Azt hitték, senki nem veszi észre, ahogy szivattyúzzák a covid-segélyeket, most mégis csücsülnek!

2021. december 10. - 08:03 | Belföld

A bazini munkaügyi hivatal két munkatársnőjét vizsgálati fogságba helyezte a Specializált Büntetőbíróság. A Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség által meggyanúsított két másik hivatali dolgozó szabadlábon védekezhet.

Azt hitték, senki nem veszi észre, ahogy szivattyúzzák a covid-segélyeket, most mégis csücsülnek!
Fotó: TASR

A bírósági döntés nem jogerős, a két gyanúsított fellebbezett ellene - közölte Katarína Kudjáková szóvivő. Hozzátette, a vizsgálati fogságot a bíróság szerint az indokolja, hogy szabadlábon befolyásolhatnák a másik két gyanúsított tanút, valamint folytathatnák a bűncselekmények elkövetését. Mindkettejüknél tehát indokoltnak látták a kollúziós és a preventív fogságot, egyiküknél pedig még annak veszélye is fennáll, hogy megszökhetne. A panaszokat a Legfelsőbb Bíróság bírálja majd el.

A munkaügyi hivatal dolgozóit azzal gyanúsítják, hogy arra illetéktelen cégeknek osztottak ki az állami elsősegélyprogramból pénzösszegeket a hivatalon keresztül. Különféle gyanús és inaktív cégek kérvényeit is feldolgozták, ezeken keresztül pedig kimutathatóan 13,7 millió euróval rövidítették meg a hivatalt.

Korábban a Ján Kuciak Invesztigatív Központ leplezte le, hogy a pezinoki munkaügyi hivatalon keresztül ismeretlen hátterű postafiókcégek hívtak le mintegy Covid-segélyeket, akkor azonban még 24 millió euró értékű csalásról számoltak be. Milan Krajniak (Sme rodina) munkaügyi miniszter később kifejtette, hogy a később meggyanúsított személyek aláírásokat és okiratokat, valamint ellenőrzési eredményeket hamisítottak.

"Nem létező kérvény volt egy kompetens személy által releváns kérvényként feltüntetve. Meghamisították rajta az aláírást és a vele kapcsolatos ellenőrzés eredményét is" - jegyezte meg Krajniak. Hozzátette, minden egyes kifizetésnél automatikusan pénzügyi ellenőrzést végeznek, mely során leellenőrzik, hogy a kérvényezőnek van-e adótartozása, vagy adóssága a szociális, illetve egészségügyi járulékokból, nem szerepel-e a törvénytelen munkáltatók listáján, stb. "Ez az ellenőrzés lefutott, de az illetékes személy annak ellenére, hogy az ellenőrzésen fennakadt a kérvényező és ő látta, hogy a kérvénye nem teljesíti a kifizetés feltételeit, leokézta.

(TASR/parameter)