Bajnokok Ligája: A Midtjylland mégsem Dortmundban fogadja a Liverpoolt

2020. november 27. - 10:35 | Sport

Mégsem Dortmundban rendezik meg december 9-én a Midtjylland-Liverpool mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének hatodik, utolsó fordulójában.

A német város önkormányzatának a szóvivője csütörtökön megerősítette a lebonyolítás hírét, és még azt is hozzátette, hogy zárt kapuk mögött tartják a meccset. Az európai szövetség (UEFA) azonban pénteken bejelentette, hogy mégis Dániában kerül sor a találkozóra.

"A mérkőzés helyszíne a korábbi terveknek megfelelően Herning lesz" - közölte az UEFA szóvivője.

A találkozónak elvileg azért kellett új helyszínt keresni, mert egy érvényben lévő brit rendelet szerint a vírushelyzet miatt a Dániából hazatérőknek 14 napra karanténba kell vonulniuk. Grant Shapps brit közlekedési miniszter csütörtökön arról beszélt, hogy szombaton reggel feloldják a külföldiek Dániára is vonatkozó beutazási tilalmát, de a karanténkötelezettség fennmarad.

A liverpooliak német edzője, Jürgen Klopp 2008 és 2015 között a Borussia Dortmund szakmai munkáját irányította.

A D csoportban négy fordulót követően a Liverpool 9 ponttal az első helyen áll, a Midtjylland pont nélkül az utolsó. A két együttes liverpooli mérkőzését az angol gárda 2-0-ra nyerte meg egy hónappal ezelőtt.


(MTI)

Címkék: Bajnokok Ligája