Bajnokok Ligája - Először került egy nemzetből öt csapat a kieséses szakaszba

2017. december 7. - 14:36 | Sport

A labdarúgó Bajnokok Ligájában először jutott öt csapat egy országból az egyenes kieséses szakaszba.

Az európai szövetség (UEFA) honlapjának összefoglalója kiemelte, korábban tizenkétszer fordult elő, hogy egy bajnokságot négy együttes képviselt a csoportkör után: hatszor az angol, négyszer a spanyol, kétszer a német élvonal csapatai uralták ezt a szakaszt. A csúcsdöntést a Premier League képviselői hajtották végre: a szerdán zárult csoportkörben a Liverpool, a Manchester City, a Manchester United és a Tottenham Hotspur saját négyese elsőjeként, míg a Chelsea másodikként biztosította helyét a legjobb 16 között. A negyeddöntőben korábban kétszer szerepelt négy együttes egy ligából - mindkétszer angol csapatok -, és mivel a hétfői, nyoni sorsoláson egy nemzetbeli gárdák nem kerülhetnek össze, akár ez a csúcs is megdőlhet.

A sportág statisztikáival és érdekességeivel foglalkozó Opta emlékeztetett, hogy a csoportkörben rekordot jelentő 306 gól született.

Az UEFA weboldala kitért rá, hogy az FC Barcelona argentin támadója, Lionel Messi és a Real Madrid játékosa, Cristiano Ronaldo egyaránt 60-60 gólt szerzett eddig BL-csoportmérkőzéseken, ezzel holtversenyben elsők. A címvédő madridiak portugál játékosa idén mind a hat csoportmeccsén betalált, ami korábban senkinek sem sikerült, ráadásul az egy naptári éven belül szerzett BL-gólok csúcsát is megjavította azzal, hogy 2017-ben 19 alkalommal vette be az ellenfelek kapuját a kupasorozatban. A Bajnokok Ligája örökrangsorát is ő vezeti, a főtáblán 114 gólt szerzett.

(MTI)

Címkék: Bajnokok Ligája