Bad Boys: Mindörökké rosszfiúk – Együtt hajtunk, együtt halunk

2020. január 31. - 19:26 | Kultúra

Visszatértek mindenki kedvenc rosszfiúi, akik felett bár valamelyest elszállt az idő, még így is fiatalokat megszégyenítve ütöttek, estek, rúgtak, lőttek és nem mellesleg pofáztak. Megnéztük a Bad Boys: Mindörökké rosszfiúk című filmet!

Bad Boys: Mindörökké rosszfiúk – Együtt hajtunk, együtt halunk

Hihetetlen belegondolni, hogy a Bad Boys-franchise több mint 20 éve, pontosabban 1995-ben indult útjára. Az első rész még nem volt annyira akciódús (mai szemmel nézve nem is tűnik annyira nagy számnak), de aztán 2003-ban megérkezett a folytatás, ami már alaposan fel volt turbózva. A Bad Boys 2. – Már megint a rosszfiúk tipikusan az a film, amit még ma is érdemes visszanézni, ha egy egészestés szórakozásra vágyunk. Lehet, hogy kívülről fújjuk az egészet, de már előre mosolygunk, mikor eszünkbe jut, hogy melyik őrült jelenet következik épp. A harmadik részre 17 évet kellett várni, az előzetes pedig ezúttal is elképesztő akciózásokat és szüntelen poénáradatot ígért.

Bármilyen szomorú is belátni, az idő vasfoga bizony hőseinket sem kímélte: míg a mindig jóvágású Mike továbbra sem tud megállapodni és képtelen visszavenni a tempóból, addig a kissé eldarabosodott Marcus már inkább a családra és a nyugdíjas életre összpontosítana. Megjelenik viszont egy drogbáró fia, aki a miami rendőrség embereit veszi célba, így a páros még egy utolsó akcióra összeáll, hogy felvegye a harcot az ellennel.

A Bad Boys-filmek első két részét Michael Bay rendezte, és meg kell hagyni, hogy a franchise-hoz nagyon passzolt a rendező megalomániás stílusa. Ezért is húztam a számat, amikor megtudtam, hogy a harmadik részt Billal Fallah és Adil El Arbi jegyzi, aki még túl sokat nem tett le a filmes asztalra. Ehhez képest a rendezői páros szinte egy az egyben tudta hozni Bay stílusát: a tipikus lassítások, a kameraforgások, az egy snittre felvett jelenetek, amikor a kamera a helyszín szinte minden zugába bebújva megmutatja az akciójelenetet – ezt mind bravúrosan megoldotta Fallah és El Arbi.

A temérdek – gyakran a fizika törvényeit is felülmúló – akciózás mellett a Bad Boys-filmek másik fő mozgatórugója a humor. Ez természetesen a Mindörökké rosszfiúkból sem hiányzik: a poénos részek minden egyes ponton ülnek, nem érezhetők kínosnak, még akkor sem, ha egy-egy komolyabbnak szánt jelenetet viccelnek el. Persze azért nem nyomják fullba a kretént, ahová kell a dráma, többnyire az is működik. Az előző részekhez hasonlóan ezúttal is a két főhős közti kémia jelenti a humor fő faktorát, Mike és Marcus dumájából most is bőven lehet szemezgetni.

Jópont, hogy a kiöregedőben lévő főhősöket ezúttal sem fogták vissza, hozták ugyanazt a véres, trágár, sok esetben brutalitást nem nélkülöző stílust, amit az előző részekben is megszokhattunk.

Felmerül a kérdés, hogy a Mindörökké rosszfiúknak van-e létjogosultsága. Akárhogy is nézzük, történetileg bizony nem volt égetően fontos a harmadik rész elkészítése, de ettől függetlenül szépen illeszkedik az előzményhez. Maguk a szereplők többször is visszautalnak az előző részekben történtekre, sőt, a második epizód egy rövidke, de sokat emlegetett jelenetének karaktere is visszatért – igaz, ezúttal sem túl nagy szerepkörben.

A színészek közül egyértelműen Will Smith és Martin Lawrence viszi el a pálmát. Párosuk még hosszú évek után is nagyon jól működik, és a filmben is tökéletesen kiegészítik egymást: Smith többnyire az akciózásért, míg Lawrence a humorért felel.

A film új szereplőket is felvonultat, akik bár a két főhős mellett érthetően hátrébb szorulnak, mégis érdekes karakterként ismerhetjük meg őket.

A Bad Boys: Mindörökké rosszfiúk ugyan nem egy világmegváltó alkotás, nem tündököl majd az Oscar-gálán sem, de vasárnap délutáni könnyed lazításként bőven megfelel. Zárásként pedig csak annyit: a jelek szerint a rosszfiúk még egyszer biztosan visszatérnek, de hogy milyen köntösben, az már a jövő kérdése.


(tt)