„Azt kiabálta, hogy kinyírja az összeset, és Kádárral kezdi, ő lesz az első!”

2019. január 7. - 22:26 | Régió

Hiába ért véget a 2018-as esztendő, a csallóközi maffiaper az új évben is folytatódik a besztercebányai Specializált Büntetőbíróságon.

„Azt kiabálta, hogy kinyírja az összeset, és Kádárral kezdi, ő lesz az első!”
J. Zoltán, aki fegyverrel látta el Sátor Lajost, 2012-ben tűnt el nyomtalanul, leégett terepjáróját egy bősi erdő szélén találták meg. Neve többször is felmerült a csallóközi maffiaper decemberi tárgyalásán (Fotó: rendőrségi felvételek)

A tárgyalássorozat tavaly májusban vette kezdetét, azóta a bíróság kihallgatta az összes vádlottat, és a tanúk, valamint a szakértők nagy része is vallomást tett, azonban a per ezzel még korántsem ért véget. Az optimista becslések szerint 2019 első felében megszülethet az ítélet, ugyanakkor az, hogy a per lezárul, még nem jelenti majd az eljárás végét, hiszen ha a vádlottak nem lesznek elégedettek a Specializált Büntetőbíróság döntésével, fellebbezést nyújthatnak be, amit aztán a Legfelsőbb Bíróság bírál el.

Ráadásul az egykor Sátor Lajos köré csoportosuló csallóközi bűnszervezet életben lévő tagjai – legyen szó vizsgálati fogságban vagy szabadlábon lévő személyekről – a 2019-ben várható ítélet után még jó ideig őrlődhetnek az igazságszolgáltatás fogaskerekei között, hiszen az életfogytiglani szabadságvesztés elkerülése céljából többen is úgy döntöttek: kitálalnak olyan gyilkosságokról is, amelyekről a jelenlegi vádirat egy szót sem ejt.

2019-ben így várhatóan számos régi gyilkossági ügyet deríthet fel a rendőrség, és a kérdés már csak az, mennyire méltányolja majd a bevallottan is gyilkolásból élő vádlottak együttműködési szándékát az ügyészség és a bíróság.

A per január 8-án folytatódik, de addigis idézzük fel, mi történt a decemberi tárgyaláson.

Kádárt a börtönben felejtették, faxot küldött

„Hibát követett el a Pozsonyi Fogság- és Büntetés-végrehajtási Intézet, és nem szállították át Kádár Krisztiánt a mai tárgyalásra”

– adta meg az alaphangot az év utolsó előtti tárgyalási napjának a Specializált Büntetőbíróság szenátusának elnöke.

Tudni kell, hogy a maffiaper egyes vádlottjai nem mindannyian Besztercebányán töltik előzetes letartóztatásukat. Aki máshol van vizsgálati fogságban (Kádár egy másik ügy miatt elítéltként ül Pozsonyban), azt az egyes tárgyalási napok előtt átszállítják a per besztercebányai színhelyére, és ha több, egymást követő napon zajlik a tárgyalás, akkor a vádlottak Besztercebányai Büntetés-végrehajtási Intézetben éjszakáznak.

Kádárt tehát még a december 4-i tárgyalás előtt át kellett volna szállítani Besztercebányára, ám erről a pozsonyi börtönben nemes egyszerűséggel elfeledkeztek.

Az eljárásrend szerint a vádlott nélkül nem lehet elkezdeni a tárgyalást, de mivel Kádár ügyvédjén keresztül közben jelezte, hogy neki nem gond, ha nem vesz részt a tárgyaláson, a bíróság úgy döntött, ha ezt telefonon keresztül személyesen is jelzi, elindulhat nélküle a program.

Végül annak érdekében, hogy a periratban is kézzel fogható nyoma legyen a beleegyezés kinyilvánításának, a szenátus úgy döntött, Kádár ne telefonon jelezze beleegyezését, hanem inkább írjon saját kezűleg egy rövid nyilatkozatot, amit a pozsonyi intézet átfaxol Besztercebányára. Ezután már csak fel kell olvasni a faxot, a dokumentumot belerakni az ügyiratba, és indulhat is a program.

Alig egyórás kényszerszünetet követően Kádár faxa megérkezett a bíróságra, és megkezdődhetett a beidézett hat tanú kihallgatása, akik között volt asztalos, kárpitos, exrendőr, elítélt bűnöző, valamint egy 2012-ben rejtélyes körülmények között eltűnt bősi férfi két egykori élettársa is.

Tégla volt a nyomozócsoportban

A bírósági szenátus elsőként az exrendőrt szólította a terembe. Ján Cs. annak idején tagja volt az 1999-es dunaszerdahelyi tízes gyilkosságot vizsgáló nyomozócsoportnak – ahogy a vádlottak padján ülő, és a vádirat szerint Sátorékkal összejátszó Boris Drevenák is. A tanút faggató ügyész értelemszerűen elsősorban arra volt kíváncsi, hogy rendőrtársai gyanakodtak-e arra, hogy Drevenák két kapura játszik.

„A nyomozócsoport kezdeti sikerei egy bizonyos idő után alábbhagytak, és nyilvánvaló volt, hogy kiszivárognak az információk. Volt szóbeszéd Drevenákkal kapcsolatban arról, hogy lakásai vannak, hogy cserélgeti az autóit, de én ezeket az információkat nem tudom megerősíteni“

– jelentette ki a tanú.

Az ezermester, a nyomozó és a kárpitos (Fotó: Paraméter)

Az exrendőr az ügyész kérdésére válaszolva elmondta, hogy a nyomozócsoport két nagy rajtaütést szervezett Sátor ellen, ám az egykori maffiafőnök mindkét alkalommal meglépett.

Az egyik akció Dunaszerdahelyen történt, és Sátort abban a házban keresték, amelyben korábban a bűnbanda tagja, Vida Tamás lakott. A rendőrök úgy tudták, hogy miután 2000. januárjában a férfit meggyilkolták, ingatlanjába Sátor költözött be – családjával együtt –, azonban a maffiafőnököt nem találták meg. A másik rajtaütés a Galántai járásbeli Alsóhatáron ment végbe – ahol Sátor éppen egy villát épített magának és három legfontosabb emberének – ahonnan a bűnszervezet vezére az utolsó pillanatban, felfegyverzett rendőrségi osztagok elől lógott meg.

„Úgy gondolom, hogy a nyomozócsoporton belül ezekről az akciókról mindenki tudott, mert mindenkinek megvolt a maga feladata ahhoz, hogy az akció sikeres legyen“ – válaszolta Ján Cs. arra a kérdésre, hogy Drevenáknak volt-e előzetes tudomása az említett két akcióról.

Arra a felvetésre, hogy rendben volt-e az, hogy Drevenák akkoriban találkozott a bűnszervezethez köthető személyekkel, a tanú azt válaszolta, hogy Drevenáknak nyomozóként ez beletartozott a munkatöltetébe, hiszen az volt a dolga, hogy információkat szerezzen. Ugyanakkor Ján Cs. hangsúlyozta

„Ha ezek a találkozók hivatalosan történtek, akkor feljegyzések készültek róluk, amiknek benne kell lenniük az akkori nyomozati aktákban.“

Munkásember Sátoréknál

„Sátorék medencéjét javítottam Dunaszerdahelyen, és a felesége, meg Csörgő Judit között arra terelődött a szó, hogy asztalos-ács céget kéne csinálni. Én mondtam nekik, hogy mivel értek hozzá, lehetnék én a kivitelező”

– idézte fel a következő tanú azt a pillanatot, amikor a 2000-es évek elején köze lett Sátorékhoz. Rövid idő múlva aláírt a közjegyzőnél néhány papírt, és máris cégtulajdonos lett, ám arról már fogalma sem volt, hogy cégén keresztül később fiktív alapú ÁFA-visszaigényléseket hajtottak végre, több millió koronás hasznot szerezve így a bűnszervezetnek.

„Ezt csak a rendőrségen tudtam meg. Nekem nem volt semmilyen számlám, ha a cégnek volt is, ahhoz nem volt hozzáférésem. Ha alá kellett írnom valamit, odanyomták elém a papírokat. Én ehhez végképp nem értek” – mondta az ügyletekről a férfi, aki akkoriban Sátor Besztercebánya környéki víkendházát is felújította, ám idővel, amikor a saját cégéből semmi hasznot nem látott, kiszállt az üzletből.

„Én nem tudtam semmilyen bűncselekményekről, én a fával dolgoztam” – tette hozzá a szakember.

Aki fehér lovakra vadászott

A következő tanú, Sz. István nem szabadlábon, hanem fegyőri kísérettel, kék rabruhában érkezett a tárgyalásra, ugyanis egy korábban elkövetett bűncselekménye miatt jogerős szabadságvesztését tölti.

Miután a férfi elmondta, ismeri a vádlottakat, gyorsan kiderült, milyen szolgálatokat végzett a bűnszervezetnek.

„Közvetlenül nem tartoztam a csoportba, de dolgoztam nekik. N. Frédi utasításait követve az én feladatom az volt, hogy potenciális cégügyvezetőket biztosítsak be, amit meg is tettem”

– jelentette ki a tanú.

Sz. István (Fotó: Paraméter)

Sz. István tehát – azon kívül, hogy részt vett a 2003-ban meggyilkolt Écsi Béla megfigyelésében, és őrző-védő feladatokat is ellátott főként Sátor Lajos és Reisz Andor részére – anyagi juttatásért cserébe fehér lovakat, vagyis strómanokat szerzett a bűnszervezetnek. Ezek az emberek töbnyire büntetlen előéletű hajléktalanok vagy alkoholisták voltak, akik nevére különböző gazdasági vállalkozásokat írattak, majd Sátorék ezekkel a cégekkel ÁFA-csalásokat hajtottak végre, melyekből rengeteget profitáltak.

„Ezeknek az embereknek szállást biztosítottam, és jártam velük ide-oda, amikor valamit alá kellett íratni velük” – mondta a férfi. Sz. István hozzátette: amikor a többiek szóltak neki, hogy valamelyik strómant keresi a rendőrség, autóba ültette az adott személyt, és odavitte Csontiéknak. Többször is történt ilyen, az egyik alkalomra így emlékezett vissza

„Azt mondták, vigyem el nekik a személyt, mert keresi őt a rendőrség, és el kell bújtatni külföldön. Elvittem az érintettet a meghatározott helyre, ahol már várt Nagy Zsolt, N. Alfréd és Bugár Gyuri. Az ember minden erőszak nélkül beült az autójukba és elhajtottak vele. Én aztán ezeket az érintetteket többet nem láttam, nem kerestem, és nem is hiányoztak nekem”

– vallotta Sz. István. Hogy a strómanok hogy végezték, arra a tanú nem tudott válaszolni, de azt elárulta, hogy amikor N. Alfréd többet ivott, akkor megeredt a nyelve, és mesélt ezt-azt. A férfi mosollyal az arcán idézett fel egy ilyen alkalmat:

„Amikor XY-t elvitték egy előre kiásott helyre, és ott álltak a gödörnél, az érintett volt olyan szemtelen, hogy kért tőlük egy utolsó cigarettát. De már nem gyújtott rá – így mesélte nekem Frédi. De nem tudom, hogy ez tényleg így történt, vagy csak az egója beszélt-e belőle”

- mondta Sz. István, akit tanúvallomása végeztével az őrség visszaszállított a börtönbe.

Sz. István (Fotó: Paraméter)

A kanapé, amin a Raisz fivérek végezték

A bíróság ezt követően egymás után három olyan tanút is a terembe szólított, akik a 2012-ben nyom nélkül eltűnő bősi férfihoz, J. Zoltánhoz álltak közel.

Egyikük egy asztalos-kárpitos, aki annak idején J. Zoltánnak dolgozott, és kb. 2008 végén az első számú vádlott, Nagy „Csonti” Zsolt vitt el hozzá egy kanapét.

„Amikor elhozta, a kanapén már nem volt borítás, úgyhogy valószínűleg ő szedte le róla. Azt mondta, hogy széttépte a kutya. Hozott anyagot is, amivel átkárpitoztam az egészet. J. Zoltán mondta nekem később, hogy azon a kanapén gyilkolták meg a Raisz testvéreket” – jelentette ki a tanú, aki azt is elárulta, hogy akkori munkaadója az eltűnése előtti időszakban féltette az életét a csoport tagjaitól, de tartott attól is, hogy a bíróság előtt végzi.

„Nagyon ideges volt, kiabált, hogy kinyírja az összeset”

Azt, hogy J. Zoltán – aki korábban professzionális katona volt, és többek között fegyverek beszerzésével tett szolgálatot az alvilági csoportnak – feszülten viselkedett eltűnése előtt, egyik akkori élettársa is tanúsította.

„Miután Sátor eltűnt, ideges volt és kiabált. Egyszer ott voltunk az irodában, ott volt Jutka (Csörgő Judit, Sátor Lajos akkori élettársa, 2016-ban elhunyt – a szerk. megj.), és Zoli kiabálva kérdezte, hogy hol a Sátor, mert nem kapta még vissza a pénzt, amit a Csontin keresztül küldött neki. 30 ezer euróról volt szó”

– jelentette ki a nő, aki többször látta élettársa jelenlétében Sátor Lajost, de elmondása szerint amikor a két férfi valami fontosról beszélt, rendszerint félrevonultak, hogy négyszemközt legyenek.

Fotó: Paraméter

J. Zoltán másik egykori élettársa is arról beszélt a bíróság előtt, hogy a bősi férfi fegyverrel és pénzzel segítette a bűnözői csoportot, és személyesen tartotta a kapcsolatot Sátorral.

A tanúként beidézett nő visszaemlékezett arra is, hogy egy alkalommal, miután J. Sátor Lajossal találkozott, nagyon feldúlt volt.

„Azt mondta, hogy Kádár rossz ember, és félre kell őt rakni, mert ha nem teszik meg, akkor biztos megöli Sátort és Zolit is. (...) Miután Sátor eltűnt, Zoli megváltozott. Tartott attól, hogy őt is eltávolítják. Sokat tudott. Nagyon ideges volt, kiabált, hogy kinyírja az összeset. És hogy Kádárral kezdi, ő lesz az első”

– mondta az akkori élettárs.

J. Zoltán végül 2012 márciusában tűnt el nyom nélkül, csupán leégett terepjáróját találták meg egy bősi erdő szélén.

Ennyi maradt a bősi J. Zoltán terepjárójából, a férfi pedig nyomtalanul eltűnt (Fotó: rendőrségi archívum)

(db)


Korábbi beszámolóink a maffiaperről (időrendi sorrendben):

Csonti bevallotta, hogy gyilkos

Megeredt Csonti nyelve: Sátor Kaliňák csúcsrendőrén keresztül akart visszatérni a normál életbe

Zakál mindent tagad, Csonti tovább csiripel

Névsorolvasás a bíróságon – Ők voltak a Sátor-maffia tagjai

„Öröm Dunaszerdahelyen élni, vádlott úr!“

Ő nem olyan, mint a többiek, ő nem gyilkos

Kádár tovább tagadta a gyilkosságokat, majd félbeszakadt a csallóközi maffia büntetőpere

"Sátor Lajos pisztolyt nyomott a számba"

„Csonti elásott egy kisebb falut"

Egy halálfej és kilenc koponya – Sátor Lajos magára varratta a tízes gyilkosságot

A megyeri adóhivatalban megnyílt a pénzcsap, és ömlöttek a milliók a csallóközi maffia kasszájába

Csonti elsírta magát, amikor Spišiakkal találkozott

Sátor Lajos: “Anyu, jobb, ha nem tudsz semmiről!”

Nem biztos, hogy olcsón megússza a gyilkosságokat a koronatanú

Elnapolták Horváth Lehel kihallgatását

Ott volt a Fontánában, de nem emlékszik semmire

“Talán azt gondolták, istenek”

MAFFIA: Ki pisál széllel szemben, Horváth vagy Kádár?

Az albári polgármester sofőrje szervezte meg a Sátor-Trnka csúcstalálkozót