Az üzlet előtt maszturbált a férfi - ő azonban semmire sem emlékszik

2016. április 17. - 12:15 | Régió

Rendzavarás vádjával indított eljárást a rimaszombati rendőrség az ellen a 33 éves férfi ellen, aki az emberek előtt, az utcán elégítette ki magát. Néhány napon belül ez volt már a harmadik eset, hogy kihívták rá a rendőröket.

A férfi dél körül egy hipermarket előtt nyúlt magához, ahol nők és gyerekek is sétáltak. Az esetet felvette egy térfigyelők kamera. A felvételen látható, amint a férfi kigombolt nadrággal a földön ül és maszturbál, közben pedig egy újságot nézett.

Valaki nem vett tudomást a dologról, két fiatal azonban innivalót öntött arcába, mire a férfi felállt és befejezte teendőjét. Peter Berecz, a rimaszombati városi rendőrség parancsnokának elmondása szerint elegendő bizonyítékuk van arra, hogy az ügyet az állami rendőrök kezébe adják.

A 33 éves hajléktalan férfi ellen rendzavarás vádjával indítottak eljárást. A férfi elmondása szerint Sajószentkirályon (Kráľ) rendelkezik állandó lakhellyel, de már három hete a város utcáin él.

A rendőrség elmondása szerint néhány napon belül már harmadszor hívták ki a férfire őket. A hajléktalan azonban azt állítja, hogy nem emlékszik, miért tartóztatták őt le a rendőrök.

noviny.sk/para