Bajnokok Ligája - Flick: egy kis szerencsére is szükségünk volt

2020. augusztus 20. - 13:30 | Sport

Noha 3-0-ra győzött az elődöntőben a Bayern München, vezetőedzője, Hansi Flick mégis úgy vélte, némi szerencsére is szüksége volt csapatának, hogy túljusson az Olympique Lyon együttesén a Bajnokok Ligájában.

Bajnokok Ligája - Flick: egy kis szerencsére is szükségünk volt
-illusztráció- (Fotó: TASR/AP)

"A Lyon nagyszerű teljesítményt nyújtott, nagy nyomást helyezett ránk, de kis szerencsével túléltük ezt az időszakot a meccs elején"

- mondta a szerdai találkozót követő sajtótájékoztatón a bajorok trénere, aki szerint Serge Gnabry 18. percben szerzett gólja megnyugtatta játékosait.

Flick kiemelte, lenyűgöző a szélső elmúlt években mutatott fejlődése, szerinte a 25 éves játékos most már közel van a világklasszis szinthez. A német válogatott Gnabry ebben az idényben kilenc BL-mérkőzésen kilencszer volt eredményes, az elődöntőben a Bayern második találatát is ő szerezte a 33. percben.

"Egyértelmű, hogy nem védekeztünk olyan jól, ahogy szoktunk"

- mondta Flick, aki hangsúlyozta, erre nagyon oda kell figyelniük a vasárnapi fináléban, mert a Paris Saint-Germain támadójátéka legalább olyan jó, mint a Lyoné.

"Nagyon szomorúak vagyunk mindannyian, de emelt fővel búcsúztunk a sorozattól"

- mondta a francia együttes sportigazgatója, Juninho.

"Tudtuk, hogy jobb csapat ellen játszunk, márpedig ilyenkor csak úgy győzhetsz, ha gólt szerzel, amikor lehetőséged van".

"Nem mondom, hogy nyertünk volna, de másmilyen lett volna a mérkőzés"

- utalt arra Rudy Garcia vezetőedző, hogy a találkozó elején Memphis Depay alig lőtt mellé, míg Karl Toko Ekambi a kapufát találta el.

A szakember elismerte viszont, hogy az első bekapott gól mentálisan megfogta a csapatát. Nagyon igazságtalannak érezték ugyanis a játékosok, hogy fölényük ellenére a rivális szerzett vezetést - magyarázta.

A PSG-Bayern München finálét vasárnap 21 órától rendezik Lisszabonban.

(MTI)