Azt nem mondták el, miért vonták vissza a Bödör elleni letartóztatási parancsot, csak azt, hogy bú

2019. augusztus 7. - 17:01 | Belföld

Nagyjából ennyi értelme volt a Legfőbb Ügyészség reakciójának arra az információra, ami a médiában megjelent, miszerint Norbert Bödör ellen tavaly novemberben letartóztatási parancsot adtak ki, de az csak 27 percig volt érvényben, mert aztán visszavonták.

Azt nem mondták el, miért vonták vissza a Bödör elleni letartóztatási parancsot, csak azt, hogy bú
Marian Kočner, akit a Kuciak-gyilkosság megrendelésével gyanúsítanak (Archív felvétel)

"A felügyelő ügyészek mindig a törvénnyel összhangban cselekszenek, tekintet nélkül arra, kit érint a konkrét büntetőeljárásbeli művelet" - közölte Andrea Predajňová szóvivő az ügyészség álláspontját. Hozzátette, ahogy eddig sem, úgy a jövőben sem fognak reagálni semmilyen külső vagy belső befolyásolásra.

"Az eljárásuk egyetlen célja, hogy mindent kizáróan megállapítsák, kik azok a személyek, akik az említett bűncselekményben részt vettek, rájuk bizonyítsák azt és elítéljék őket" - fűzte a cselekményhez a Kuciak-gyilkosság vizsgálata kapcsán.

Továbbra is érvényes, hogy nem nyilatkoznak a nyomozásról addig a sajtótájékoztatóig, amit akkor fognak megtartani, ha a nyomozás érdekei azt megengedik.

Kapcsolódó cikkek:
27 percig volt érvényben a letartóztatási parancs Norbert Bödör ellen
Kočner szavai miatt fejek hullanak. Menesztették a Kuciak-nyomozócsoport vezetőjét!

(TASR)