, a függetlenként induló Lapos Ildikó (476) és Dobis Ildikó (205), továbbá 2011-ben elhunyt egykori polgármester, Ladislav Rudický fia, a Smer-SD színeiben induló Norbert (156) sem tudta kellően meggyőzni a választókat.

A 2014-ben megválasztott 13 képviselőből most hárman is indulnak Lojkovič Sámuellal szemben polgármesterjelöltként. A négy évvel ezelőtti jelöltek közül senki nem indul idén újra, viszont ha a képviselőjelöltekre leadott szavazatokat vesszük alapul, akkor a függetlenként induló, 56 éves Vrezgová Alžbeta szorongathatja meg leginkább a regnáló polgármestert. Ő ugyanis négy éve a legtöbb, 1836 szavazatot kapta képviselőjelöltként.

Az MKP a 40 éves Pongrácz Kálmánt indítja, aki négy éve 937 szavazattal jutott be a testületbe, 2015-ben pedig a dunaszerdahelyi önkormányzat döntött arról, hogy ő legyen a városi idősek otthonának igazgatója.

A jelöltek között van még a függetlenként induló 44 éves vállalkozó, Sziszák József, aki négy éve még a Híd jelöltjeként 919 szavazatot gyűjtött képviselőként.

Az ötödik jelölt az egyedüli újonc, egyszersmind a legfiatalabb, Holényi Gergő, 33 éves vállalkozó.

Ők tehát a polgármesterjelöltek:
 
Holényi Gergő (33), vállalkozó, független
JUDr. Lojkovič Sámuel (64), jogász, független
Pongrácz Kálmán (40), igazgató, MKP
Sziszák József (44), vállalkozó, független
MUDr. Vrezgová Alžbeta (56), független, orvosnő

Nagymegyeren két választási körzetben lehet szavazni, a kisebb Izsapot jelenti, ahonnan egy képviselő juthat be a testületbe, míg a nagyobb a városé, ahonnét pedig 12. Előbbiben csupán ketten indulnak, utóbbiban viszont csaknem háromszoros a túljelentkezés, ugyanis 34-en.

Nem indít teljes listát az MKP sem a városban, a nagyobb körzetben hét, az izsapiban egy jelöltjük szerepel. Rajtuk kívül is csak két pártjelölt található a listán, egyiküket a Smer, a másikat a Sme rodina indítja, 25-en pedig függetlenek.

A jelenlegi képviselő-testületből nincs olyan, aki nem indul ismét, tehát elviekben még felállhat ugyanaz a testület is. Négy éve ugyanakkor Soóky Marián (MKP) jutott a szavazatok alapján az önkormányzatba, ám őt tavaly ősztől megválasztották a Bartók Béla Alapiskola igazgatójává, a két tisztséget egyidejűleg pedig nem töltheti be – akkor került a helyére a testületbe Norbert Rudický (Smer).

Lássuk a jelölteket  – nagymegyeri körzet:
 
Függetlenek: Balázs Péter, Bobkovič Iván, Dingha Szilárd, Dobis Ildikó, Fehér László, Görföl Vilmos, Hodosi Tibor, Holényi Gergő, Kocsis Roland, Kórósi Zalán, Kosár Štefan, Lapos Ildikó, László Csaba, Magyarics Norbert, Mikóczy Dénes, Mikolai Vojtech, Nagy Róbert, Nagy Tamás, Polgár Iván, Szedlák Kristián, Sziszák József, Tarcsi Pál, Vajai György, Varga Albin, Varga Márta.
MKP: Barczi Dániel, Kórósi Géza, Lenče Róbert, Néveri Sándor, Pongrácz Kálmán, Puskás Attila, Sobeková Darina.
Sme rodina: Németh Vincent.
Smer-SD: Norbert Rudický.
 
Izsapi körzet:
 
Független: Bartalos Dezider.
MKP: Nagy Károly.

(SzT)