Bajnokok Ligája - A következő idénytől alkalmazzák a videobírós rendszert

2018. szeptember 27. - 13:47 | Sport

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) a Bajnokok Ligája következő kiírásában vezeti be a videobírós (VAR) rendszert.

Bajnokok Ligája - A következő idénytől alkalmazzák a videobírós rendszert
-illusztráció- (Fotó: AP)

Erről a szervezet végrehajtó bizottsága döntött a csütörtöki ülésén Nyonban.

Aleksander Ceferin, az UEFA elnöke a határozattal kapcsolatban elmondta: a gyakorlatban való alkalmazásig hátralévő egy év elegendő idő számukra, hogy kiépítsék a rendszert, valamint a közreműködő szakembereket felkészítsék annak hatékony és eredményes használatára "a világ elsőszámú klubsorozatában".

A VAR-rendszert a 2019/20-as BL-szezon selejtezőjének negyedik, utolsó fordulójától - a playoff körtől - alkalmazzák majd, de használják már a 2019-es UEFA Szuperkupában, valamint a 2020-as Európa-bajnokságon.

Az UEFA elképzelései szerint az Európa-ligában a 2020/21-es kiírás csoportkörében kerülne sor a VAR bemutatkozására, míg a válogatottak számára először idén kiírt Nemzetek Ligájában a 2021-es döntőben debütálna.

(MTI)

Címkék: videobíró, UEFA