Bajnokok Ligája: Guardiola szerint játékosai "ölni tudnának", hogy játszhassanak a döntőben

2021. május 16. - 15:18 | Sport

Josep Guardiola, az angol bajnok, Bajnokok Ligája-döntős Manchester City labdarúgócsapatának vezetőedzője szerint a játékosok "megölnék őt" azért, hogy játszhassanak a portói fináléban.

Bajnokok Ligája: Guardiola szerint játékosai "ölni tudnának", hogy játszhassanak a döntőben
Fotó: TASR/AP

A spanyol szakember - akinek együttese a Chelsea-vel találkozik május 29-én - kijelentette, minden labdarúgója azért dolgozik, hogy ott lehessen a pályán a legrangosabb európai kupasorozat fináléjában, amelybe először jutott be a Manchester City.

"Elképesztően nehéz döntés lesz számomra a kezdőcsapat kijelölése, alaposan elemeznem kell az ellenfelet, és a lehető legjobb felállásban kell majd pályára lépnünk. Nem fog számítani, kiket nevezek, tudom, hogy mindenki mindent meg fog tenni a győzelemért" - tekintett előre a BL-döntőre a katalán tréner.

Elmondta, a taktikai összetevők mellett az is fontos lesz a csapatkijelöléskor, hogy mentálisan melyik labdarúgója fog a leginkább készen állni arra, hogy elviselje a rá nehezedő nyomást.

"Egy ilyen döntőben bármi megtörténhet" - mondta Guardiola, aki kiemelte, a fináléban legalább öt - hosszabbítás esetén hat - cserelehetősége lesz, így a kispadon ülőkre is kulcsszerep hárulhat.

A már bajnok manchesteriekre még két találkozó vár a Premier League-ben: kedd este a Brightonnal, az utolsó fordulóban az Evertonnal találkoznak.


(MTI)