Bajnokok Ligája - Tuchel szerint a Chelsea kiérdemelte a továbbjutást

2021. március 18. - 09:28 | Sport
Bajnokok Ligája - Tuchel szerint a Chelsea kiérdemelte a továbbjutást
-illusztráció- (Fotó: TASR/AP)

A londoni Kékek így kettős győzelemmel, 3-0-s összesítéssel léptek túl a spanyol riválison, a német szakember szerint pedig ezek után egyetlen ellenféltől sem kell tartaniuk. A Chelsea 2014 után először szerepel a BL negyeddöntőjében. A január végén kinevezett Tuchellel - és másodedzőjével, Lőw Zsolttal - az angol együttes változatlanul veretlen, minden versenysorozatot figyelembe véve már 13 találkozón nem talált legyőzőre.

"Az a legfontosabb, hogy megérdemelten vagyunk ott a legjobbak között, az ilyen eredmények ugyanis átsegítenek bármilyen nehézségen, és erőt adnak egészen különleges sikerek eléréséhez"

- nyilatkozta a szerda esti meccs után Tuchel. Hozzátette, biztos abban, hogy a lehetséges riválisok közül egyik sem találkozna szívesen a Chelsea-vel.

"Nekünk nincs mitől félnünk, szembe szállunk azzal, akit a sorsolás az utunkba sodor"

- jelentette ki a 47 éves tréner, aki elégedett volt azzal, ahogyan csapata irányította a mérkőzést, ugyanakkor talált olyan pontot a játékban, amelyben álláspontja szerint még javulniuk kell.

"Az ellentámadásokban még van mit fejlődnünk, előre kell gondolkodnunk, ki kell használnunk a sebességünket és befutni az üres területeket"

- összegzett Tuchel, kiemelve, hogy hatékonyabban és precízebben kell befejezniük az akciókat.

A másik oldalon Diego Simeone vezetőedző elsősorban a dinamikát hiányolta az Atlético játékából, hangsúlyozva, hogy az eredeti terv szerint már a Chelsea védőit is nyomás alá akarták helyezni, és a rivális kapujához közel szerettek volna labdát szerezni, de ezt nem sikerült végrehajtaniuk.

"Ezután változtatni próbáltunk, de valahogy mindig sikerült kiszabadulniuk a szorításból, úgyhogy egyszerűen jobbak voltak, mint mi. Mást nem tehetünk, javulnunk kell"

- nyilatkozta az argentin mester, hozzátéve, hogy megérti, ha szurkolóik számára fájdalmas a BL-búcsú, csalódottak és idegesek.

"Alázatosnak kell maradnunk, keményen dolgozni, és előre tekinteni"

- mondta Simeone, akinek tanítványai négypontos előnnyel vezetik a spanyol bajnokságot, és vasárnap az Alavést fogadják.

A BL negyed- és elődöntőjének párosítását pénteken délben sorsolják az európai szövetség székházában, Nyonban.

(MTI)

Címkék: Bajnokok Ligája