Azt kapta a korrupt zsaru, amit a csallóközi maffiózók kitartottja is. Nekünk meg ezt le kell nyelni

Sidó Árpád | 2021. október 4. - 16:53 | Vélemény

Hétfőn jött a hír, miszerint a belügyminisztérium belső ellenőrző hivatalának volt igazgatója megúszta a letöltendő börtönbüntetést. Bíróság mondta ki a határozatot, mégpedig az a speciális fajta, amelyik a korrupcióval foglalkozik, ezért nehéz belékötni. És még az is lehet, hogy jól van az úgy.

Azt kapta a korrupt zsaru, amit a csallóközi maffiózók kitartottja is. Nekünk meg ezt le kell nyelni
Fotó: TASR

A bazini Specializált Büntetőbíróság vádalku keretében három év felfüggesztett szabadságvesztésre, 25 ezer eurós pénzbüntetésre, és a korrupciós tevékenysége során szerzett értéktárgyak elkobzására ítélte a belügyi inspekció korábbi vezetőjét. Adrián Szabót idén júniusban helyezték előzetesbe, majd miután a nyomozóknak töredelmesen bevallotta viselt dolgait, néhány hét után szabadon engedték. Persze, ahhoz képest, hogy ő mégiscsak zsaru volt, elég durva, hogy kenőpénz elfogadásával és hivatali visszaéléssel gyanúsították. Meg konkrétan azzal, hogy az inspekció munkatársaként éveken keresztül bevédte a pénzügyi rendőrség igazgatóját és több alkalommal nyújtott információkat Bernard Slobodníknak, hogy az elkerülje az ellene indított vizsgálat miatti felelősségrevonást. Szabó 2016-tól helyezte képbe belső információkkal Slobodníkot, és büntetlenséget is ígért neki. Ami bajtársias lépés, csak éppen undorítóan törvényellenes.

De mivel együttműködött a hatóságokkal, vádalkut köthetett az ügyésszel: beismerte bűneit, a vád képviselője meg ezért cserébe könnyített a vádlott helyzetén. Nem is keveset. Egy kis pénzbüntetés mellé öt év próbaidőre három év felfüggesztett szabadságvesztést sóztak a nyakába, meg elvették néhány "ajándékba" kapott kütyüjét, ami nélkül vígan elvan az exdiri. Szabó annyira egyetértett a vádalkuval, hogy pitizett egy parányit, és alázattal kérte annak jóváhagyását.

Nem is olyan régen született egy a Szabóéra kísértetiesen hasonlító döntés a dunaszerdahelyi maffiával kapcsolatban is, amikor tavaly októberben kenőpénz elfogadása miatt csupán felfüggesztett börtönbüntetésre és pénzbírságra ítélte a büntetőbíróság a NAKA nyugat-szlovákiai kirendeltségének egykori igazgatóját. Štefan Šaróka "vétsége" az volt, hogy 2011-től a csallóközi maffiózók kitartottjává vált, és rendszeres juttatásokért cserébe információkkal látta el a nevezett bűnszervezet egykori tagjait, köztük Kádár Krisztiánt. Így a zsaru éveken keresztül tájékoztatta az ellenük zajló nyomozások fejleményeiről, aminek köszönhetően a gyanúsítottak lépéselőnybe kerülhettek a nyomozókkal szemben.

Szabó - és Šaróka - ügyének ítélete kapcsán sokunknak kinyílhatott a bicska a zsebében. Hiszen példás büntetést érdemelnek a megkenhető zsaruk, akik összejátszanak a bűnelkövetőkkel. A másik oldalon viszont ott van az, hogy a nagyobb cél érdekében meg kell tanulnunk lenyelni a békát. Ha a kisebb befolyású börtöntöltelékek az ilyen bírói határozatok miatt tudatosítják, hogy megéri együttműködni a rendőrökkel, akkor gyorsabban kicsinálhatóak a nagyhalak is. Akiknek a fejétől még mindig bűzlik ez az ország.

Sidó Árpád