Azért hajtanak úgy, mert meg akarják mutatni, és mert megtehetik

Nem ritkán találkozunk a hírekben olyan cselekménnyel, hogy egy luxuskocsi sofőrje akár 180-200 km/óra feletti sebességgel süvít, bemérik, majd megállítják a rendőrök, kifizeti a 800 eurós bírságot, és sipirc tovább. Noha balesetet nem okozott, de tulajdonképpen nem igazán rajta múlott, hanem azon, hogy nem került senki az útjába, aki fele annyi sebességre számított. De miért tehetik ezt meg?

Azért hajtanak úgy, mert meg akarják mutatni, és mert megtehetik
Illusztráció

Egyrészt azért, mert nálunk paradox módon nem számít súlyos szabálysértésnek a megengedett sebesség túllépése - áll a Joj TV vonatkozó riportjában.

Denisa Baloghová rendőrszóvivő ennek kapcsán megjegyzi, hogy aki legalább 50 km/órával túllépte a megengedett sebességet, helyszíni bírságként 250 és 800, közigazgatási eljárás keretén belül 500 és 1000 eurós bírságra számíthat, továbbá bevonhatják a jogosítványát.

Igor Dolanský közlekedésügyi szakértő szerint viszont a magas bírságok nem bírnak kellő elrettentő erővel azok számára, akik kigombolják a pénztárcájukat, és csak egy picit vékonyítanak rajta.

Dolanský szerint viszont súlyos szabálysértésnek minősíthetnék, ha valaki 20, 30 vagy 40 km/órával túllépi a megengedett sebességet. Ennek jelentősége abban mutatkozik meg, hogy egy normális szabálysértésnél az embernek elég kifizetnie a bírságot, míg három súlyos kihágás elkövetése esetén bevonják a jogosítványt és vizsgálatot indítanak, illetve pszichológushoz is elküldhetnek.

Karol Kleiman közlekedési pszichológus szerint fontos lenne, hogy ez ne a pénzről szóljon, hanem az időről vagy arról, hogy újabb képzésre küldik őket. Véleménye szerint egyrészt ezek a sofőrök nagyon ügyesnek és dinamikusnak érzik magukat, úgy gondolják, nagyon éleslátásúak, ugyanakkor szerinte mindössze nárcisztikusak, akik meg akarják mutatni.

A súlyos közlekedési szabálysértések közé tartozik például az ittas vezetés, az elsőbbségadás elmulasztása, a biciklis vagy gyalogos veszélyeztetése. Nem tartoznak viszont a súlyos szabálysértők közé a közúti kalózok.

Márpedig a rendőrök adatai szerint elég sokan vannak idén is: 537 olyan sofőrt büntettek már meg, aki településen belül legalább 50, azon kívül pedig legalább 60 km/órával lépte túl a megengedett sebességet.

Dolanský erre megjegyzi, hogy több országban az 50-70-100 km/órás sebességtúllépést már börtönnel is büntethetik.

(Noviny.sk)